Az omlás virágai - Dési János jegyzete a pofonfa árnyékából

Március nyolcadika legfontosabb társadalmi szerepe annyi, hogy némi közepes hervadtságú virággal le lehet tudni egy adag lelkiismeretfurdalást, társadalmi kötelezettséget: nesze, ott a virágod, legyél most aztán igazán hálás, mert akkora egyenlőség van itt, hogy a fal adja a másikat.

Március nyolcadika kitűnő alkalom arra, hogy néhány politikus megint kiélje a közhelyek iránti olthatatlan vágyát. Hadováljon egyenjogúságról, meg köszönetről, meg afféle termetes igazságokról, hogy nők nélkül milyen más lenne a világ. Közben büszkén feszítsenek, hogy ők már megint milyen remekbe szabottan jól megmondták. Mintha nem is a nők, hanem a hülyeség nemzetközi napja lenne. Kétségtelen, hogy az egyenjogúsodásnak szép példája, hogy ma már a nők is mondhatnak jelentős hülyeségeket – lásd erről az Orbán kormány jellegzetes figuráit. Varga Judit vagy Novák Katalin bátran emlegethető a Kásler, Kósa, Gulyás Gergely csapattal együtt – ami szomorúan cáfolja azt a közkeletű nézetet, hogy pusztán attól, hogy nők is kerülnek egy ország vezetésébe, jobb lesz. Lehetne jobb, de szabadság nélkül ez egy hajítófát sem ér.

Mert, ahol a férfiak sem szabadok, ott miként lehetnének azok a nők? Nincs külön férfi szabadság és női szabadság valójában. Szabadság vagy van, vagy nincs. Természetesen a szabadság nem egyenletesen oszlik el a társadalom tagjai között, mindig akadnak, akik szabadabbak és akik kevésbé. Függhet ez a nemi szerepektől, a szociális helyzettől, a lakóhelytől, az iskolázottságtól és a humorérzék fokától is.

Ezzel együtt, ahol egy politikai rezsim hétről hétre vissza akar venni a szabadságunkból – ott a nők egyenjogúságáról, szabadságáról március 8-án hosszan papolni csak arra jó, hogy március 9-én minden mehessen tovább a maga módján. Ahol az iskola nem arra van, hogy csökkentse az esélyegyenlőtlenséget, hanem éppenhogy növelje – ott nincs egyenjogúság. Ahol egyre inkább arra akarnak tanítani, hogy ne gondolkozz annyit, ne kérdezz és ne vitatkozz – de hidd el, hogy így kell ennek lenni – ott nincs szabadság. És nincs egyenjogúság. És igen, az a kiépülő ideológiai zsarnokság, amely az iskolát különösen sújtja nagyobb arányban talán a nők életét nyomorítja, hiszen az iskolában általában több nő dolgozik.

Ahol a más hangot el kell hallgattatni, ahol milliárdokat lehet költeni karaktergyilkosságra és a hazugsággyárak működtetésére – ott nincs egyenjogúság. Mert azok a szóvirágok, amelyeket előadnak, csak azt a tényt próbálják elfedni, hogy az egyenjogúság csak a szabadságban értelmezhető. Ahol nincs mindenkinek szabadság, ott nincs egyenjogúság sem. Ahol haszonleső mamelukok próbálják ráerőltetni másokra, hogy szerintük mi a család – ott nincs egyenjogúság. Ahol nincs jog, ott nincs egyen sem. Legfeljebb a ruha lehet egyen – s ahol sok az egyenruha, ott általában kevés a szabadság. Ahol a sokféle kultúra együttélése szitokszónak számít és fél-, harmad- és negyedtehetségek kerülnek pozícióba – mert ők legalább nem okoskodnak, nincs gondolatuk, de kénytelenek teljesíteni az uralkodó kívánságokat, akármekkora baromság is az –, ott nincs szabadság, ott nincs egyenjogúság.

Ott egy pimasz, macsó hatalom uralkodik, amelyik ráadásul demonstratíve szembe megy például a nők fizikai védelmére való egyeszségekkel, csak azért, hogy összekacsintson az ő B-közepével: nehogy már ezek mondják meg nekünk, kit pofozhatunk meg. Ahol pedig így mennek a dolgok, ott a pofonfa árnyékában csak sötétség uralkodik, férfinak és nőnek, ahonnan még csak nem is látszik az az egyenlőség. Melyről ma annyit tetszettek megint szájat jártatni.

Nőnap akkor lesz, ha újra szabadság lesz.

Dési János jegyzete a 2021. március 8-i Esti gyorsban hangzott el.