Hősök és bolondok - Dési János jegyzete
A Somkuti Bálintoknak a maguk módján igazuk van. Ők lefeküdtek az erőnek, az orbáni hatalomnak, sokra viszik még – még ha tahók is. A tahóság kötelez.
Korruptopoly – Józsa Márta jegyzete
Indul az integritásérzékenyítés, először tanároknak, hogy aztán majd a gyerekek is játékos formában ismerhessék meg a korrupció társadalmi következményeit.
Mi marad utánuk? – Rózsa Péter jegyzete
Ennek a kurzusnak a jó törvények csak akadályt jelentenek önkényen alapuló kormányzásuk fenntartásában. Mégsem az a fő kérdés, vége lesz-e a rezsimnek belátható időn belül.
Péter a rengetegben - Hardy Mihály jegyzete
Ez a külügyminiszteri látogatás minden elemében súlyos diplomáciai katasztrófa. Magára valamit is adó európai vagy nyugat-európai politikus az elcsalt 2020-as választások és a vérbefojtott belarusz tüntetések óta be sem teszi a lábát Minszkbe.
Min-Ho nem Ryan - Szénási Sándor jegyzete
"Amikor neked, katona, azt parancsolják, hogy tüzelj, nem azt válaszolod, hogy igenis, parancsnok elvtárs. Te a politikai tiszthez fordulsz, és megkérdezed az elvtársat hogy jóváhagyja-e a másik elvtárs utasítását. Ha igen, lőhetsz."
Orbán Lenin-rendje - Kárpáti Iván jegyzete
Magyarország kormánya jelenleg hatékonyabban képviseli Oroszország érdekeit, mint maga a moszkvai külügyminisztérium, már ha elfogadjuk azt a jóindulatú feltételezést, hogy Orbán Viktor egyáltalán magyar miniszterelnök és nem osztályvezető Szergej Lavrov hivatalában.
A család az első - Dési János jegyzete
"Kedves Tiborcz/Orbán/Mészáros – örülök, hogy hozzájárulhattam a gazdagodásotokhoz."
Víz, villany – Józsa Márta jegyzete
Magyarországon százezrek küzdenek úgynevezett vízszorongástól. Ők azok, akik sokszor naponta órákat töltenek azzal, hogy vödrökben hazacipeljék a legközelebbi közkútról az ivásra, főzésre, mosásra, tisztálkodásra használható vizet.
Arató András: Nem dicsérni, de temetni se’ – Válasz Kardos András február 28-án megjelent A diktatúra és "ellenzéke" c. írására.
2/03/2023 15:57
| Szerző: Arató András
Honnan tudhatja bárki is, hogy nem éppen egy valódi változás esélyein dolgozik? Aki elmondja a rosszról, hogy rossz, őt joggal tekinthetjük „pozitív hősnek”, mert elutasítja a rosszat. Minden egyes csepp tölti a poharat. Sőt, szándékai ellenére is kerülhet valaki a rendszer sírásói közé, például aki éppen vasútat vagy szárazelemgyárat épít a Kínai Népköztársaság kegyeit lesve, az is csepegtet a pohárba.
Roppantul megörültem Kardos András írásának a Szabadság Klub utolsó februári számában. Végre valaki megírta az ítéletet az ellenzékről, mármint a parlamentiről, sőt, idézőjelek közé is helyezte, nem a véleményét, hanem annak tárgyát, amely írásjelek ebben a kontextusban ironikus jelzőt kölcsönöznek neki, esetleg ellenkező előjelet biggyesztenek hozzá, vagy akár a létét is tagadhatják. E konkrét esetben az örömöm forrása az egyet nem értés.
Most éppen a DK parlamenti felszólalása a kis MOK ügyében a kritika tárgya, minthogy ennek éppúgy nem lesz hatása az orvosok kamarájának túlélésére, mint ahogy a többi, példaszerűen felsorolt ügy, MTA, CEU, SZFE, stb. egyikében sem volt. Az-e ezúttal (is) a szemrehányás tárgya, hogy hiábavaló ez a felszólamlás éppúgy, mint a többi, hiszen nem bukik meg tőle a rendszer, sőt, a konkrét ügyek folyása sem kap semmilyen gellert? Feltételezem, nem a beszéd tartalma a problematikus, hiszen akkor az lenne a kritika célkeresztjében.
„Hiába: tetszik vagy sem, a jelenlegi parlamenti ellenzék soha nem fogja Orbánt leváltani. Se ereje, se képessége, se tehetsége.”
Nem dicsérni jöttem az ellenzéket, de temetni sem. Olyan, amilyen, nem kísérlem meg annak megfogalmazását, hogy milyennek kellene lennie, megteszik ezt mások naponta többször is, olyanok, akik éppúgy nem tudják, mint én – nagyjából azt mondják, legyen másmilyen.
A jelenség természetesen minden aktivitást körülölel. Ha valaki csinál valamit, még mielőtt elkezdené, már megmondják neki, hogy úgy nem jó, máshogy kell azt.
A gázszerelő és a vej kezébe vándorol minden vagyon, a kórházakban rend nincs, csak fegyelem, a gyerekeinkről-unokáinkról lekerül a gondolkodás béklyója, újra a siker reményével pályázhatunk az agresszor utolsó csatlósa címre, mi pedig írogatunk, készítjük a rádióműsorainkat, noha „minden demokrata és szabad ember kutya kötelessége, hogy minden módon egy valódi változás esélyein dolgozzon.”
Igaz-igaz, csakhogy. Honnan tudhatja bárki is, hogy nem éppen egy valódi változás esélyein dolgozik? Aki elmondja a rosszról, hogy rossz, őt joggal tekinthetjük „pozitív hősnek”, mert elutasítja a rosszat. Minden egyes csepp tölti a poharat, mint meteorológus elmaradt zivatarja az államtitkárét, noha az özönvizet csak az utolsó utáni hozza el. Szándékai ellenére is kerülhet valaki a rendszer sírásói közé, például aki éppen vasútat vagy szárazelemgyárat épít a Kínai Népköztársaság kegyeit lesve, az is csepegtet a pohárba.
A legendárium szerint 1789. július 14-én a bürokrácia lassúsága miatt elégedetlenkedő polgárok morgolódtak a Pont Neufön. Nem is sejtették, hogy a Bastille-nak annyi. Nem tudni, miből lesz a cserebogár, de lesz, és a tyúkok már nagyon várják. A kis Tur és az óceán összefüggését képesek vagyunk elfelejteni, mert a pór menyecske túlnan-átellenben elvonja a figyelmünket, de aztán…
Ha mindenki, minden polgár, citoyen a maga lehetőségeihez mérten a „közjóért” cselekszik, az meghozza az eredményét.
Mindamellett igazad van, sürgős lenne a dolog.