Hevér Gábor önvédelemből sosem olvas kritikát

Sokszor szoktak tőle párkapcsolati tanácsot kérni, hiszen a feleségével huszonkét éve boldog házasságban élnek, két gyereket nevelnek. A Zeneakadémián, egy közös fellépés során találkoztak, akkor még a párja is balett táncos volt. Nagy szerelem volt, ami még most is az. Nem szokott erről beszélni, tudatosan választja teljesen külön a szakmáját és a magánéletét.

Bár, Az őrült nők ketrece előadásainál mindig ugyanazon az útvonalon megy fel a színpadra, nem tartja magát babonásnak. A feleségétől kapott szerencsekarkötőt sem hordja, mert a legtöbb forgatáson úgyis le kellene vennie. Azért egy különös szokása mégis van, fellépések előtt még az alsónadrágját is átveszi, amikor pedig lejön a színpadról, mindig lezuhanyozik. Nem azért nem babonás, mert túlzottan magabiztos, szó sincs erről. Nagyon is aggódik, hogy meg tudjon felelni a magával szemben támasztott elvárásainak, ami kilencven százaléknál kezdődik.

Azt mondja, sosem volt benne színészi hiúság vagy irigység. Volt olyan, amikor beajánlotta Rajkai Zoltán kollégáját, akibe a rendező azonnal beleszeretett, és ő kapta meg az addig rá váró főszerepet. Egy pillanatig nem volt benne rossz érzés, eszébe sem jutott, hogy előle vette el a lehetőséget, ha jobb nála arra feladatra, akkor ennek így kellett lennie.

Bár önvédelemből sosem olvasott kritikákat, a mai napig emlékszik Az őrült nők ketrecének egyik Index által írt méltatására, amiben azt írták, hogy Stohl András olyan jó a darabban, hogy lejátssza őt a színpadról. A cikk megjelenése után a következő előadáson Stohl nyolcvan százalékot visszavett a szerep által megkívánt, direkt túlzó viselkedésből. Azt mondja, bár Buci emberileg példásan járt el, és neki könnybe lábadt a szeme, amikor látta, mit csinál, az első felvonás után azonnal szólt neki, hogy ezt ne tegye. Azóta is jóban vannak.

Szakmailag az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színházban töltött időszakot emelte ki. Alföldivel mindig megtalálták a közös hangot, nagy konfliktusaik nem is voltak. Büszke rá, hogy az ott összejött társulatnak is része volt abban, hogy azzá formálta a Nemzetit, amivé vált. A Vígszínházban is voltak jó előadások, de onnan nem jött el jó szájízzel. Amikor felmondott, nem tudta, hová megy tovább, de nála ez nem meglepő, valahogy mindig így váltott. Abban bízott, hogy van olyan kurrens, hogy majd csak lesz valahogy.

Garas Dezső, akire atyai jóbarátjaként tekintett, azt mondogatta, hogy ehhez a pályához kilencven százalék szerencse és tíz százalék tehetség kell. Hevér Gábor szerint a szerencse és a tehetség is nélkülözhetetlen, és talán kicsit párban is járnak. Annak lehet tartósan szerencséje, aki tehetséges is. Ezt még kiegészítette azzal is, hogy erős idegrendszerre is mindenképpen szükség van a kudarcok elviseléséhez.

Azt mondja, a színészi pályának az a legnagyobb nehézsége, hogy a kudarc és a siker hatásfoka nem egyenlő mértékű. Míg a kudarc feldolgozása nagyon hosszan tart, a siker túl rövid ideig, pedig jó lenne megélni ezt is.

A beszélgetés visszanézhető a Klubrádió YouTube-csatornáján is. Iratkozzon fel rá!