Gábor György: Korunk (vita)hőse – (Hozzászólás Arató András és Kardos András vitájához)

Még hogy vitatkoznak? Van képük azzal jönni, hogy vitatkoznak! Hát egy frászt! Hol itt a vita? Egyetlen helyen sem látom, hogy egymás felmenőit emlegetnék, gazdagon merítkezve a naponta többszörösen is mozgásba hozott nemzeti-keresztény szókészletből, egyetlen helyen sem fehérjehalmazként vagy szardarabként fordulnak egymáshoz, sehol egy rutinból kibuggyanó hazaárulózás, semennyi sorosozás, sorosozás, sorosozás, sorosozás. Kardost nem nevezi Arató dollárbaloldalinak, Aratóról pedig meg sem említi Kardos, hogy ő voltaképpen Gyurcsányné, vagy ha mégsem, valamilyen köze akkor is biztosan van Gyurcsányhoz és Gyurcsányhoz és Gyurcsányhoz és Gyurcsányhoz. Amúgy egyébként egyikük sem létezik, egyszerűen nem egzisztálnak, mert sehol egy fotó, amint ráncoktól barázdált homlokkal, fontoskodva szaporáznák lépteiket a Várkert Bazár Nagy Évértékelőjére, nem bukkannak föl, autóból kikászálódva, telefonjaikba görcsösen belekapaszkodva a balatonfüredi összetartáson, s Kardos András 24 óra alatt sem volt képes előállni egyetlen törvénytervezettel, amelyben azonnali hatállyal szétverné a vele egyet nem értő Arató András elnökölte Klubrádiót.

Ezek itt ketten nem vetemednek semmire! Akkor hát mit lehet ezen az ócska ripacskodáson komolyan venni?

Nemzeti-keresztény érzülettől büszkén dagadó hazánkban a vita még el sem kezdődött, az egyik fél már egészen biztosan lezsidózta vagy minimum lezsidóbérencezte a másikat, miheztartás végett, annak tudatosításául, hogy azt mindig én mondom meg, ki a zsidó. A lendületes auftaktot követően, s mintegy rápihenve a folytatásra, laza könnyedséggel szarházi gazembernek, vén komcsinak, vagy képességtelen nímandnak szólítjuk meg vitapartnerünket, egyházfők esetén azonban a hazai protokoll szerint a vén demens, vagy a gazember cím valamelyike kijár szakrális vitapartnerünknek. Ha viszont a dialóguspartnerünk világinak minősül, kifejezetten ajánlott annak munkahelyét szutykos odúként, kollégáit pedig büdös, ótvaros szektaként felemlegetni. A dialógus során a logikai érvkészlet részét képezi a "ne hazudozz, te rohadék" argumentum (szigorúan tegeződve), a "pedofil buzeráns" jelzős szerkezet, valamint a "libsi" és a "gender" átokformulák. Végezetül – ha történetesen nő a beszélgetőtárs – ez esetben egyszerűen a "kuss, szőke ribanc (más megszólításban: komondor), mars a konyhába" vagy a "ne okoskodj, liba, húzzál szülni" népies fordulata ajánlott.

A vita eredményessége nagyban függ attól, hogy még véletlenül se próbálkozzunk racionális érvekkel és ellenérvekkel, az észre és a belátásra apelláló gondolatkísérletekkel, vegyük tudomásul szépen, hogy ezek helyett kizárólag a zsigeri reakcióknak és az emóciókon alapuló dühödt indulatoknak van helye a mai magyar viták, érvek, dialógusok és kontroverziák világában. Szinte kizárt, hogy ne érnénk el így eredményt, de ha valamiért mégsem, Kubatov Gábor kopaszra nyírt információs szolgálatához érdemes fordulni, akik tradicionális eszközeikkel és rapid bizonyítási eljárásukkal dűlőre viszik a felek közötti disputát.

Ám ne ítélkezzünk elhamarkodottan, hiszen készül az Új Nemzeti Vitafórum, vagyis az a törvény, ami alapján közérdekű bejelentést (régi nevén: feljelentést) lehet tenni a "magyar életmód" védelmében. Hátha tényleges vitává alakul végre Arató és Kardos értelmezhetetlen és műfajidegen csacsogása, s valamelyik fél annak rendje és módja szerint, a magyar progresszív viceházmesteri és besúgói hagyományokat messzemenően szem előtt tartva, s a "magyar életmód" védelme mellett kiállva feljelenti, bemószerolja és denunciálja a másikat.

A vita lezárásaként lehet még számítani a köztársasági elnök asszony rapiditására. Parányit várakozni kell rá, hogy tiniskedő fruskássággal végiggörkorizza fél Amerikát, utána azonban már olajozottan megy minden. Eléraknak egy lapot, mondjuk, hogy itt tessen aláírni, el sem olvassa, hogy Aratónak vagy Kardosnak van-e benne igaza, nem is nagyon érdekli őt, mi köze hozzá, de miután a szomszéd épületből átordított egy öblös hang, amilyenhez foghatót Felcsúton, a Puskás Akadémia lelátóján szokás hallani, szóval egy hang, azt üvöltvén, hogy "aláírni!", hát ő se perc alatt oda is kanyarítja a nevét, még három másodperc sem kellett hozzá. S ez így van rendjén, mert sietnie kell tova, ugyanis férje reggel 8 órakor közlegényként köszönt el tőle, ám mindjárt 10 óra, hamarosan sor kerül ellentengernagyi eskütételére.

Úgyhogy Arató és Kardos vitája lezárult, de hogy kinek a győzelmével, azt sosem tudjuk meg, mert még az sem tisztázott, épp mint Ukrajna és Oroszország esetén, hogy voltaképpen ki, kit támadott is meg.

Az igazság különben is egy helyen székel, nem költözik az bele más testébe, az adott porhüvelyben érzi jól és otthonosan magát, mindegy is, földön, avagy égben, töltse az igazság gazdája a kolbászát valahol idelenn a földön, vagy hasítsa a légi folyosóját odafenn az égben, valamelyik kedvenc keleti baltás despotájának ölelő karjai felé.

Akkor hát mit provokál folyton ez az Arató és Kardos?

 

Vita

 (Gerd Altmann / Pixabay)