Tervek jövőre – Szénási Sándor jegyzete
Az őszi hangulat beköltözése a NER-elitbe tagadhatatlan, mint ahogy az is, hogy a politikai évszakváltozás réme O.V. esetében dacot és nem beletörődést fog jelenteni, sőt.
Hatalmi térképészet - Kárpáti Iván jegyzete
A fővárost szétkapják, egymással semmilyen összefüggésben nem lévő területeket kötnének össze, és szervesen összetartozó városrészeket vágnának el egymástól politikai képviselet szempontjából.
Több lekvárt a madzagra - Dési János jegyzete
A szuvizáshoz először is egy főhatóság kell, aztán gellérthegyi irodák, autók, fizetések, kutatóintézet, egy-két 3/3-assal - ha mindez megvan, akkor lehet bőkezű pr- és reklám-megrendeléseket adni az udvari beszállítónak, akinél tutira jó helyen van az a pár milliárdocska, amit arra fordítunk a nép pénzéből, hogy a népet hülyítsük.
Gesztenye – Józsa Márta jegyzete
A sültgesztenye-szezon piaci fejleményei is érzékletesen mutatják, mennyit ér a kormány családbarát politikája. Erről is ír jegyzetében Józsa Márta, aki szerint, ha megértjük, hogy rengeteg felnőtt nem eszik azért, hogy a gyerekeknek jusson élelmiszer, akkor nyilván azon sem lepődik meg senki, hogy százezer forint rendkívüli kiadás milliók számára jelent megugorhatatlan összeget.
Pénzen vett barátság – Neuman Gábor jegyzete
Vajon mennyit is ér Orbán és Trump barátsága. A Le Monde szerint több tízmillió eurót. Ez manapság átszámítva, minimum 10 milliárd forintot jelent, de lehet, hogy sokkal többet.
A Pinocchio-miniszter - Hardy Mihály jegyzete
Gulyás Gergely miniszter mindenesetre orbitálisat tódított, amikor azt állította, hogy a hackerek kezébe került adatok között nincsenek igazán fontos vagy érzékeny adatok. Pinocchio-miniszter alighanem ismét hülyének néz bennünket, csak az ő orra nem nő olyan gyorsan, mint a hazudós fabábué.
Videorodeo – Szénási Sándor jegyzete
Mint egy FSZB-tiszt mondta: keresd a nőt, és megvan a kompromat. Mi valahol itt tartunk most. Nők, ellenzék, a hatalmi elit kihívása.
Tények nélküli világ – Kárpáti Iván jegyzete
Mindenki abban hisz, amiben akar, szabadon döntheti el. Egyre kevésbé kiszámítható, hogy egy nyilvánosságra kerülő információ milyen hatást vált ki, így pillanatokon belül elveszti jelentőségét.
Ott billegünk a díszlet szélén valamennyien – Dési János jegyzete
8/07/2024 18:04
| Szerző: Dési János
| Szerkesztő: Ivánkai Márk
A színészek és az újságírók évek óta küzdenek azért, hogy a jog- és kifosztásuk megmaradjon. Persze nem azért mert tök hülyék, de rájöttek, hogy így mégis két krajcárral többet kapnak, csak persze nem szabad leesni a díszletről vagy megöregedni és nyugdíjba menni. Mert akkor baj van.
Most, hogy szó szerint védelmi pénzt szed a kormány azoktól, akiktől lehet, tulajdonképpen semmin nem szabad csodálkozni. A diktatúrácska, a jogállam érdeklődés hiányában való megszüntetése, csak annyit jelent, hogy az önkényúr önkényeskedhet. Kénye-kedve szerint, így nem is nagyon lehet előre számolni, tervezni általában. Kedves kivétel persze, ha Mészáros pénztáros vagy Tiborcz fejedelmi vő vagy, mert akkor azért beírhatod előre a rublikába, hogy felesleges irodaház eladva 200 vagy 300 milliárdért, autópálya-koncesszió 35 évre és így tovább. De csak óvatosan, mert nyakunkon a Szuverenitásvédelminek nevezett Fidesz-ököl, amelyik most a neki nem tetsző, még maradék sajtó megrendszabályozásába fogott bele, mert az mégsem járja, hogy nem mindenki dögölt még meg, aki kritikai észrevételt mer tenni ezzel a putyinista rablóbandával kapcsolatban.
A jogállamiság megszüntetésének alapvető módozataihoz tartozik a rendeleti kormányzás. Ugyan szép nagy a többségük a parlamentben, de ki a fene fog ezzel bajlódni? Holnaptól így lesz és akkor így van. Jó módszer az intézmények elfoglalása, lásd Alkotmánybíróság, amely ma már szintén nem más, mint a Fidesz egyik kifizetőhelye. És ez nem csak a legutóbbi fővárosi választásokkal kapcsolatos döntésükből derül ki, jól dresszírozott csapat az már egy ideje.
Sokszor szóba kerül: hogy juthattunk el idáig.
Most a maga módján egy példabeszéd következik.
Mint az közismert, tavaly a Nemzeti Színház két színészét súlyos baleset érte előadás közben. A vezérigazgató először lemondott, majd rájött, miután mindent bekebelezett a színházi világban, amit lehetett, amit meg nem, azt igyekezett tönkretenni legalább, kár lenne abbahagyni mindezt, ezért a lemondás pár perc múlva hatályát vesztette, sőt azóta még öt évre ki is van nevezve.
A súlyosan megsérült, munkaképtelen színészek meg kit érdekelnek, már nincsenek is a színház állományában – kész vége. A minap Vidnyánszky vezérigazgató oda jutott, hogy kijelentette, a színészek legalább ötmillió forint támogatást kaptak, szinte jól is jártak – hangzott el. Pár perc múlva kiderült, hogy Vidnyánszky vezérigazgató hazudott, nem is ötmilliót és jórészt azt sem a színháztól, hanem pl. a színház biztosítójától, vagy a szakszervezetétől pár százezret. Az is kiderült, és most jön az érdekes része a dolognak, hogy úgynevezett EKHO-s adózással fizetik ki ezek szerint a nemzeti színházi színészeket.
Az EKHO a színészek és az újságírók kifosztásának népszerű módja. Ugyan kevesebb járulékot kell utána fizetni, cserébe ugrik a nyugdíj és táppénz jelentős része is. A színészek és az újságírók évek óta küzdenek azért, hogy a jog- és kifosztásuk megmaradjon. Persze nem azért mert tök hülyék, de rájöttek, hogy így mégis két krajcárral többet kapnak, csak persze nem szabad leesni a díszletről vagy megöregedni és nyugdíjba menni. Mert akkor baj van. Nem a kiadókat és a színházi vezetőket – akik persze nem ekho-s módon kapják a fizetésüket – próbálják rákényszeríteni arra, hogy adjanak normális bért, normálisan elszámolva, hanem a könnyebb ellenállás felé fordulva, saját maguk, saját magunk kifosztását követeljük.
Ráadásul, nincs szolidaritás, nincs összefogás ott a színészek, itt az újságírók nem mondják azt, amikor valaki bajba kerül, hogy ne hagyjuk, legyen pénz arra az emberre is aki nap mint nap kiáll a színpadra, tollat fog, mikrofonba beszél.
Á dehogy. Kuss van, ami a diktatúrácska táptalaja.
Pedig ott billegünk a díszlet szélén valamennyien – tudjuk, hogy időnként egyikünk, másikunk lezuhan – de próbáljuk azt remélni, ez nem mi leszünk most éppen. Gyáva népnek nincs hazája, szokták mondani. Hát lustának, pipogyának sem.
Dési János jegyzete az Esti gyors 2024. július 8-i adásában hangzott el.
