Hodász András szerint sokan magányosan, kényszerű cölibátusban élnek

Azt mondta, aki élt már át bármilyen egész életet, egzisztenciát érintő döntést, az tudja, hogy ez egy összetett és fájdalmas folyamat, rengeteg gyásszal, elengedéssel és bizonytalansággal. Korábban volt életcélja, most újra ki kell találnia, miért is kel fel reggelente. Abban biztos, hogy azért nem kell papnak lennie, amiért korábban az akart lenni. Vállalkozóként is megteheti, hogy embereken segítsen, megmutassa másoknak azt az utat, amit ő lát jónak.  

Fantasztikus volt számára, hogy a családja és a barátai nem engedték el a kezét a nehéz időszakokban sem. Azt se tagadja, hogy két és fél éve jár pszichológushoz is. Amikor segítséget kért, akkor már egyértelmű jelei voltak a mentális betegségeinek, pánikrohamok, függőségek gyötörték. Függőség szerinte akkor jelenik meg, amikor olyan hiány jelentkezik bennünk, amit jó esetben embereknek kellene betölteni.

Volt, hogy az öngyilkosság is megfordult a fejében, úgy érezte, elfogyott az ereje, nem bírja tovább. Szerinte a depresszió pont azt veszi el, ami a legfontosabb, a célunkat. Bárkinek meglehet az életcélja, például egy idős bácsinak, hogy megeteti a galambokat.

Azt mondja, emberként alapvető igényünk a kapcsolódás, hogy szeretve és valahova tartozónak érezzük magunkat. Sokszor ez nem a környezeten múlik, egy kapcsolatban is lehetünk magányosak, ha legbelül nem működik a kapcsolódás. Minden emberi kapcsolatban azt kellene megélnünk, hogy szerethetőek vagyunk és biztonságban érezzük magunkat. Papként sem a szexualitás hiánya volt a legnehezebb, hanem hogy este senki nem kérdezte meg, hogy milyen napja volt.

Nem tudja elképzelni, hogy apa legyen, de azt se, hogy egyedül éljen. A cölibátust is más megélni úgy, hogy egy plébánián él, és mindig vannak körülötte emberek, mint úgy, hogy egy albérletben él egyedül.

Boldogabb így, hogy van valakije, akit nagyon szerethet. Felszabadító számára, hogy megengedheti magának, hogy elfogadja valakinek a szeretetét és ezt viszonozhassa is. Ez a legcsodálatosabb dolog a világon – mondta.

Arról is beszélt, sajnos sokan élnek magányosan, kényszerű cölibátusban. Látja, hogy a magány mennyire romboló tud lenni, pedig mindenki megérdemli, hogy szeressék.

Szerinte az élet alapvetően igazságtalan, bár ő mindig az igazságot kereste. Annyit tudunk csak tenni, hogy amennyire lehetséges a saját környezetünkben megpróbálunk igazságosak maradni. Fogadjuk el, hogy az élet sokkal törékenyebb, mint gondolnánk. Nem kell mindig sikeresnek és boldognak lennünk. A szenvedés is az élet része. Inkább azt kellene megtanulnunk, hogy ítélkezés nélkül odaálljunk a nehéz helyzetben lévő embertársaink mellé.

Az Élni jó aktuális adása visszanézhető a YouTube-on is. Iratkozzon fel a Klubrádió csatornájára!