Györe Bori: Hajnal
21/04/2024 16:00
| Szerző: Szerző: Pályi Márk / Klubrádió
A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felvolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Györe Bori Hajnal című írását hallgathatják meg a szerző előadásában.
Az önismereti coachként dolgozó és gyermekirodalmi könyvek fordítójaként is ismert Györe Bori első saját kötete, az Engedély magamnak hét éve jelent meg. A különleges engedély megszerzése a szerző önálló irodalmi munkásságára is vonatkoztatható, édesapja ugyanis Györe Balázs költő, író, akinek mesteri nonfiktív szövegeivel már foglalkoztunk a Tükörfordítás című kulturális tényfeltáró és ismeretterjesztő műsorunkban is, az ott elhangzó szövegét pedig itt, a Klubrádió honlapján is meghallgathatták már, a szerzői kiválósága azonban persze nem jelentett könnyű gyerekkort a lányának.
Györe Borit ezután az önálló első kötete után másfél évvel a Belső közlés című zenés irodalmi műsorunkban is vendégül láttuk, ahol Marton Éva beszélgetett vele és a műsorban föl is olvasott. A szövegben egy eladónő mind ellenállhatatlanabb szexuális vonzódást kezd érezni azonos nemű főnöke iránt, akivel pedig csupán a munkahelyi fegyelmi viszonya köti össze. Az írást mától a szerző előadásában itt, a Klubrádió honlapján is meghallgathatják a fenti hangsáv lejátszás gombjára kattintva, lejjebb pedig eredeti, szöveges változatában is elolvashatják.
A regényrészlet eredeti, írott változata:
Hajnal
Néhány napja furcsa kiütések jelentkeztek a testemen. Mivel egyedül vagyok esténként, nincs jobb dolgom, mint nézegetni őket a tükörben. Hogy teljesen őszinte legyek, nem csak esténként vagyok egyedül.
Arra szoktam gondolni, Hajnalnak milyen lehet a bőre a ruha alatt. Amióta a piros, érdes felületű foltok megjelentek a mellemen, a mellem alatt és a hasamon, arra gondolok, hátha Hajnalnak is megjelent valamilyen jel a testén, ami arra utal, amiből nem vonhatunk le más következtetést, csak azt, hogy valamilyen módon összetartozunk. Legalábbis a testünk. Nem bírom már sokáig.
Nem értem az egészet, az arca viaszos hatású, és az egész lénye olyan, mintha egy vitrinből lépett volna ki, az üveg mögül, vagy egy naftalinszagú szekrényből, mintha több csokor szárított levendula lenne a zsebeiben és a ruhaujjába dugva. Az arcbőre mintha sebhelyes lenne. Mindig így emlékszem rá. De amikor találkozunk, meglepve tapasztalom, hogy teljesen sima. Egyetlen pici pattanás sincs rajta, semmilyen kis bárányhimlőheg vagy más hiba. A haját zsírosnak és korpásnak látom, és mintha a hatalmas konty alatt áporodott szag ülne meg. Félek, egyszer kibontja, és akkor kizúdul rám az az iszonyat. De valójában nem koszos a haja, a vak is látja.
A kanapén alszom el, mert olyan kegyetlen dolog egyedül lefeküdni abba a nagy ágyba. Direkt nem vettem egyszemélyeset, és franciából is a king size-ot választottam. A feng sui (vagy valamilyen más filozófia szerint, már nem emlékszem) jó, ha fenntartjuk a helyet a másik számára. Ezzel jelezzük, hogy nem zárkóztunk be. A McDonald’s-os zacskó a dohányzóasztalon. A tévé vibrálása még betölti a szobát. Hajnalra gondolok. Sose akartam nőkhöz vonzódni, nem értem, mi van velem.
Néha pornót nézek este, egyedül, persze hogyan máshogy, egyedül lakom itt, amióta elköltöztem otthonról. Nem direkt választok pornót, csak kapcsolgatok, de néha nagyon vágyom rá, hogy megtaláljam. Mindig ugyanazzal a férfival szoktam álmodni, évek óta. A videotékából ismerem. Ahol dolgozom. Érdekes, rengeteg ember jár oda, mégse vagyok képes összebarátkozni senkivel. Egyetlen munkatársam van. A főnöknőm. Hajnal.
Egymásnak esünk, harapom a száját, felbasz az asztalra, el is szoktam képzelni a jeleneteket, mielőtt álmodom, és lefekvés előtt hosszan mesélek magamnak az ágyban, pont, mint gyerekkoromban. Végre odajutunk, hogy bedugja, és akkor túl kicsi, alig érzek valamit, és hiába csináljuk, erősen és vadul, egyszer csak felébredek. A sötétben fekszem, csak most nincs a kezemben a plüss hupikék törpike, amit az óvodai ballagásomra kaptam. Egy videotékában dolgozom. Azt hiszem, az anyám nem pont így képzelte.
Egyetlen szobánk volt, amiben egy rövid ideig még a nagyanyám is velünk lakott. A nagyanyám elveszett a háborúban, hónapokig kóborolt isten tudja, merre, míg újra összetalálkozott a szüleivel és két testvérével, és az egészre egyáltalán nem emlékezett. Soha nem tértek vissza az emlékei, a halála előtt sem. Bárcsak én is elfelejthetném azt az egy évet, amíg nálunk lakott. Éjszaka már nem tudott vagy nem akart kimenni a vécére, csak megállt az ágy mellett, és egy lavórba csorgatta a pisát. Felszállt a gőz a lába közül. Befordultam a fal felé, és elképzeltem a tengert Barcelonánál.
A nemzetiségi műsorok, A hét, Kudlik Júlia, szinte egész nap ment a tévé, most se tudok leszokni róla. Nem is nagyon emésztem magam emiatt. Több a csatorna, jobb a választék, nem kell annyi hülyeséget nézni. Inkább a Hajnal miatt emésztem magam. Idősebb is nálam, talán tíz évvel. Van egy gyereke. Én világéletemben nőkkel laktam, és most itt vagyok egyedül. Nem bírom már sokáig.
Félek vele kettesben maradni, úgy érzem, hozzám fog érni, és az olyan lesz, hogy lerántja rólam a ruhát. Vagy egyszer majd nem a vállamra teszi a kezét, hanem az egyik mellemre. Teljesen természetes mozdulattal, még csak nem is néz majd rám másképp, mint egyébként. Mert annyira egyértelmű, ami közöttünk van.
A szomszédban éjszakánként köhög egy kisgyerek. Hallom, ahogy felsír. Néha vigasztalhatatlan. Haza kéne hoznom a filmeket, tévé helyett. Vehetnék egy lejátszót. Úgy mondják, most van a dvd-k utolsó nagy korszaka.
Néha elképzelem, hogy Hajnallal odáig merészkedünk. Egyszerre régimódi és divatos ruháit levenné, nem engedné, hogy én csináljam, de engem csakis ő vetkőztetne. Nem létezik másik forgatókönyv. Egymásnak esünk, megpróbáljuk szájjal csinálni, mindenki a másik irányban fekszik, és egész jó a dolog, de valahogy nem érünk a végére (úgy látszik, én erre vagyok kárhoztatva, hogy sose legyen meg a legjobb), aztán egyszer csak tanácstalan, de nagyon vicces pillanat következik, hatalmas nevetés közben megállapítjuk, hogy most már csak a fasz hiányzik, és nem tudjuk, hogyan tovább.
Azt hiszem, ezért nem lesz köztünk semmi. Nem csak a neveltetésem miatt.
Várom, hogy bejöjjön a tékába, nap nap után, az a fickó. Azt hiszem, ezért marad minden a régiben. Várok, várok, várok. Nem bírom már sokáig.
