Azok a boldog negatív érzések

A Kádár-korszak utolsó évtizedében – részben a rendszer, részben pedig a csírázó ellenzékiség igényeinek megfelelően – számos új művészeti-szórakozási irányzat tűnt föl a hazai horizonton, az underground együttesek mellett a mainstream magyar könnyűzene is megújuláson ment át: ebben az időszakban születtek meg, illetve keltettek széles körben népszerűséget a Beatrice és az Edda „vad” dalai. Ebben az időszakban ért el személyes népszerűsége csúcsára Bródy János is, és ekkor tűnt föl – a már említett alternatív szcéna tagjaként – Müller Péter Sziámi is. A műsorvezető, Pályi Márk elsősorban arról kérdezte vendégeit, mit tanulhatunk Nagy Feró vagy Pataky Attila negatív érzéseket kifejező dalaiból, mennyire áll ellentétben ezekkel a Neoton vagy Koncz zenéje, illetve miként viszonyulhatunk a későbbi Kárpátia rideg hangú, de sok ember számára vonzó szerzeményeihez.

Míg a műsor vendégei, különösen Ungváry Rudolf közíró azt emelte ki, hogy az utolsó két szám kivételével a hallott dalok a Kádár-rendszer igénytelenségének termékei, a szerkesztő-műsorvezető úgymond politikai nézőpontból igyekezett megközelíteni a szerzeményeket, a tömegesen átélhető élmények beemelésére az értelmiségi kritikai kánonba a lakosság széles rétegeivel folytatott párbeszéd egyik lehetséges útjaként tekintve. Wessely Anna művészettörténész több zenéből is a valódi mélységeket, a tulajdonképpeni negatív érzületeket hiányolta. Ungváry a figyelmet arra is fölhívta, hogy a maga módján a Kárpátia dala jóval intaktabban közvetíti saját világát, mint a kádárista megalkuvás időszakában született zenék, még a többi dalhoz képest kiforratlanabb zenei horizontja ellenére is. Ungváry kritikája Bródy János és Koncz Zsuzsa dalára, a Jelbeszédre is kiterjedt, Müller Péter Sziámi szorongásról szóló számát ugyanakkor felszabadítónak ítélték.

Az adás műsorvezetője mindazonáltal azt is elgondolkodtatónak találta, hogy többek között a hajdani Edda vagy Beatrice előadói talán éppen azért kötöttek ki végül jobboldali pártoknál és ragadtatták magukat sokszor ezzel összefüggően közéleti megnyilatkozásokra is, mert a rendszerváltás után főleg a liberálisokhoz köthető független, progresszív kritikai gondolkodás nem mutatott hajlandóságot az emberi érzelmeket a tömegigénynek is megfelelően megfogalmazó muzsikák és dalszövegek integrálására abba a kulturális diskurzusba, amelynek ízlésbeli preferenciáit az értelmiségi kánonalkotók, visszakézből, sokszor ugyancsak politikai értékítélettől sem mentesen alakították ki. Például az Éjjel érkezem című Edda-szám esetében Ungváry Rudolf és Wessely Anna még a mostani adásban is a dalszöveg patriarchális szemszögének vitathatatlanul mély problematikusságára helyezte a hangsúlyt, szemben az őket faggató Pályi Márk felvetésével, aki szerint Pataky éppen ezeknek a problematikus érzéseknek a nyílt megfogalmazásával a férfiak tömegeit birtoklással kapcsolatos féltékenységük fölismerésére s így akár kezelésére késztetheti, ellentétben azzal, ha a magasabb kulturális normák ennek elfojtására szorítják rá, amely azután számos közéleti torzulásban is testet ölthet.