Palack – Józsa Márta jegyzete
Józsa Márta jegyzetében a bukaresti tejesüveg-visszaváltó és abból a legenda szerint házat vásárló brigantiktól jutott el Erzsébetváros Csikágónak becézett negyedébe, ahol sorra elnézi a visszaváltó automatáknál azokat a felnőtteket és gyerekeket, akikről első pillantásra is látszik, hogy fontos szerepet játszik immár életükben az eldobott csomagolóanyag összegyűjtése és az ezért kapott fizető utalvány. Felbukkant az állandóan elromló vagy telítődő automatánál való sorban állásnál a nyomor egy láthatatlan rétege.
Lejtő – Neuman Gábor jegyzete
Orbánnak először kell alkalmazkodnia valakihez a politikában. Egy okos ember mondta, talán Churchill, hogy ha egy ország politikai vezetése elindul lefelé a lejtőn, még az isten se állíthatja meg, hogy ne guruljon le az aljáig.
Das Kapital – Szénási Sándor jegyzete
Vidnyánszky Attila színre viszi a Tőkét, erről írt jegyzetében Szénási Sándor, aki szerint "félő persze, hogy Marxnak ehhez sem lesz semmi köze, nem is lehet, még akkor sem, ha a Termelési Módot egy különösen zseniális színész állítja elénk, csodás maszkban. De hát Jézus hitéből is csak a politikai kereszténységet képes lepárolni egy hatalom, miért járnának másképp a szellem emberei?".
Orbán-magány - Rózsa Péter jegyzete
Vajon Orbánt valaha érdekelte-e, egyetlen lépése, döntése előtt, közben és után, hogy minek, mi lesz a valódi következménye?
VIP-ellátás – Selmeci János jegyzete
Egy megbecsült államtitkár a neki kijáró VIP-ellátásban részesül, vagy mégsem?
Hiányozni fog Matolcsy – Kárpáti Iván jegyzete
Az, hogy a köztársasági elnök egy üres öltöny, szomorú, de nem tragédia. Ha az MNB vezetőjét is a Várból irányítják jövő évtől, akkor az Isten irgalmazzon nekünk, mert a befektetők nem fognak, és nosztalgiával gondolhatunk vissza a 400 forintos euróra.
Új élet vár – Dési János jegyzete
Tisztelt Bese Gergő Péter! Végre legyél szabad és boldog. Nem muszáj többet hazudnod, magadnak se, a szeretteidnek se, nekünk se, az egyházadnak se. Úgy élhetsz, ahogy jólesik. Meg ha ezért nem járnak állami százmilliók, akkor is jó tud lenni. Próbáld ki!
Csoportosan – Józsa Márta jegyzete
A szülők, akik éppen készítették elő a gyerek ünneplő ruháját az évnyitóra, arra döbbentek rá, hogy nem csak amit nincs, hanem ahol sincs ünnepelni. Három nappal aztán az iskolakezdés után, amely több száz gyerek számára rémálom lesz egész életükben, kihallgatott az ügyészség egy fiatal nőt, édesanyát, aki valamikor EP-képviselő lévén megpróbálta megakadályozni, hogy a NAV megszállja a hajléktalanokat segítő Oltalom Karitatív Egyesület irodáit.
Probléma a hadsereggel – Józsa Márta jegyzete
4/08/2024 13:04
| Szerző: Józsa Márta
| Szerkesztő: Ivánkai Márk
Jó kérdés, hogy hány generáción át őrzi a népirtás emlékét a kollektív tudat. Szokták azt mondani, hogy újabb nagy háború akkor kezdődik, amikor nagyrészt kihal az a generáció, amely emlékezik még a régire. Valahol itt tartunk, főként akkor, ha hanyagoljuk a történelmi ismereteinket.
A múlt héten Németországban jártam, Wützburgban a vasútállomáson láttam egy 2020-ban felavatott Holocaust-emlékművet, Matthias Braun alkotását, amely a zsidóüldözés okozta veszteséget és hiányt jeleníti meg, csaknem nyolcvan évvel azután avatták fel, hogy az utolsó, zsidókat deportáló szerelvény is kigördült a würzburgi vasútállomásról.
A szoborcsoport – amely érzésem szerint jól rímel a budapesti, Duna-parti cipőkre – elhagyott bőröndökből, hátizsákokból és különböző, utazáshoz szükséges tárgyakból áll, melyek kőből, kerámiából és egyéb anyagból készültek. A tulajdonos nélkül maradt csomagok a főpályaudvarral szemben állnak, mellettük tájékoztató oszlopok és régi fotók láthatók. Most, egészen pontosan éppen a Porrajmos, a roma Holocaust emléknapja van, ilyenkor ideje elgondolkodni a társadalmi emlékezetről és felelősségről is. Már ha tudunk ilyesmiről beszélni egyáltalán. Jó kérdés, hogy hány generáción át őrzi a népirtás emlékét a kollektív tudat. Szokták azt mondani, hogy újabb nagy háború akkor kezdődik, amikor nagyrészt kihal az a generáció, amely emlékezik még a régire. Valahol itt tartunk, főként akkor, ha hanyagoljuk a történelmi ismereteinket.
Wützburgba egyébként azzal a 49 eurós Németország-bérlettel érkeztem, amellyel fapados vonatokon be lehet utazni az egész országot egy hónapon át, megvan az a hátránya, hogy az utazás lassú és zsúfolt, ám ha nem siet valaki, akkor csak az előnyeit tudja élvezni. Például azt, hogy lassan utazván el lehet nézegetni mondjuk a Majnát meg a Neckart, valamint ezeken a járatokon jellemzően nem a felsőközéposztály tagjai utaznak. Hanem diákok, ingázó funkcionáriusok és sok-sok bevándorló, akiknek egy része szerencsémre angolul beszél, így jobban értem őket.
Én török vagyok, hét éve élek Németországban, és büszke vagyok rá – mondja a hátam mögött egy fiú - később kiderül róla, hogy taxisofőr – egy lánynak, én orosz vagyok, egy éve élek Németországban, és büszke vagyok rá – válaszol a lány, aki amúgy kinézetre nagyjából annyira orosz, mint Kublaj Kán, a szülei üzbégek, de ő már orosznak vallja magát. A fiú elmondja, hogy ő itt dolgozik, mert itt lehet pénzt keresni, ám Törökországban él, évente kétszer hazamegy. Én nem mehetek mostanában haza – mondja a lány – nahát, miért, olyan messze van Oroszország? – Csodálkozik a fiú, akinek fogalma sincs arról, hogy arrafelé háború dúl. Aztán kiderül, hogy a lánynak sincs fogalma arról, hogy miért is nem mehet mostanság haza. Gazdag orvos szülők gyereke, éppen azért utazik, Münchenbe tovább, mert ott egy új stílusú manikűreljárással szeretne megismerkedni. Amott az elmúlt éveket szülői segítséggel Dél-Amerikában töltötte, most a Távol-Keletre vágyik, ahol viszont még nem járt. Nem, nem az a probléma – mondja – hogy ne lenne pénze Oroszországba, a hazájába utazni, csak éppen úgy hallotta, hogy ott most valami probléma van a hadsereggel. Talán a Don-kanyarban is az lehetett.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2024. augusztus 1-i adásában hangzott el.
