Hajnóczy Péter: Föloldozás
25/12/2023 13:37
| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió
A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Hajnóczy Péter Föloldozás című, eredetileg Tükörfordítás c. műsorunkban elhangzott tárcanovelláját hallgathatják meg Valcz Péter előadásában.
Az 1981-ben alkoholizmusával összefüggésben idő előtt, 39 évesen meghalt Hajnóczy Péter a huszadik század második felének legendás magyar irodalmi szerzője, bizonyos értelemben az első kult-írónak is mondható, az irodalmi pop hazai fogalmában A halál kilovagolt Perzsiában című kisregénye paradigmatikus szerepet tölt be. Noha Hajnóczy életműve rövid élete és életkörülményei miatt voltaképpen torzóban maradt és nem teljesíette ki formáját, Kertész Imre mellett ő volt az első és – Nádas Péter későbbi művei mellett – szinte egyetlen modern magyar író, aki a holokauszt mélyebb összefüggéseire is rálátott, érzékelte azt a döntő fordulatot, hogy a zsidóellenes népirtás nem csupán a humanizmus sosem létezett gyakorlatát, hanem az európai kultúra férfiuralmi alapjait is megrengette és a férfi lét mint olyan megannyi axiomatikus attribútumát is megkérdőjelezte.
Ezt teszi maga Hajnóczy is a hagyatékban maradt és életműve szegedi kutatóinak munkája nyomán a halála után 32 évvel, 2011-ben közreadott, Föloldozás című tárcanovellájában. Híres regénye egyik alapmotívumát radikalizálja ebben az – előtanulmányként is felfogható, sűrűsége miatt azonban talán még jelentősebb – írásban, épp a regényt a mindenkori értelmiségi fiatalok közt divatba hozó szál, az alkoholizmus témájának rovására, amikor a paranoid holokauszt-bűntudattal küzdő nem zsidó férfi és a túlélő zsidók gyerekeként született fiatal nő végletes konfabulációkkal zavarossá tett viszonyát veti papírra. Ahol az egyén paranoiája nagy társadalmi méretekben a lelkiismeretnek felelne meg, amit láthatóan hiába várna el szüleitől, így maga lép a megvalósítás útjára, ám a másik számára olyan megalázó módon, hogy metaforikus értelemben csakugyan aligha ellenpontozza, mint inkább érzékelteti a bűnt, amellyel kapcsolatban attól a képzettől szenved, hogy a személyes érintettség hiánya ellenére, elkövetőinek szimbolikus örököse – így, bár a szülei volnának a közös társadalmi felelősség részesei, mégis ő tesz kárt egy másik emberben. Ahogy Kertész Kaddis a meg nem született gyermekért című esszéregényében a humanista szerelmi nyelvre képtelenné vált auschwitzi túlélő alakját írja meg, úgy Hajnóczy Péter ugyanezt a férfiatlanodást, egyfajta jelképes kasztrációt elszenvedő nem zsidót ábrázolja itt, aki élete jelentéstartalmát illetően így mentálisan nemcsak kvázi egyneművé válik a traumájával együttélő túlélővel, hanem rákérdez a hagyományosan feloldó hatású szakralitás diszfunkcionálissá vált kísértetiességére, megbocsáthatatlanság és megbocsátás aktuális gyakorlatának ellentmondásosságára, nem kielégítő voltára is – ami, Kertészt parafrazeálva, a pokolból még megtisztíthat, de Auschwitznak az európai kultúrára és valamennyire emberre kiterjedő hatásától már nemigen óvhat meg.
A tárcanovellát, amely a fenti hangsáv lejátszás gombjára kattintva hallgatható meg, Tükörfordítás című kulturális tényfeltáró és ismeretterjesztő műsorunk másfél évvel ezelőtti adásában olvasta föl Valcz Péter színművész, többek között olyan más írások társaságában, mint Lauri Pilter különleges novellaciklusa, a Sárkányfelhő egyik fejezete, vagy Csoóri Sándor holokauszt áldozataira emlékező verse, amelyet egy másik színművész, Göndör László olvasott föl, Csengey Dénes Búcsú az ördögtől című esszéjének részlete Egger Géza felolvasásában, illetve Nemes Z. Márió antiszemitizmusról szóló verse a szerző előadásban. Az adás témáját ugyanis a holokauszt utáni antiszemitizmus averzív leágazásai jelentették: azok az esetek, amikor valakiről nem állapítható meg – és az illető számtalanszor maga sem tudja megállapítani –, hogy a zsidókhoz való viszonyában milyen arányban keveredik az érdeklődés, az irigység, a holokauszt miatti áttételes bűntudat vagy épp a saját élete kudarcai miatti elkeseredett ellenérzései, gyűlölet-reflexei. Bár a legtöbb túlélő halálával az ilyen lélekjelenségek előfordulása is megritkult, maga a bemutatása annál is izgalmasabb, éppen annak a feltárása érdekében, hogy szétszálazzuk a nyugati kultúra gyökereiig visszanyúló antiszemtizmus és az emberi érzékeink viszonyát.
