Pásztor Anna hamarabb halna meg, mint hogy feladja a szabadságát

Azt mondja, tud nagyon laza lenni, de valamikor nála is megakad a lemez, és nem úgy teljesít a környezetével és magával szemben, ahogy szeretne. Néha visszanézi magát a szereplések után és bánja, hogy nem lehet mindig ilyen. Szerinte például itt, az interjú közben is, amikor két ember egymásra figyel, és sokkal koncentráltabban fókuszál, megnyílnak olyan csatornák, ami elemeli az embert a hétköznapokból.

Olyan, mintha a saját maga pszichológusa lenne, vagy egymásé, és szépen közösen gyógyulnánk a hallgatókkal együtt. Vallja, hogy a mindennapokban 3D-ben létezünk, de néha megadatik, hogy belépjünk az 5D-be. Neki sokszor kell ezt megugrania, egy fellépés vagy interjú alkalmával az a feladata, hogy ragyogjon és felhúzzon magához másokat is. De persze 5D élményünk nemcsak a színpadon és a szereplés közben lehet, szerinte minden ember pontosan ismeri a saját 5D platformját.

Igazából a társadalom és a világ felépítése a gátja, hogy boldogok legyünk. Az a dogmatikus rendszer, amelyre az egész világ rábólintott, csak Duracell elemeknek használja az embereket. Ha valaki abban az óriási nagy útvesztőben, amit a társadalom kijelölt, és amely út csak előre és egyirányba visz, meg tudja találni a maga kis szentélyét, akkor felragyog körülötte a világ.

Londonban bekerült egy kortárs balett főiskolára, rengetek munkát tett bele, nagyon szerette volna, de amikor már a siker kapujában állt, a térde nem bírta, haza kellett jönnie. Azt mondja, ahogy elengedte, hogy kortárs táncos legyen, azonnal kapott más lehetőségeket. Azt mondja, a balett is jó kis életút lett volna, de más tervei voltak vele az életnek.

A kudarcokkal az a tapasztalata, hogy olyan titkos üzenetek a világtól, amiket ha meg tudunk fejteni, óriásit ugrunk előre. A tiszta továbblépéshez a súlyok letétele segít, nem elég, ha csak nyugtázzuk, hogy óriási fájdalom ért minket, és megyünk tovább. Ezeket a negatív ingereket ténylegesen le kell nyisszantani. Ha megértjük és megfejtjük az üzeneteket, akkor úgy látjuk az életnek a játékosságát, akár egy videójátékot.

Hiszi, hogy a szenvedés függőséget okoz, benne lehet maradni. Ha mindig másokat és a körülményeket hibáztatjuk és sajnáljuk magunkat, akkor az élet megüzeni majd, hogy kiestünk. A szenvedést is jelnek, kegyelmi állapotnak kellene látnunk, amikor kapunk egy figyelmeztetést, hogy van más irány is, csak nyitottnak kell lenni a játékra.

Aki nem nyitott, azt a pofonok úgyis lehúzzák, míg végül azt nem mondja, hogy elfáradt, feladja.

– vallja

Rájött, hogy mások nem tudnak neki segíteni, mehet akárhova, mindenhol magát hallgatja meg. Hiába mondja el ugyanazt a problémát negyvenszer egy pszichológusnak, vagy a barátnőjének, nem tud továbblépni, amíg magát ki nem húzza a mocsárból. Szerencsés, mert a sötét felhőkkel szembe menve mindig bele tud kapaszkodni abba, ami nem rossz.

Sose félt attól, hogy elveszítheti a szabadságát. Tudja magáról, hogy hamarabb halna meg, mint hogy feladja a szabadságot. Sokkal jobban tart a játékosság elvesztésétől, ami maga az élet. Az a gyermeki igény, hogy legyen következő perc, maga az élni akarás. Az élet szabálytalan, néha sima, néha olyan hullámzó, hogy csak szörfözni tudunk rajta. Néha pedig annyira kalandos, hogy majdnem elsüllyed a hajónk, de élünk.

Az Élni jó aktuális adása visszanézhető a YouTube-on is. Iratkozzon fel a Klubrádió csatornájára!