Életre-halálra: maratoni küzdelmek színpadon és terepen

A második évadunk első kettőse: Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, a Nemzet Sportolója, az egészséges élet szószólója volt, valamint Szervét Tibor, aki jogászként indult, majd az egyik legsokoldalúbb, legintellektuálisabb színésszé vált. Kihívásokról és újrakezdésekről is beszélgettünk velük. 

Új ablakban

2020. június 27. Világtalálkozó (2020. június 27., szombat 12:00): Monspart Sarolta és Szervét Tibor

51:28

00:00

Műsorvezetők: Kadarkai Endre Szerkesztők: Warholik Zoltán

Nemcsak színpadon, de gondolataiban is lángoló személyiség Szervét Tibor. Legalábbis 12 évvel ezelőttig. Előtte ötven éven át szőtte lázas terveit magáról, pályáról, magánéleti kalandorságokkal, ettől aztán aggodalmaskodóvá, neurotikussá, megfelelési kényszerekkel küzdő emberré vált. Minden béklyóként, teherként nehezedett rá. Sok magánéleti és szakmai kudarc után, 12 évvel ezelőtt kicsit távolabb húzódott a színháztól. Matematika-fizika, valamint sportedzői diplomája, valamint jogász végzettsége mellé még elvégzett egy coach iskolát is. Korábban a helyes irányokat nem mindig lelte, de hiszen a biztos kapaszkodók már gyerekkorától hiányoztak. 

Szervét Tibor négy éves volt, amikor édesapja meghalt. Mamája szigorúan nevelte, de mindig is hiányzott életéből  a férfiminta. Úgyhogy "mixelt" egyet magának színészpedagógusaiból - Huszti Péterből, Ruszt Józsefből, Kerényi Imréből. De már a Színművészetire vezető útja sem volt egyenes. Önbizalom híján nem is ment azonnal felvételizni. Minden mással próbálkozott, majd amikor felvételizett, ki is rúgták. Amikor pedig másodjára felvették, akkor az első két évben legszívesebben önmagát rúgta volna ki. "Tetű tehetségtelen voltam" - állította magáról műsorunkban. De nem hagyta ott a főiskolát, mert színész szeretett volna lenni mindenáron. Ugyanakkor ma már úgy látja, hogy rossz vágányra tette őket akkor a főiskola. Azt tanították nekik, hogy üvöltve kell marni a színpadot. "Üvölts, sírj, tépd magad. Így voltunk tanítva: ha nem vagy hülye, akkor jelentételen senki vagy. Dohányzásra, alkoholra kapcsoltunk, félresikerült kapcsolataink voltak ahelyett, hogy szünetet, ritmust, a darabok olvasatát tanultuk volna." Az akkori rémült fiatalembert, sok év küzdelmei után, ma már el tudja rejteni. De még mindig sokszor meglepődik magán, színpadi játék közben. Nem tartja profinak magát, sokkal inkább dilettánsnak - a szó valódi értelmében, tehát saját gyönyörűségére játszik. És átengedi magát a hatásoknak. 

Sok éve még az is megesett vele, hogy a Radnóti Színház Ványa bácsi című előadásának 1. felvonása közben olyan rossznak érezte magát, hogy a szünetben legszívesebben visszaadta volna a nézőknek a jegyek árát. Aztán valamitől a 2. felvonás már kezdett erőre kapni, s kifejezetten jó 3-4. felvonás született. Az élet sok területén élünk meg ilyeneket, a szerelem is ilyen misztikum - véli a színész. Aki mára sokat szelídült. Voltak nagy színpadi kiabálásai és székdobálásai, sok embert meg is bántott.

Nagy belső utakat járt meg a Világtalálkozó másik vendége Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, a Nemzet Sportolója is. Aki nemcsak versenyeken vívott komoly csatákat, de az életben, betegségekkel szemben is. De már a startja sem volt könnyű. "Dagadt szürke veréb voltam. Aki menekülni szeretett volna otthonról: a konzervatív szülőktől, akik egyfolytában padlót akartak súroltatni velem, hiszen én voltam az egyetlen lány a családban, a három fiútestvér mellett. Nem mertem vitatkozni, viszont a sportba menekültem. Ez a magam lázadása volt". És jött 16 évesen a tájfutás. Itt nem voltak gátlásai a külsejével kapcsolatban, hiszen az erdő mélyén nem látják az embert, legfeljebb csak a célnál. Szülei pedig csak lesték a lányukról szóló újsághírt, miszerint harmadik helyezést ért el egy tájfutó versenyen. Más kérdés, hogy csak hárman voltak indulók, s ő utolsóként ért célba. Aztán pedig az élsport teljesen magával ragadta. Kis lelkiismeretfurdalással vallotta be nálunk, hogy megesett, még az öccse esküvőjére se ment el, mert épp versenye volt. "Önző dög vagyok. De akkoriban minden versenyen el kellett indulnom, s minden versenyt meg kellett nyernem." 

Jöttek volna a nagy nemzetközi versenyek, maratonfelkérések, amikor egy kullancs szakította félbe a csúcs felé tartó sportkarriert, s kis híján végzetessé is válhatott volna a történet. Hibás diagnózis, műhiba, kóma, járókeret, mankó, 2 évig tartó lábra állás és 10 év, mire lelkileg és fejben is elengedte ezt a hatalmas lelki terhet. A sportolói karriernek ugyan vége szakadt, de közben szövetségi kapitány lett, s nőként itt is ki kellett vívnia a tekintélyt. Könnyei nem lehettek világversenyeken, saját sorsát siratva, legfeljebb tanítványai sikeres szereplései után, az erdőszélen félrevonulva lehettek privát könnyei. 

Sarolta, vagy ahogy mindenki becézi őt, Saci istenhívő. Ő már jó régen megbeszélte Istennel, hogy amit elvett, azt más formában visszaadja. Elvette a futó lábát, de adott neki egy csodálatos fiút, s általa három unokát. Ugyanakkor a döntetlen kissé megbillent három éve, amikor egy újabb súlyos betegséget rakott a "poggyászába". Most úgy érzi, a betegség ismét jobban vezet a versenyben, bár amióta megkapta a Nemzet Sportolója címet, a pozitív stressznek köszönhetően a laboreredményei kicsit jobbak lettek. Ugyanakkor megbeszélte Istenével, hogy még pár évig mindenképpen itt maradna. Legfőbb célja és mindennapi missziója, hogy hazánkban 1000 gyalogló klubot létesítsen idősek számára, s jelenleg még csak 100 működik. Mozgásra akarja bírni a 2 millió nyugdíjas jelentős részét, mert botrányosnak tartja, hogy a szépkorúak 2/3-a nő.  "Mi nők, elég hamar eltesszük a férfiakat láb alól". Épp ezért rendületlenül jár, fut, kocog, előadásokat tart mindenfele az országban, hogy személyes példával járjon elől.

Szombati portrépárosunk beszélgetése a fenti lejátszóra kattintva visszahallgatható, és változatlanul meg is nézhető honlapunkon és youtube-csatornánkon.