Korruptopoly – Józsa Márta jegyzete
Indul az integritásérzékenyítés, először tanároknak, hogy aztán majd a gyerekek is játékos formában ismerhessék meg a korrupció társadalmi következményeit.
Mi marad utánuk? – Rózsa Péter jegyzete
Ennek a kurzusnak a jó törvények csak akadályt jelentenek önkényen alapuló kormányzásuk fenntartásában. Mégsem az a fő kérdés, vége lesz-e a rezsimnek belátható időn belül.
Péter a rengetegben - Hardy Mihály jegyzete
Ez a külügyminiszteri látogatás minden elemében súlyos diplomáciai katasztrófa. Magára valamit is adó európai vagy nyugat-európai politikus az elcsalt 2020-as választások és a vérbefojtott belarusz tüntetések óta be sem teszi a lábát Minszkbe.
Min-Ho nem Ryan - Szénási Sándor jegyzete
"Amikor neked, katona, azt parancsolják, hogy tüzelj, nem azt válaszolod, hogy igenis, parancsnok elvtárs. Te a politikai tiszthez fordulsz, és megkérdezed az elvtársat hogy jóváhagyja-e a másik elvtárs utasítását. Ha igen, lőhetsz."
Orbán Lenin-rendje - Kárpáti Iván jegyzete
Magyarország kormánya jelenleg hatékonyabban képviseli Oroszország érdekeit, mint maga a moszkvai külügyminisztérium, már ha elfogadjuk azt a jóindulatú feltételezést, hogy Orbán Viktor egyáltalán magyar miniszterelnök és nem osztályvezető Szergej Lavrov hivatalában.
A család az első - Dési János jegyzete
"Kedves Tiborcz/Orbán/Mészáros – örülök, hogy hozzájárulhattam a gazdagodásotokhoz."
Víz, villany – Józsa Márta jegyzete
Magyarországon százezrek küzdenek úgynevezett vízszorongástól. Ők azok, akik sokszor naponta órákat töltenek azzal, hogy vödrökben hazacipeljék a legközelebbi közkútról az ivásra, főzésre, mosásra, tisztálkodásra használható vizet.
'56 emléke és újraértelmezése – Hardy Mihály jegyzete
Máig sem tudjuk, hogy az amúgy gyomorbeteg könyvelőre emlékeztető új orosz cár mivel tartja ennyire rövid pórázon, sőt egyenesen fojtónyakörvön Orbán Viktort és csapatát, de minél többet hadoválnak Budapesten ún. "nemzeti szuverenitásról", annál kevésbé hihető, hogy még önállóan döntenek, dönthetnek bármiben is.
Hősök és bolondok - Dési János jegyzete
4/11/2024 18:06
| Szerző: Dési János/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A Somkuti Bálintoknak a maguk módján igazuk van. Ők lefeküdtek az erőnek, az orbáni hatalomnak, sokra viszik még – még ha tahók is. A tahóság kötelez.
Éppen november 4-re időzítve, azaz az ’56-os forradalom leverésének az évfordulóján tette közzé a szuvenerintásvédelminek nevezett párt ökle intézményének, egy egykori III/III-as vezette kutatóintézetének most már csak volt munkatársa véleményét a forradalmárokról: hülye lúzerek.
Ahogy ő fogalmazott: „Aki a túlerőt nem tiszteli, az nem hős, hanem bolond!”, majd ezt egy perc múlva arra módosította, hogy „Aki a túlerőt nem ismeri fel, az nem hős, hanem bolond!”
Nagyjából szót sem érdemelne, hogy egy eleddig a nyilvánosság számára ismeretlen, fényképét elnézegetve meglehetősen önelégült ficsúr, miket beszél össze vissza. De az elmúlt hetekben sorozatban lehetünk tanúi annak, hogy a fideszes legények arról értekeznek a nagy nyilvánosság előtt, hogy jaj, de nagy butaság volt az oroszokkal ’56-ban harcolni. Merthogy a mai nagy Putyin-barátság odáig terjed, hogy a múltat is végképp el kell törölni. Törölve, javítva. Az igazság? In vino veritas. Proszit. Kirúgták? Ki. Ok. De nyilván elrontotta a lépést. Azt hitte, ezt kell gondolni a szakadatlan karrierúton a fenék irányában. Különben is, Ukrajna adja meg magát, vesszen el és ezt nevezzük békének.
Megjegyzem az elemi iskola hetedik osztályában tananyag az alábbi pár sor: „Itt fekszünk, Vándor, vidd hírül a spártaiaknak: Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.”
Egy legenda Lukács Györgynek tulajdonítja – idéztem néhány napja már itt –, hogy 1956. október végén a térképre mutatott volna és annyit mondott csak: tessék megnézni mekkora Magyarország és mekkora a Szovjetunió. Értsd, minden hiábavaló. Ahogy 1848. március 15-én is felvethető lett volna, ekkora a császári erő, hagyjuk a forradalmat, menjünk és igyunk még egy snapszot a Pilvaxban. A bibliai történetben is lázadoznak a szabadság felé elinduló népek, mennyivel jobb volt a rabságban Egyiptom húsosfazekai mellett, és éljen az aranyborjú. Felesleges volt-e 1956? Vagy az 1953-as berlini lázadás? Poznan aztán hatvannyolc Prágája? És sorolhatnánk még hosszan.
Ha nincs 1953, 1956, 1968 akkor van Gorbacsov? Akkor jön a változás? Ha nincs 1956 októbere, akkor vajon Magyarország válhatott volna a „legvidámabb barakká”, a gúnyosan csak gulyáskommunizmusnak csúfolt kicsit jobb világgal? A „kicsit jobb” világ nemzedékek életét jelentette a méltóbb létet, a hozzáférhető szükséges javakat. A Tavaszi tárlatot. És persze sokaknak a megalkuvást is, mert október 23-ra jött a szörnyű november 4-e. Corvin közi lúzerek, Széna téri majmok, félnótás pesti srácok, tökkelütött év embere a Time magazinban: sóval és kenyérrel fogadni. Ha akkor nem is, de most. Éljen a vodka, az örök és megbonthatatlan.
De ha nincs 1956, akkor vajon milyen lett volna 1989-1990? A magyar rendszerváltás, amelynek alakítói akkoriban oly büszkén idézték 1956 hőseinek az emlékét. És joggal, mert 56 lényeges követelései aztán ekkor valósulhattak meg. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a felbomló Szovjetunió magát is felszabadítsa.
Régi kérdés, hogy létezik-e ajándékba adott szabadság, eljön-e az csak úgy magától? Előfordulhat, hogy a zsarnok egyszercsak megunja és jó útra tér? Vagy küzdeni kell ellene, néha reménytelennek tűnő helyzetben is. Hátha. Persze a Somkuti Bálintoknak a maguk módján igazuk van. Ők lefeküdtek az erőnek, az orbáni hatalomnak, sokra viszik még – még ha tahók is. A tahóság kötelez.
Amúgy, 1956 hősei egyértelmű, határozott választ adtak, s sokan az életükkel fizettek ezért.
Valóban, lehet, hogy lehetett volna másként is, de talán ezt nem az áldozatokon, hanem a gyilkosokon kellene számonkérni.
Vigyázat, az oroszbarát tahóság fertőz.
Dési János jegyzete az Esti gyors 2024. november 4-i adásában hangzott el. Címlapi fotó: Fortepan / ETH Zürich
