Klio a csizma alatt – Szénási Sándor jegyzete

Az orosz újbirodalmi tudat újratákolása közben a moszkvai csizma a magyarok némi megtaposása után jelenleg a németek lábán tartózkodik: ugyanaz a történelemkönyv, amely 56-ot fasiszta harcosok brutális mészárlásaként írta le, a német újraegyesülést szimpla annexiónak tartja, ami az egykori NDK mai lakosai mai érzelmeinek valamennyire kétségkívül megfelel, a valóság viszont az, hogy Kelet-Európát, Kelet-Németországgal együtt, az összeomló Szovjetunió adta fel, hiába írja bele a könyvbe Vlagyimir Megyinszkij birodalmi tollnok, hogy hiba volt a kivonulás.

Nem kivonultál, bratok, hanem elmenekültél a katasztrófa elől, amit te kreáltál.

Az egyik híroldalon arról olvasni, hogy a szlovák és román történelemkönyvek is mintha múltban ragadtak volna: az utóbbiak szerint a magyarok egy létező román államba települtek volna be, az előbbiek viszont azt a sajátos álláspontot képviselik, hogy magyarok a Felvidéken nem is éltek egyáltalán, egyre több történelmi személyiség kap ugyanis szlovák nevet, legutóbb például szegény Széchenyi tűnt el a dehungarizáció hevében. Mindebben persze semmi új nincs, régen a magyarok is ezt csinálták a kisebbségekkel: amiből az következik, hogy a kisebbségi lét egyáltalán nem a tolerancia melegágya, hanem viszont egy új többségi önkényé. De ez is közhely.

Meg az is, hogy illúziókkal mindig teli a padlás. A múlt század nyolcvanas éveiben a rendszer azzal próbálta átmeneti jelenséggé varázsolni a határon túli magyarok elnyomását a testvéri román és csehszlovák elvtársak által, hogy beígérte a határok légiesítését. Ebből nem lett semmi, egészen az uniós csatlakozásig, amikor is a határok tényleg megszűntek.

Akkor úgy tűnt, a különféle népségek, miután uraiktól megszabadultak, bezártságuk feloldódott, okos gyülekezetükben úgy oszlatják szét nacionalista hagymázaikat, mint a szél, és a szabad, polgári jövő reménye lenyomja majd a törzsi, vallási, és faji előítéleteiket. Ennek ma pont az ellenkezőjét látjuk.

Mindebből arra lehet következtetni, hogy a mondott népségek talán mégsem szabadultak meg az őket nackós pórázon tartó uraiktól, hanem szépen visszaálmodták őket, és se az Isten, sem az Unió nem gátolhatja meg őket abban, hogy újra és újra tönkre tegyék magukat.

Ugyanez a helyzet az oroszokkal. Egy percig, a Jelcin-korszakban azt lehetett hinni, hogy belátták: a birodalmuk csak arra volt jó, hogy a fejükre omoljon. De ma már tudjuk, hogy az nem belátás volt, hanem bizonytalanság, ami után visszatévedtek a kitaposott, elaknásított régi útra: eszerint az orosz nemzet nem nemzet, ha nem a megszokott tartályában létezik, tudniillik a birodalmiságban.

Hogy a nemzet fogalmával baj van, és mindig is volt, tudható. De mások, franciák, németek, spanyolok legalább kezdtek vele valamit, finomítottak, korrigáltak, fékeztek.

Kelet-Európában azonban megmaradt betegségnek.

Szénási Sándor jegyzete a Hetes Stúdió 2023. október 7-i adásában hangzott el.