A turulról – Szénási Sándor jegyzete

A XII. kerületi turul-emlékművet, amelyre a második világháború áldozataira való méltó emlékezés jegyében vagy tizenhét nyilas nevét is sikerült felvésni, átnevezik, és a jövőben egy háborúval visszább szimbolizálja majd a nemzeti főhajtást. A második háború sem marad ki azért, a Városmajorban lesz egy vadonatúj emlékmű, ami már csak azért is hasznos, mert a turulos talapzatról még vagy négyszáz név hiányzik, és most nem a kimaradt nyilasokra gondolunk. 

A polgármester által vizsgálatra felkért történészcsoport azt mondja, ennek a libikókának nincs semmi értelme, a turul nem meredezhet tovább a volt nyilasház előtt. Hozzátehetjük, hogy csak Budapesten vagy tizenhárom turul van, az országban megszámlálhatatlanul sok, mert manapság is avatnak ilyeneket, csak hát, amint azt valaki bölcsen megjegyezte, nem mindegy, hogy mikor szoborták meg a totemmadarat, és minek a jegyében. A XX. század eleji budavári, vagy tatabányai turulok ellen nemigen szólal fel senki, ugyan a nacionalizmus jegyében születtek, de mégsem egy tömeggyilkosság emlékeztetői. A tiszaújlaki turul egy kuruc győzelem jegyében áll, amiről Jókai is irt a „Szeretve mind a vérpadig” című regényében. A fehéregyházai 1848-at ünnepli, a szőregi egy 1849-es vereséget fájlal. És így tovább. Nincs ezekkel semmi baj, vagy legalábbis nem sok.

A baj azzal van, hogy a turul nekünk, ma élőknek nem ezt a sokmindenfélét jelenti, hanem mondjuk a fajvédő Turul Szövetséget, a magyar szélsőjobbot, konkrétan pedig a XII. kerületben lemészárolt zsidók gyilkosait képviseli. Akár akarja ezt a madár, akár nem, ő most és még sokáig rabmadár, a gyűlölet foglya, ellopott és meggyalázott jelkép, akárcsak az árpádsávos zászló. Ez van. Tetszett volna más történelmet csinálni. 

Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2020. június 24-i adásában hangzott el. Címlapi kép: Wikimedia Commons