Rab Árpád szerint elkerülhetetlen önmagunk megismerése
21/05/2023 10:52
| Szerző: Lehoczky Mirjam
Rab Árpád digitális kultúra szakértő, jövőkutató volt az Élni jó című műsorunk egyik vendége. Két évtizede kutatja a digitális technológiák és a társadalom viszonyát, próbálja megérteni a jelen fontos trendjeit, a jövőbeli lehetséges forgatókönyveket, de Kadarkai Endrének elmondta, hogy magánemberként nagyon szereti a kiszámíthatatlanságot is. A hardvert általában előre látja, de szeret benne lenni az adott pillanatban.
Szerinte ehhez elkerülhetetlen, hogy megismerjük magunkat, ez nem kihagyható. Sokat segít, ha jó kérdéseket teszünk fel magunknak. Boldogok akarunk lenni, de sokan nincsenek vele tisztában, nekik ez pontosan mit is jelent. Hajszoljuk a pénzt, de nem tudjuk, mit akarunk vele kezdeni. Tudni kell, hogy azért van-e szüksége valakinek a pénzre, hogy más helyen lakjon, ahol madarak csicseregnek, vagy azért, hogy öt gyereke lehessen. Pontosítani kell a célt.
Ő például sokáig hazudozott magának a karrierjével kapcsolatban. Évekig vezetett egy nagyon jó csapatot, ahol szembesülnie kellett azzal, hogy nem jó főnök. Akkor, egy kutatóintézet igazgatójaként ezt traumának élte ezt meg, de később rájött, hogy igaz volt.
Már gimnazista korában békét kötött magával. Látta a hibáit, de elfogadta, hogy csak egy ember, a saját kis céljaival, vágyaival. Az útkeresés időszakában sokat gondolkodott azon, mi fogja meg, mitől lesz egy csendülés a szívében. Szereti megérteni az embereket, a kultúrájukat, mit és miért csinálnak.
Minden születésnapján megkérdezi magától, milyen volt az elmúlt egy éve, és mit tervez a következőre. Mindig kitűz egy személyes célt, mindig meg kell tanulnia valami újat. Volt olyan év, amikor egy új szoftvert tanult meg, hogy 3 dimenziós alakzatokat tudjon rajzolni, máskor pedig nyelvet tanult. Fontos, hogy olyan célok legyenek, amik nyomon követhetőek, mert különben könnyen elúsznak.
A magánéletében sokszor megkapta vádként, hogy nincs benne a szituációban, mert látszik, valami mindig pörög az agyában. Pedig nagyon ki tud kapcsolni, minden évben elvonul egy hétre teljesen egyedül, és csak nézelődik. Régebben tervezetlenül bejárta Európát, sosem tudta merre sodródik, hol éri az éjjel. Mostanában a természetbe vonul el. Azt mondja, órákig el tud nézni egy fát, hogy mennyi csoda van benne. Ebben nem lát ellentmondást, nem szeretné a kiszámíthatóságot, ha nem élvezné annyira a kiszámíthatatlanságot is.
Azt mondja, mivel biológiai lények vagyunk, sajnos a veszélyre, a rosszra jobban figyelünk. Hiába az a kisebb rész, ha arra fókuszálunk gyorsan, és a jónak csak utólag örülünk. Olyan tervező társadalomban élünk, ahol mindenki a jövő hetét látja a naptárában, de azt észre se vesszük, hogy most mi van. Erényének tartja, hogy nagyon szeret a jelenben lenni, és tud örülni az adott pillanatban. De ha rossz kedve van, azt is megéli. Szerinte sok ember tudna változtatni az életén, de nem merik megélni a boldogságot, mert félnek elveszítik. Ezeket tudatosítani kell magunkban, hogy boldogok lehessünk.
Úgy véli, a legtöbb ember boldogságának a gátja az önmegismerés, a kíváncsiság és az empátia hiánya. Ezeket folyamatosan gyakorolni kell. Sokan nem értik meg, mekkora ajándék ez az élet, mennyire könnyen tud eltelni.
Rab szerint túl nagy figyelmet szentelünk a pénznek, mert ez a központi értékmérő a világban. Sokszor volt boldog az életben, de az sosem nem a pénzzel függött össze. Persze, annyiból fontos a pénz, ha egy bizonyos szint nincs meg, akkor csak a túlélésre figyelünk. Az azonban rajtunk múlik, hova helyezzük ezt a szintet. Szerencsésnek tartja magát, mert jól megél a munkájából, minden reggel mosolyogva kel és fekszik.
Az Élni jó aktuális adása visszanézhető a YouTube-on is. Iratkozzon fel a Klubrádió csatornájára!
2023. május 20. szombat 12:05
Műsorvezető: Kadarkai Endre