Van egy ország... – Dési János jegyzete
Van egy ország, amit hazavitt egy kisebb család, begyömöszölte a zsebébe, vészhelyzetestül, üzletestűl, támogatásostúl.
Szauna az orosz fenékben - Selmeci János jegyzete
Klimatizált hármas metró azért nincs, mert a szerelvényeket muszáj volt az oroszoktól venni, normális hév-szerelvények azért nincsenek, mert a magyar állam visszavonta a nem az oroszok által megnyert tendert.
Le a melltartóval - Dési János jegyzete
Csak annyiban érdekes ez az öltözködési rendelet, hogy minden konzervatív diktatúrában akadnak erkölcs-csőszök, akik ilyenkor felhevülnek, eljött az ő idejük. Majd ők megmondják, ki mit hordhat. Így kezdték a tálibok is, és tessék, milyen szép eredményeket érnek ma már el a divatot illetően.
Vége a játéknak – Szénási Sándor jegyzete
Mit tesz egy egyre meztelenebb, egyre bizonytalanabb, és ezért egyre dühösebb rendszer, ha elfogytak a szavai, ha már egy tétova "Gyurcsány" jut csak eszébe, alkalomadtán? Nyilván erőt próbál mutatni ott is, ahol nincs.
A parancs, az parancs - Kárpáti Iván jegyzete
Pintér Sándor besétál a kormányülésre és közli a főnökével, hogy minden kontroll alatt. Lázár János nyilván szintén ebben a szellemben referál a vasút állapotáról, úgyhogy a Várból nézve minden patent. A valóság megélése marad a mi kiváltságunk.
A szabad szó szentélye – Hardy Mihály jegyzete
Mennyivel jobb lesz, ha még az emléke is eltűnik a Magyar Rádiónak, jobb lesz ott a katolikus egyetemnek pazar kampuszt építeni, a hit ereje azért mégiscsak fontosabb a józan észnél, nem igaz?!
Képregény – Józsa Márta jegyzete
"Mi lett volna, ha a felvonuláson az akkumulátorgyár píárosai által megrendelt virágköltemény bámulása mellett a publikum egy része képeket láthatott volna teszem azt a Karmelita előtt tüntető diákokról vagy az ukrajnai menekültekről. Na ugye."
Hírek 2036-ból – Hardy Mihály jegyzete
A külföldi hírek között elhangzott, hogy Azerbajdzsán politikai menedékjogot ad az elvesztett választások után Magyarországról elmenekült egykori miniszterelnöknek és családjának, a külügyminiszternek és közeli hozzátartozóinak, köztük egy ismert, de már visszavonult válogatott labdarúgónak.
Ott billegünk a díszlet szélén valamennyien – Dési János jegyzete
8/07/2024 18:04
| Szerző: Dési János
| Szerkesztő: Ivánkai Márk
A színészek és az újságírók évek óta küzdenek azért, hogy a jog- és kifosztásuk megmaradjon. Persze nem azért mert tök hülyék, de rájöttek, hogy így mégis két krajcárral többet kapnak, csak persze nem szabad leesni a díszletről vagy megöregedni és nyugdíjba menni. Mert akkor baj van.
Most, hogy szó szerint védelmi pénzt szed a kormány azoktól, akiktől lehet, tulajdonképpen semmin nem szabad csodálkozni. A diktatúrácska, a jogállam érdeklődés hiányában való megszüntetése, csak annyit jelent, hogy az önkényúr önkényeskedhet. Kénye-kedve szerint, így nem is nagyon lehet előre számolni, tervezni általában. Kedves kivétel persze, ha Mészáros pénztáros vagy Tiborcz fejedelmi vő vagy, mert akkor azért beírhatod előre a rublikába, hogy felesleges irodaház eladva 200 vagy 300 milliárdért, autópálya-koncesszió 35 évre és így tovább. De csak óvatosan, mert nyakunkon a Szuverenitásvédelminek nevezett Fidesz-ököl, amelyik most a neki nem tetsző, még maradék sajtó megrendszabályozásába fogott bele, mert az mégsem járja, hogy nem mindenki dögölt még meg, aki kritikai észrevételt mer tenni ezzel a putyinista rablóbandával kapcsolatban.
A jogállamiság megszüntetésének alapvető módozataihoz tartozik a rendeleti kormányzás. Ugyan szép nagy a többségük a parlamentben, de ki a fene fog ezzel bajlódni? Holnaptól így lesz és akkor így van. Jó módszer az intézmények elfoglalása, lásd Alkotmánybíróság, amely ma már szintén nem más, mint a Fidesz egyik kifizetőhelye. És ez nem csak a legutóbbi fővárosi választásokkal kapcsolatos döntésükből derül ki, jól dresszírozott csapat az már egy ideje.
Sokszor szóba kerül: hogy juthattunk el idáig.
Most a maga módján egy példabeszéd következik.
Mint az közismert, tavaly a Nemzeti Színház két színészét súlyos baleset érte előadás közben. A vezérigazgató először lemondott, majd rájött, miután mindent bekebelezett a színházi világban, amit lehetett, amit meg nem, azt igyekezett tönkretenni legalább, kár lenne abbahagyni mindezt, ezért a lemondás pár perc múlva hatályát vesztette, sőt azóta még öt évre ki is van nevezve.
A súlyosan megsérült, munkaképtelen színészek meg kit érdekelnek, már nincsenek is a színház állományában – kész vége. A minap Vidnyánszky vezérigazgató oda jutott, hogy kijelentette, a színészek legalább ötmillió forint támogatást kaptak, szinte jól is jártak – hangzott el. Pár perc múlva kiderült, hogy Vidnyánszky vezérigazgató hazudott, nem is ötmilliót és jórészt azt sem a színháztól, hanem pl. a színház biztosítójától, vagy a szakszervezetétől pár százezret. Az is kiderült, és most jön az érdekes része a dolognak, hogy úgynevezett EKHO-s adózással fizetik ki ezek szerint a nemzeti színházi színészeket.
Az EKHO a színészek és az újságírók kifosztásának népszerű módja. Ugyan kevesebb járulékot kell utána fizetni, cserébe ugrik a nyugdíj és táppénz jelentős része is. A színészek és az újságírók évek óta küzdenek azért, hogy a jog- és kifosztásuk megmaradjon. Persze nem azért mert tök hülyék, de rájöttek, hogy így mégis két krajcárral többet kapnak, csak persze nem szabad leesni a díszletről vagy megöregedni és nyugdíjba menni. Mert akkor baj van. Nem a kiadókat és a színházi vezetőket – akik persze nem ekho-s módon kapják a fizetésüket – próbálják rákényszeríteni arra, hogy adjanak normális bért, normálisan elszámolva, hanem a könnyebb ellenállás felé fordulva, saját maguk, saját magunk kifosztását követeljük.
Ráadásul, nincs szolidaritás, nincs összefogás ott a színészek, itt az újságírók nem mondják azt, amikor valaki bajba kerül, hogy ne hagyjuk, legyen pénz arra az emberre is aki nap mint nap kiáll a színpadra, tollat fog, mikrofonba beszél.
Á dehogy. Kuss van, ami a diktatúrácska táptalaja.
Pedig ott billegünk a díszlet szélén valamennyien – tudjuk, hogy időnként egyikünk, másikunk lezuhan – de próbáljuk azt remélni, ez nem mi leszünk most éppen. Gyáva népnek nincs hazája, szokták mondani. Hát lustának, pipogyának sem.
Dési János jegyzete az Esti gyors 2024. július 8-i adásában hangzott el.
