Lehetett volna ezt máshogy? - Selmeci János jegyzete
Az a kérdés, hogy lehetett volna ezt máshogy, jobban, élhetőbben csinálni, vagy az ország történelméből, társadalmi viszonyaiból nem következik más, csak a stagnálás, és az a hatalmi berendezkedés, mint az ország kormányzásának egyetlen működő, ám de leginkább a semmibe vezető módja, ami az elmúlt tizennégy évben kialakult, megszilárdult, és sajnos legitimációt is nyert?
Bort, búzát, akkumulátort - Rózsa Péter jegyzete
Az egyik csúsztatás a mai orbáni definícióban, hogy a forint árfolyama és a magyar gazdaság állapota között különbséget téve, a pénzromlásért a spekulánsok felelnek. És a magyar gazdaság egyre romló eredményeiért vajon ki, vagyis, hogy az 2022-es gazdasági teljesítményéhez szinte képest minden szektor alulmarad, az autóiparra épített orbáni csoda finoman szólva is halványulóban van, a visszafogott állami beruházások mellett gyárleállás, létszámcsökkentés egyre-másra, és persze az élelmiszerinfláció megint kúszik felfelé.
Mission Impossible - Szénási Sándor jegyzete
Ukrajna döntést hozott Orbán és az ő egójának nélkülözéséről az eljövendő tárgyalásokon, s bár Trump a hírek szerint adna neki szerepet, Kijev annyira gyenge sosem lesz, hogy a magyar kormányfő Ukrajnát überelhesse.
Miért most hagynák a fosztogatást? – Kárpáti Iván jegyzete
Nincs pénz a pályaudvarok rendbetételére – szólt a meglepően őszinte üzenet. Semmi gond, lovak közé dobják a gyeplőt, így aztán XXI. századi plázába futhat majd be az ötven éves szerelvény.
Se nem béke, se nem misszió - Hardy Mihály jegyzete
Az égvilágon senki és semmi nem hatalmazta vagy kérte fel Orbán Viktort vagy Szijjártó Pétert, hogy közvetítsen Kijiv és Moszkva, a Vatikán és Mar a Lago vagy Isztambul között.
Schengen - Józsa Márta jegyzete
Józsa Márta jegyzetében felidézi, hogy 2007. december 21-én ott volt az ünnepen, amikor Sátoraljaújhely egyik utcájának két országban élő lakói egymás nyakába borultak, jöttek-mentek a korábban sorompó-őrizte Ronyva-hídon ide-oda, mintha nem volna holnap. Holnap is szabad. Feltehetően hasonló jelenetek játszódnak majd le január elsején a román-magyar, meg a bolgár-román, meg a bolgár-görög határon is, ekkor léphet be végre e két ország a schengeni övezetbe.
Pékárú – Rózsa Péter jegyzete
Orbán látványpékségéről, és annak lehetséges alternatíváiról a Hetes Stúdió műsorvezetője, Rózsa Péter.
A szegények is esznek csokit – Selmeci János jegyzete
A kasszánál egy férfi fizet és közben a feleségét szidja, "huszonkétezer forint hallod, neked meg még kellett az a rohadt arckrém" – mondja neki "mások bezzeg a dubai csokit is meg tudják venni" tromfol a nő, és egyikük sem látja, ahogy a kasszás hang nélkül eltátogja, hogy a szegények.
Kardos András: Egy baloldali fideszes
11/07/2023 11:05
| Szerző: Kardos András
Olyan baloldali álláspont NINCS, hogy valaki ebben a háborúban nem Ukrajna pártján állna. Aki nem ott áll, az egy hódító, gaz háború pártjára áll. Ez pont olyan, mint amikor valaki baloldaliként ’56-ban az oroszok mellé állt, mikor vérbe fojtották a forradalmat.
Viktoria Amelina ukrán írónő emlékére, akit az oroszok megöltek 37 éves korában.
„Elég nagy baj lenne, ha az európai politikai mezőnyben immár az Ukrajnához és Oroszországhoz való viszony lenne az egyetlen, vagy legfőbb kérdés. A demokrácia kiüresedését, a szélsőséges pártok előtörését éppen az szolgálja, ha a választó úgy érzi, hogy mindegy, melyik demokratikus pártra szavaz, mindegyiktől ugyanazt kapja. Az orosz–ukrán háború nyilván fontos kérdés, de önpusztító döntés lenne a demokratikus viselkedés legfőbb mércéjévé tenni a háborúhoz való viszonyt.
Az ’oroszbarát’ jelző megbélyegzésnek amúgy is ostoba kifejezés. Nyelvi ellentéte az oroszgyűlölő lenne, amit Hitler és a nácik igen meggyőzően képviseltek. Politikailag pedig semmi értelme sincs. Nem hiszem, hogy van Magyarországon – vagy bárhol Európában – épeszű ember, aki azt akarná, hogy Oroszország foglalja el a teljes Ukrajnát, és Csapnál legyen Magyarország és Oroszország határa. Az úgynevezett „oroszbarátok” általában csak azt szeretnék, ha a két szomszédos nemzet megegyezne egymással, és Ukrajna semleges, békeszerető állammá válna olyan határokkal, amelyeket a nagyhatalmak garantálnak. A baloldali magyarok jelentős része is így van ezzel, a hírhedt plakáttal szemben a hazai baloldal egésze sem háborúpárti, legfeljebb egyes vezetői hajlamosak elhamarkodott nyilatkozatokra. A tanárok megfélemlítése, az infláció, az oktatás és az egészségügy válsága: ezekben a kérdésekben kell bátor ellenzékinek lenni.
Az Európai Unió azonban kétségtelenül soha nem látott erőszakossággal igyekszik minden más ügy fölé helyezni Ukrajna időben és pénzben korlátlan támogatását. Az adófizetők pénzén nagylelkű Európai Unió újabb 500 milliárd eurót költene az országra, 2027-ig gondosan eltervezve.
SENKI SEM SAJNÁLNA EGY MÉLTÁNYOS ÖSSZEGET A LEROMBOLT ORSZÁG ÚJJÁÉPÍTÉSÉRE. DE CINIKUS DOLOG ÚJJÁÉPÍTÉST EMLEGETNI ADDIG, AMÍG A NYUGAT ÖNTI A PUSZTÍTÓ FEGYVEREKET UKRAJNÁBA. ÚJJÁÉPÍTÉSRŐL CSAK A BÉKE UTÁN ÉRDEMES BESZÉLNI.” (Index)
Bocsánat a hosszú idézetért, de nem hittem a szememnek. Hegyi Gyula, aki állítólag egy baloldali ember, írt egy cikket, amelyben nekiront az EU-nak, hogy miként meri védelmezni Ukrajnát. Hát ehhez képest még némely fideszes is enyhébb hangot üt meg. Hegyi – csak az nem érti, aki nem akarja – helyesli, hogy Putyin 2014-ben megváltoztatta a határokat, hogy elfoglalta a Krímet, következésképpen helyesli, hogy most Putyin az új határok védelmében rárontott Ukrajnára, még továbbá, vérbeli fideszrajongóként azt gondolja, hogy a béke a 2014-es határok rögzítése volna.
Hegyi kollegának elment az esze. Szerinte azért van még háború, mert az USA és az EU fegyverkel tömik Ukrajnát ahelyett, hogy tálcán kínálnák Putyinnak az országot. hegyi mester szerint csak néhány baloldali vezető háborúpárti, ugyan nem tudom, hogy rajta kívül van e még ilyen „baloldali” ember, remélem nincs, de hogy valaki azt írja, hogy az EU „soha nem látott erőszakossággal” emeli a háborút minden más ügy fölé, ez sajnos átlépi a normalitás határait.
Kedves, jó Hegyi Uram! Putyin, az oroszok jó szokásához híven, lerohant egy független, szuverén országot, majd midőn ez nem jött be, állóháború alakult ki, mert az Ön által nem értett helyzetben Ukrajnának volt képe megvédeni magát. Sőt! A Nyugat, az EU volt olyan cinikus, hogy Ukrajna mellé állt, és segíti egy szuverén ország harcát. Maga meg összevissza ír mindenféle baromságokat, bár amilyen nagylelkű, egy „méltányos összeget” azért el tudna képzelni Ukrajna támogatására. A helyzet az, hogy olyan baloldali álláspont NINCS, hogy valaki ebben a háborúban nem Ukrajna pártján állna. Aki nem ott áll, az egy hódító, gaz háború pártjára áll. Ez pont olyan, mint amikor valaki baloldaliként ’56-ban az oroszok mellé állt, mikor vérbe fojtották a forradalmat.
Én ugyan nem vallom magam baloldalinak, de balliberálisnak igen. Tehát abszurdnak tartom, hogy Ön mint volt MSZP képviselő, efféléket ír és gondol: „Aligha számítok arra, hogy az ukrán kormány kikéri és megfogadja a tanácsaimat. Mégis biztos vagyok benne, hogy sok mindent másképp kellene csinálniuk. Természetes, hogy addig folytatják a harcot, amíg ehhez nyugati fegyvereket és amerikai jóváhagyást kapnak. Ez a harcuk bátor és a folytatása nem rajtuk múlik. De helyesebb lenne területi követeléseiket a realitásokhoz, nagyjából a 2022. februári állapotokhoz igazítani.”
Tudja Ön, hogy mik voltak a 2022-es február előtti határok? Ön, tisztelt „baloldali” uram, Ön pontosan a Fidesz kottájából játszik. Amikor Orbán Viktor kétségbe vonta, hogy Ukrajna szuverén ország, mert a Nyugat fegyverekkel segíti, akkor ugyanazt mondta, mint Ön. Mondom, nekem nem tisztem a baloldal védelme, de az igen, hogy gyalázatosnak tartsam, hogy Ön, aki magát baloldalinak nevezi, azokat támadja, akik egy szuverén ország jogos önvédelmi harcát támogatják. És védi a határok erőszakos megváltoztatását egy olyan ország polgáraként, amely még száz év után is, érthető fájdalommal beszél Trianonról. Erre jön maga, és azt üzeni a világnak, hogy úgy kell békét kötni, hogy Putyin megnyerje a háborút.
Szégyen és gyalázat.