Lehetett volna ezt máshogy? - Selmeci János jegyzete
Az a kérdés, hogy lehetett volna ezt máshogy, jobban, élhetőbben csinálni, vagy az ország történelméből, társadalmi viszonyaiból nem következik más, csak a stagnálás, és az a hatalmi berendezkedés, mint az ország kormányzásának egyetlen működő, ám de leginkább a semmibe vezető módja, ami az elmúlt tizennégy évben kialakult, megszilárdult, és sajnos legitimációt is nyert?
Bort, búzát, akkumulátort - Rózsa Péter jegyzete
Az egyik csúsztatás a mai orbáni definícióban, hogy a forint árfolyama és a magyar gazdaság állapota között különbséget téve, a pénzromlásért a spekulánsok felelnek. És a magyar gazdaság egyre romló eredményeiért vajon ki, vagyis, hogy az 2022-es gazdasági teljesítményéhez szinte képest minden szektor alulmarad, az autóiparra épített orbáni csoda finoman szólva is halványulóban van, a visszafogott állami beruházások mellett gyárleállás, létszámcsökkentés egyre-másra, és persze az élelmiszerinfláció megint kúszik felfelé.
Mission Impossible - Szénási Sándor jegyzete
Ukrajna döntést hozott Orbán és az ő egójának nélkülözéséről az eljövendő tárgyalásokon, s bár Trump a hírek szerint adna neki szerepet, Kijev annyira gyenge sosem lesz, hogy a magyar kormányfő Ukrajnát überelhesse.
Miért most hagynák a fosztogatást? – Kárpáti Iván jegyzete
Nincs pénz a pályaudvarok rendbetételére – szólt a meglepően őszinte üzenet. Semmi gond, lovak közé dobják a gyeplőt, így aztán XXI. századi plázába futhat majd be az ötven éves szerelvény.
Se nem béke, se nem misszió - Hardy Mihály jegyzete
Az égvilágon senki és semmi nem hatalmazta vagy kérte fel Orbán Viktort vagy Szijjártó Pétert, hogy közvetítsen Kijiv és Moszkva, a Vatikán és Mar a Lago vagy Isztambul között.
Schengen - Józsa Márta jegyzete
Józsa Márta jegyzetében felidézi, hogy 2007. december 21-én ott volt az ünnepen, amikor Sátoraljaújhely egyik utcájának két országban élő lakói egymás nyakába borultak, jöttek-mentek a korábban sorompó-őrizte Ronyva-hídon ide-oda, mintha nem volna holnap. Holnap is szabad. Feltehetően hasonló jelenetek játszódnak majd le január elsején a román-magyar, meg a bolgár-román, meg a bolgár-görög határon is, ekkor léphet be végre e két ország a schengeni övezetbe.
Pékárú – Rózsa Péter jegyzete
Orbán látványpékségéről, és annak lehetséges alternatíváiról a Hetes Stúdió műsorvezetője, Rózsa Péter.
A szegények is esznek csokit – Selmeci János jegyzete
A kasszánál egy férfi fizet és közben a feleségét szidja, "huszonkétezer forint hallod, neked meg még kellett az a rohadt arckrém" – mondja neki "mások bezzeg a dubai csokit is meg tudják venni" tromfol a nő, és egyikük sem látja, ahogy a kasszás hang nélkül eltátogja, hogy a szegények.
Probléma a hadsereggel – Józsa Márta jegyzete
4/08/2024 13:04
| Szerző: Józsa Márta
| Szerkesztő: Ivánkai Márk
Jó kérdés, hogy hány generáción át őrzi a népirtás emlékét a kollektív tudat. Szokták azt mondani, hogy újabb nagy háború akkor kezdődik, amikor nagyrészt kihal az a generáció, amely emlékezik még a régire. Valahol itt tartunk, főként akkor, ha hanyagoljuk a történelmi ismereteinket.
A múlt héten Németországban jártam, Wützburgban a vasútállomáson láttam egy 2020-ban felavatott Holocaust-emlékművet, Matthias Braun alkotását, amely a zsidóüldözés okozta veszteséget és hiányt jeleníti meg, csaknem nyolcvan évvel azután avatták fel, hogy az utolsó, zsidókat deportáló szerelvény is kigördült a würzburgi vasútállomásról.
A szoborcsoport – amely érzésem szerint jól rímel a budapesti, Duna-parti cipőkre – elhagyott bőröndökből, hátizsákokból és különböző, utazáshoz szükséges tárgyakból áll, melyek kőből, kerámiából és egyéb anyagból készültek. A tulajdonos nélkül maradt csomagok a főpályaudvarral szemben állnak, mellettük tájékoztató oszlopok és régi fotók láthatók. Most, egészen pontosan éppen a Porrajmos, a roma Holocaust emléknapja van, ilyenkor ideje elgondolkodni a társadalmi emlékezetről és felelősségről is. Már ha tudunk ilyesmiről beszélni egyáltalán. Jó kérdés, hogy hány generáción át őrzi a népirtás emlékét a kollektív tudat. Szokták azt mondani, hogy újabb nagy háború akkor kezdődik, amikor nagyrészt kihal az a generáció, amely emlékezik még a régire. Valahol itt tartunk, főként akkor, ha hanyagoljuk a történelmi ismereteinket.
Wützburgba egyébként azzal a 49 eurós Németország-bérlettel érkeztem, amellyel fapados vonatokon be lehet utazni az egész országot egy hónapon át, megvan az a hátránya, hogy az utazás lassú és zsúfolt, ám ha nem siet valaki, akkor csak az előnyeit tudja élvezni. Például azt, hogy lassan utazván el lehet nézegetni mondjuk a Majnát meg a Neckart, valamint ezeken a járatokon jellemzően nem a felsőközéposztály tagjai utaznak. Hanem diákok, ingázó funkcionáriusok és sok-sok bevándorló, akiknek egy része szerencsémre angolul beszél, így jobban értem őket.
Én török vagyok, hét éve élek Németországban, és büszke vagyok rá – mondja a hátam mögött egy fiú - később kiderül róla, hogy taxisofőr – egy lánynak, én orosz vagyok, egy éve élek Németországban, és büszke vagyok rá – válaszol a lány, aki amúgy kinézetre nagyjából annyira orosz, mint Kublaj Kán, a szülei üzbégek, de ő már orosznak vallja magát. A fiú elmondja, hogy ő itt dolgozik, mert itt lehet pénzt keresni, ám Törökországban él, évente kétszer hazamegy. Én nem mehetek mostanában haza – mondja a lány – nahát, miért, olyan messze van Oroszország? – Csodálkozik a fiú, akinek fogalma sincs arról, hogy arrafelé háború dúl. Aztán kiderül, hogy a lánynak sincs fogalma arról, hogy miért is nem mehet mostanság haza. Gazdag orvos szülők gyereke, éppen azért utazik, Münchenbe tovább, mert ott egy új stílusú manikűreljárással szeretne megismerkedni. Amott az elmúlt éveket szülői segítséggel Dél-Amerikában töltötte, most a Távol-Keletre vágyik, ahol viszont még nem járt. Nem, nem az a probléma – mondja – hogy ne lenne pénze Oroszországba, a hazájába utazni, csak éppen úgy hallotta, hogy ott most valami probléma van a hadsereggel. Talán a Don-kanyarban is az lehetett.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2024. augusztus 1-i adásában hangzott el.
