Mese a két hazug legényről – Benedek Elek gyűjtése. Majdnem.

Élt egyszer két legény, szegények voltak, mint a templom egere, de hiába forgolódtak, tekeregtek, nem adódott semmi megélhetés. Egyszer aztán kitalálták, hogy mostantól a hazugság lesz az ő projektjük, úgy vélték, ha valaminek, hát ennek van keletje a világban. Az anyjuk tanácsot adott: nem az az igazi hazugság, mondta, ami  igazságnak tűnik, azt csak mosóporreklámnak hívják. A valódi hazugság az, ami bár annak is látszik, ami, az emberek jó része mégis elhiszi, vagy legalábbis úgy tesz, mintha elhinné.

Az asszony fiai füléhez hajolt, és megsúgta nekik a nagy titkot, amit a család tíz generáción át őrzött, azóta, hogy egy ősük  kézben levő bélákat mondott be a rablóultiban, a többiek meg elhitték.

Az apjuk féltve őrzött katódsugaras migránsdetektorát adta nekik az útra, és azzal a legények elindultak. Mentek, mendegéltek, egyszer csak szembejött egy alispán.

Hát ti hova, kérdezte, Pestre, felelték, mért, mi van ott? Hát egy óriási turul, válaszolta az egyik legény, akkora, hogy a jobb szárnya Pestet fedi, a bal meg Budát. Ej, megharagudott az alispán, hogy ilyen ocsmányul hazudnak neki, és a hajdújával huszonötöt vágatott a legényre. Csak utána kérdezte a másikat, mi hát az igazság. Az a vállát vonogatta, hogy tudja a rosseb, ő csak annyit látott a Tényekben, hogy a király egész nap egy orbitális nagy tojáson szeret üldögélni, inspirálja ez, néha reggel abból is kel ki.

Nosza, begyulladt erre az alispán, pláne, hogy éppen újraválasztási kampányban volt, és eddig az udvar minden feltételének megfelelt: terjedelmes szoci múlttal bírt, ezzel kapcsolatos mély megbánással, és személyesen a király által neki ajándékozott független jelöléssel. A választói pedig külön díjazták, hogy emberük adócsalásban, hűtlen kezelésben, hivatali visszaélésben és magánokirat hamisításban érintett, sőt erről papírja, tehát bírói ítélete is van. Mindent figyelembe véve a nép biztosra vehette, hogy megválasztása után udvari pénz lesz dögivel, a település és az alispán virágzásnak indul, szemben mondjuk Karácsony Gergely-el, akiről egy udvaronc megvetően jegyezte meg, hogy még lopni se tud, alatta tehát mindenkire éhség vár és döghalál.

Az alispán gyorsan átadott a legényeknek száz eurót, a nagy sietségben egy az egyben váltva forintra, hogy hallgassanak az ő hitetlenségéről, amit a legények meg is ígértek, majd a mókát még kétszer megismételték egyéb közbűntényes alispánokkal, más aznap nem is jött szembe.

Így esett, hogy a két legény bottal, sántikálva, sajgó fenékkel és háromszáz forinttal tért haza. Nagyon elégedettek voltak az úttal: úgy érezték, ami ebből a világból számukra kisajtolható, azt kisajtolták. A pénz mellé odatették a rezsicsökkentést, a plusz kilencezer forintos rezsiajándékot, a mutter és a fater Erzsébet-utalványát és nyugdíjprémiumát, és elhatározták, nem lesz az a katódsugárral levadászott migráns, aki ezt elvehetné tőlük.

Máig is hazudnak, ha még meg nem haltak.

Szénási Sándor meséje a 8. Szörp-Szóda Fesztiválon hangzott el - megnézhető itt (a videón 24'50"-től):

További videók a Facebook-oldalunkon.

Az eredeti, Benedek Elek által gyűjtött népmese, ami alapján Szénási Sándoré készült, elolvasható itt.