Kásás Tamás: Ma már nem érdekli, mások mit gondolnak róla

Az olimpikon mindig is visszafogott típus volt, jobban szereti a csendet, mint a felhajtást. Fiatalon kifejezetten félénk volt, rosszul érezte magát egy új társaságban, nem szeretett sokat megmutatni magából. Ebben a vízilabda és a napi edzések sokat segítettek, a vízben le tudta vezetni a feszültségeket. Mindig volt egy következő cél, ahol be tudta bizonyítani magának, hogy még mindig jó. Megesett, hogy amikor egyedül volt, Michael Jacksont utánozva mozgott, de a lányokkal kezdetben félt táncolni is. Az ismertség annyiból volt segítségére, hogy kevesebbet kellett magáról beszélnie, könnyebb volt az ismerkedés, de ezt sosem használta ki. Mindig arra törekedett, hogy a játéka beszéljen helyette is.

Azt mondja, a sikerek sem változtatták meg, sőt még visszafogottabb lett tőlük. Szerinte a sikert sokkal nehezebb megemészteni, mint egy kudarcot. Kudarc után jobban szeretett nyilatkozni, ott volt mit megmagyarázni. Tisztában volt a képességeivel, és tudta, ha a legjobb önmagát adja, az a csapatnak is jó, és nagyobb eséllyel tudnak megnyerni egy meccset. Ha alulteljesített, a következő jó meccsig kísérte a bűntudat. Érezte, hogy különös képességei vannak, sok minden könnyebben ment neki a vízben, mint másoknak. De ehhez a tehetséghez társult egy trehányság: nem szeretett sokat edzeni. Úgy véli, nem volt teljesen profi, mivel nem tudta teljesen kizárni a lelki tényezőket. Sokszor látszott a játékán, hogy valami baj van, de a meccsekre azért össze tudta magát szedni, ott tényleg csak arra főkuszált. Pont az első olimpiai aranyérem előtt elég zavaros volt a magánélete, nem volt lelkileg rendben. Azt mondja, nagy próbatétel volt, de a sydney-i győzelem megmutatta a csapatuk erejét. Amikor visszagondol, nem az aranyérmek vagy a sikerek jutnak eszébe, hanem a csapattársai, és hogy hogyan ünnepeltek, milyen kemény munka árán jutottak el a sikerekig. Ezeket végigélni és együtt végigcsinálni volt a fantasztikus.

Anyukája felvette a meccseit, de csak a saját góljait nézte vissza. Úgy érzi, ebben is lehetett volna profibb, inkább a kihagyott helyzeteket kellett volna elemeznie, és tanulni belőlük. Azt mondja, mai fejjel tudja, sokkal többet kihozhatott volna magából, több időt és energiát fordíthatott volna saját maga képzésére. Nem feltétlenül eredményekre gondol, abban talán nem érhetett volna el többet, hanem egyénileg lehetett volna még jobb.

Azt mondja, az ember egy idő után átértékel dolgokat, a sikert, és hogy mi a fontos az életben. Ma már nem vágyik arra, hogy dicsérjék, amíg játszott, szerette, ha szépeket mondanak róla, de a rajongást nem igényelte: volt, hogy máshol ment ki a meccs után az épületből, hogy nem kelljen a rajongókkal találkoznia. Ugyan vízilabdás, de ettől nem lett hős, nem kell ünnepelni. A népszerűségnek csak akkor van értelme, ha arra tudjuk használni, hogy másokat inspiráljunk – vallja. Ma már nem érdekli, mit gondolnak róla, nem érdekli mások véleménye. Nem mondaná, hogy ez a Kásás Tamás jobban érzi magát a bőrében, mert a vízilabda sok mindenre gyógyír volt az életében, de már tudja, hogy a játékon kívül más is létezik. Szerencsésnek érzi magát, hogy azokkal a dolgokkal foglalkozhat, amik érdeklik: olvashat, írhat, mindegy mi az, csak lélek legyen benne és emberi legyen.