Lehetett volna ezt máshogy? - Selmeci János jegyzete
Az a kérdés, hogy lehetett volna ezt máshogy, jobban, élhetőbben csinálni, vagy az ország történelméből, társadalmi viszonyaiból nem következik más, csak a stagnálás, és az a hatalmi berendezkedés, mint az ország kormányzásának egyetlen működő, ám de leginkább a semmibe vezető módja, ami az elmúlt tizennégy évben kialakult, megszilárdult, és sajnos legitimációt is nyert?
Bort, búzát, akkumulátort - Rózsa Péter jegyzete
Az egyik csúsztatás a mai orbáni definícióban, hogy a forint árfolyama és a magyar gazdaság állapota között különbséget téve, a pénzromlásért a spekulánsok felelnek. És a magyar gazdaság egyre romló eredményeiért vajon ki, vagyis, hogy az 2022-es gazdasági teljesítményéhez szinte képest minden szektor alulmarad, az autóiparra épített orbáni csoda finoman szólva is halványulóban van, a visszafogott állami beruházások mellett gyárleállás, létszámcsökkentés egyre-másra, és persze az élelmiszerinfláció megint kúszik felfelé.
Mission Impossible - Szénási Sándor jegyzete
Ukrajna döntést hozott Orbán és az ő egójának nélkülözéséről az eljövendő tárgyalásokon, s bár Trump a hírek szerint adna neki szerepet, Kijev annyira gyenge sosem lesz, hogy a magyar kormányfő Ukrajnát überelhesse.
Miért most hagynák a fosztogatást? – Kárpáti Iván jegyzete
Nincs pénz a pályaudvarok rendbetételére – szólt a meglepően őszinte üzenet. Semmi gond, lovak közé dobják a gyeplőt, így aztán XXI. századi plázába futhat majd be az ötven éves szerelvény.
Se nem béke, se nem misszió - Hardy Mihály jegyzete
Az égvilágon senki és semmi nem hatalmazta vagy kérte fel Orbán Viktort vagy Szijjártó Pétert, hogy közvetítsen Kijiv és Moszkva, a Vatikán és Mar a Lago vagy Isztambul között.
Schengen - Józsa Márta jegyzete
Józsa Márta jegyzetében felidézi, hogy 2007. december 21-én ott volt az ünnepen, amikor Sátoraljaújhely egyik utcájának két országban élő lakói egymás nyakába borultak, jöttek-mentek a korábban sorompó-őrizte Ronyva-hídon ide-oda, mintha nem volna holnap. Holnap is szabad. Feltehetően hasonló jelenetek játszódnak majd le január elsején a román-magyar, meg a bolgár-román, meg a bolgár-görög határon is, ekkor léphet be végre e két ország a schengeni övezetbe.
Pékárú – Rózsa Péter jegyzete
Orbán látványpékségéről, és annak lehetséges alternatíváiról a Hetes Stúdió műsorvezetője, Rózsa Péter.
A szegények is esznek csokit – Selmeci János jegyzete
A kasszánál egy férfi fizet és közben a feleségét szidja, "huszonkétezer forint hallod, neked meg még kellett az a rohadt arckrém" – mondja neki "mások bezzeg a dubai csokit is meg tudják venni" tromfol a nő, és egyikük sem látja, ahogy a kasszás hang nélkül eltátogja, hogy a szegények.
Nem nagy ügy ez az olimpia – Dési János jegyzete
26/08/2024 17:58
| Szerző: Dési János/Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
A legfelsőbb helyről megtudtuk, hogy nem nagy ügy a magyar olimpiarendezés, csak pár mobil izére vagyunk tőle. És tényleg: a franciaországi játékok előtt terroristák felrobbantották pár helyen a vasúti váltókat, de nálunk erre esélyük sincs, mert a sín eltörik magától, vagy elolvad, esetleg a mozdony gyulad ki.
Nem egy nagy ügy az olimpia megrendezése – tudtuk meg a legfelsőbb helyről – pár mobil izét kell építeni, aztán elbontani és meg is van az egész. Ráadásul százszor jobb lesz, mint bármelyik volt, az tuti.
És mi az ördögi ravaszság az egészben? Emlékezzünk vissza a franciaországi olimpiára. Miként akarták a terroristák ellehetetleníteni a nagy játékot? Hát felrobbantották pár helyen a vasúti váltókat, ezzel vélvén megakadályozni a megnyitót.
Magyarországon erre esélyük sincs. Itt teljesen felesleges felrobbantani a sínt, felrobban az magától. Vagy elolvad. Vagy eltörik. Ha egyik sem, akkor tragikus baleset következik be valamely átjáróban és azért áll a forgalom. És ha minden klappol, akkor kigyullad a mozdony, fejedre esik egy féltégla az állomáson. A MÁV internetes jegyvásárló alkalmazását pedig teljesen felesleges meghekkelni, ugyanis néha egyszerűbb kibattyogni az állomásra és ott jegyet venni, mint az interneten keresztül.
Ugyanakkor nem igaz, hogy a MÁV nem gondol a külföldi utazókra. A minap egy Balatonra menő gyorsvonaton ott téblábolt pár angol fiatal a helyjegyével, s nem találta az ülését. A kalauz használható angolsággal közölte velük, azt a kocsit nem csatolták a vonathoz, úgyhogy hiába keresik, az nincs, ne állják el az utat a folyosón, ne hangoskodjanak és pénzvisszatérítés természetesen nincs - és még present perfectet is használt.
Én egyébként az olimpiai falu menedzselését a Műegyetem villanyos kara gólyatáborának szervezőire bíznám. Kotongumit nyilván nem viszünk be, a magázódás kicsit problémásabb mondjuk az angol versenyzőkkel, de valami ki lesz rá találva, melegvíz meg minek és nyilvánvaló, hogy éjszaka nem járunk pisilgetni. Na, még csak az kellene.
Természetesen egy olimpián előfordulhat, hogy valaki megbetegszik, megsérül. De semmi izgalom, az ott a plafonon nem penész, hanem zsírra rászállt por. Most komolyan, hova szálljon az a kis por, ha nem a zsírra? Egyébként meg, ha penész lenne, azzal mi a baj? A derék magyar szalámin is ott a penész. És megjegyzendő, hogy a penicilinhez is kellenek a penészgombák, szóval, csak hátrébb az agarakkal. És hogy nincs lift, de hát ezek életerős fiatalemberek, mi az nekik, felszaladni a negyedikre. A lift a lusták menedéke. Öntudatos sportoló sosem szállna bele.
Közben udvariasan bekopogott ide a stúdióba Mészáros Lőrinc. Mit akarsz Lőrincke? Ne fogd meg, mikrofon. Nem, nem láttam Andikát, de bocs, itt most felvétel van. Mit akarsz?
Ja, hogy 500 milliárd forintot, használt ezerforintosokban, mert kb. annyi jár neked az olimpiából? Igazad van Lőrincke, ami jár, az jár. Biztosan megkapod, de azt húzzál bele a Budapest-Belgrád vasútvonal építésébe, mert anélkül ám nincsenek ötkarikás játékok. Jó, hagyjál már, viheted a lángot a megnyitón, csak kérlek, ne lopd el, ne add el, ne fújd el. És vigyázz, forró. Holnap is benézel? Nekünk a megtiszteltetés.
Nem egy nagy ügy ez az olimpia, kár ekkora felhajtást csinálni belőle. Hát itt volt például pár éve a vizes vb – remekül sikerült, ugyan a szálláshelyek kihasználtsága alacsonyabb volt, mint egyébként, magyarul kevesebb vendég érkezett Budapestre, mint ha nem lett volna vb, és a költségek is kicsit elszálltak, mondjuk a tervezett többszörösére. De pénz az van. Kérem, mindenki mutassa fel a helyjegyét, különben lezavarom az összes kedves utast, csak semmi tolongás.
Egy kiló kenyér ezer forint? Majd kalácsot adunk az olimpiai büfében és kész.
Dési János jegyzete az Esti gyors 2024. augusztus 26-i adásában hangzott el. Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi