Jónás Tamás: Önkéntes vak
28/04/2024 15:01
| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió
A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Jónás Tamás Lassuló zuhanás, Önkéntes vak és Együgyű alanyi vers című verseit hallgathatják meg a szerző előadásában.
Jónás Tamás azon kevés ember közé tartozik, akik cigány származásúként a magyar irodalom élvonalába kerültek, bár ő mindezekkel az élettényeivel is egészségesen polemikus viszonyban áll, amint arról a róla szóló szócikkben fellelhető idézetek és a tavaly vele készült hosszú interjú is tanúsítja.
Belső közlés című zenés irodalmi műsorunkban pontosan hat évvel ezelőtt láttuk vendégül, ahol a stúdióban Marton Éva beszélgetett vele és a költő az adásban felolvasta több új versét is. Ezek közé tartozott az a három is, amelyet mától itt, a honlapunkon is meghallgathatnak, lejjebb görgetve pedig szövegesen is elolvashatják.
Jónás Tamás legutóbb azóta prózaíróként jelentette meg regényét, a Kívülállót, a Klubrádió műsorába pedig annak idején Pátkai Rozina versét is elhozta, amelyen az énekesnő az ő szövegét énekli, és alább ezt is megtekinthetik.
A versek eredeti, írott változata:
Lassuló zuhanás
cipelem ezt a kisfiút és ő cipelget engem
nagyon féltett kis vacka van eszemben szívemben
öt éves forma meztelen hideg van mégse fázik
szalad az erdőből soha nem érkezik meg a házig
szalad a havas fák közül szaladna a melegbe
de létezik ház és van meleg ami soha nem ereszt be
cipelem ezt a kisfiút kosarat visz így asszony
nem akar mást csak annyit hogy reggelig alhasson
nem akar mást csak jó cipőt ne vérezzen a lába
rettegve gondol rá mi lesz ha eljár iskolába
ül a padok közt földre ül vagy ültetik a földre
nevetnek rajta mert piszkos a nyaka meg a körme
cipelem ezt a kisfiút a lovagot aki a Marcsit
ne tudja még megmenteni mert túl sokáig alszik
konyhai boszorkány sikít krumplit pucol a kislány
fehér szívével érkezik de a lánynak arca nincs már
milyen világba bújhat el ez a hazug a vesztes
ki összevissza ígérget s csak béke időben kedves
miféle kisfiú cipel miféle vallomásig
harminckét éve kínoz egy férfit aki csak ásít
miféle kisfiú lehet ilyen felnőtt fiúból
miféle költő lehet aki hasznot se facsar a szóból
miféle verseket szerel miféle fájdalommal
miféle fa áll a szívében ágakkal sose lombbal
Önkéntes vak
nincsenek gonosz népek,
megírt jövő vagy rontás,
lélek van, néha téved,
mesét koldul, ha nincs más,
gyíkot nagyít az elme,
sárkány minek is lenne,
sorsot karmol az agyba,
mért ne, ha karmolhatja.
nincsenek manók, egy se,
bűbáj sincs, csak rögeszme,
nincsen gonoszság, jóság,
csak véletlen, s hajlandóság,
persze, csodák még vannak,
de titokban maradnak,
s nincsen működő rendszer,
mire hatnának egyszer.
bűn sincs régen, csak bűnös,
senki senkit nem üldöz.
csak megbízottak vannak.
és zsoldok. seggek, talpak.
de van valami érdek,
féltik vagy tőle félnek.
és szellemi nomádok
zaklatják ezt a stábot.
de vannak tündérek. vannak.
szagosak, mint a hajlakk.
közöttünk élnek. itt-ott.
isten előtt is titkok.
minek élnek, ki tudja.
hasznuk kereken nulla.
érzékenyek és félnek.
figyelnek. vannak. végleg.
ajánlás
hercegem, tudnod muszáj:
hazudtam. a semmi fáj.
tündérből sincsen egy se,
se dongót, és legyet se,
se kolibrit, se lepkét
ne fogj meg és ne szedj szét.
költőd e verssel elhagy:
jó hercegem, te sem vagy.
Együgyű alanyi vers
„Szolgává tesz, királynak felken.”
Parancs, parancsnok: egy az egyben.
Csaltam felnőttben, csalódtam gyerekben.
Születtem ’73 ózdi márciusán.
Anyám helyett nővérem volt anyám.
Fordítva. Vagy mégse. Vagy talán.
Apám cigány. Szobákat festett fütyörészve.
Szeretett inni. Engem nem szeretett mégse.
Vagy csak ő talán. Vagy nem vettem észre.
Titán voltam hat-hét-nyolc éves koromig.
Kit kínzás, Zeusz, éhség el nem komorít.
Nehéz vagy áldott, majd te kitalálod, a sorom így.
Sikert sikerre arattam, s megvetettem.
Feleségem lett, s két gyereket szültünk ketten.
Rendetlen voltam a szokott régi rendszerekben.
Szabálytalan apa. Komor, különc szerető.
Pofákat vágtam Istennek. Ördögnek. S rajtam eret ő.
Játszóterem lett, s otthona Mutteremnek a temető.
Nem vagyok árva, de nincsen rokonom.
Azt mondják, költőként magamat zokogom.
Nem gondolkodom következményeken, s okokon.
Erőm, az nincs. De van elég minden másnak.
Különösen sok minden őszinte vallomásnak.
Hívnak ide-oda gyakran. És Jónás Tamásnak.
(A verseket meghallgathatják az egyes hangsávokra kattintva. Kiemelt kép: Litera.hu)
