A nevetés partján

A műsor első beszélgetőtársa, Síklaki István szociálpszichológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának nyugalmazott egyetemi tanára elöljáróban kiemelte, szerencsésnek tartja, hogy az olyan dolgokat, mint a humor szerepét a lakosság számára, nem lehet egzakt módon mérni, bár a kutatók időről időre megpróbálkoznak vele. Az mindenesetre feltétlenül elmondható, hogy a humornak mentális egészségvédő funkciója van, a panaszkodás mellett a nyomorra adható másik kiemelt reakcióról van szó.

Kováts Kriszta felvetésére válaszul Síklaki elmondta, hogy a rendszerváltás előtti időszakban sokkal egységesebb kontextusban értelmezték az emberek az eseményeket, amelyekkel találkoztak, akár a fennálló rendszerrel való egyöntetű viszonyuk, akár a szűkebb információforrás miatt, így a humor is hatékonyabban fejthette ki hatását. Ma már inkább buborékokban kommunikálnak egymással az emberek, így a vicc is kevésbé közös. A klasszikus pesti vicc ugyanakkor még a dualizmus korszakának idejére nyúlik vissza, ez bontakozott ki aztán a Horthy-korszak veszedelmei közepette, majd örökítődött át a szocialista rendszerekbe is.

A szociálpszichológus egészséges jelenségnek tartja például a Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelenlétét és támogatottságát, bár a viccpárt nem a régi pesti humort képviseli már, inkább más, Nyugaton is jelenlévő formációkra emlékeztet, mint az izlandi viccpárt, amelyik megnyerte a reykjavíki főpolgármester-választást. Ez ugyanis nem a társadalom teljes összeomlását vagy végső kétségbeesését kíséri: amíg még görbe tükröt tudunk tartani magunk elé, addig egészségesek vagyunk.

Az adás második felében a műsorvezető vendége Hajós András zenész, humorista volt, aki leszögezte: szerinte a humor nem „jó” semmire. És bár a legalapvetőbb emberi vonások közé tartozik, azzal se ért egyet, hogy viccel minden áthidalható. Próbáljunk meg egy Szaharában szomjazó embernek viccet mesélni, vagy annak, aki az előző pillanatban egy kalapáccsal ráütött a saját kezére – mondta. Ő maga a saját nevettető tehetségét inkább neurózisként fogta fel egész életében; például a zenei humorára is akkor ismert rá, mikor sikertelennek látta magát zenészként.

Hajós András ambíciója nem csupán az emberi hangvételű szórakoztatás, amely a mindenkinek ismerős élethelyzetekkel való humánus és nyelvileg megformált szembenézésből fakad, hanem az is, hogy minden emberhez szólni tudjon. Téves lépésnek tartja, ha valaki lenézi azt, aki „túl intellektuálisnak” titulálja. Szerinte sokkal valóságközelibb élmény eljutni oda, hogy mindenki megértse, amit mond.

Ezenkívül még sok érdekesség elhangzott a beszélgetésben. Ha arra is kíváncsi, kattintson a fenti hangsáv lejátszás gombjára és hallgassa meg az egész adást! Címlapi kép: JudaM / Pixabay