Saját kacsaláb – Hardy Mihály jegyzete

Van valami egyszerre félelmetes és nevetséges is abban, ahogy a populista diktatúrák vezérei megpróbálják elrejteni a vagyonukat a világ elől. Ezzel párhuzamosan viszont elképesztő összegeket költenek – saját magukra, csak éppen a kíváncsi szemek elől jól elrejtve. Papíron ugyanis ezeknek a vezéreknek a nevén, vagyis jogilag szinte semmi sincs. Szegények, mint a templom egere. Másfelől viszont szeretik magukat megajándékozni a legdrágább sugárhajtású repülőgépekkel, tengeri jachtokkal, drága gépkocsikkal, hivalkodó vadászkastélyokkal, palotává alakított majorságokkal vagy éppen vadonatúj tengerparti kastélyokkal – az adófizetők pénzén. 

A hivatal és a hivalkodás – elvben – kizárja egymást. Hiszen ezek a választott vezetők valójában a nép egyszerű gyermekei, vagy legalábbis azt a benyomást akarják kelteni, hogy azok. Hogy ők tulajdonképpen közülünk valók, egyszerű halandók, akik éjt nappallá téve szorgoskodnak az ország felvirágoztatásán. Hogy aztán időközben kinő egy mesebeli palota a Fekete-tenger partján, vagy felcseperedik a földből egy stadion meg egy fociakadémia a kert végében? Istenem, hát mit tehetnek ők róla?! Hiszen olyan szerényen élnek, hogy a konyhai hokedliről eszik, amúgy egyenesen a piros zománcos lábasból a paprikás krumplit kovászos uborkával, és pontosan ugyanúgy köpködik a szotyihéjat a Puskás Aréna VIP páholyából, mint a kopaszok a B-középen.

Azért ezt a „nép egyszerű gyermeke” mesét elég nehéz elhitetni, most már az oroszokkal is, amióta több mint 60 millióan nézték meg Alekszej Navalnij egy óra ötvenperces viedóját Vlagyimir Putyin felemelkedéséről és a Fekete-tenger partján felépített magánkastélyáról. Vajon mi szüksége volt rá – adódik az önkéntelen kérdés? Mi végre a föld alatti jéghokicsarnok, a 18.000 négyzetméteres és méregdrágán, de ízléstelenül berendezett kastély, a földalatti lift, ami a jachtkikötőhöz visz, a rúdtáncos lányok és a bár, a színház és a moziterem, a fürdő, a szauna, a gőzfürdő és a szabadtéri fűtött medence? Mi szükség van erre, amikor onnan alig 150 kilométerre délre, Szocsiban rendelkezésre áll az ugyanúgy elzárt, jól őrzött állami villa, az orosz pártfőtitkárok és elnökök hagyományos nyaralóhelye? Hiszen az orosz elnököt már most sem sok választja el attól, hogy örökre hivatalban maradjon. Akkor meg minek ez a rongyrázás, a hörcsögökhöz hasonló felhalmozás? Vagy tényleg belebetegedett a szerzés mámorába?

Az orosz elnöknek még csak dinasztikus tervei sem nagyon lehetnek, hiszen csak lányai vannak, az első házasságából és amúgy balkézről is – derült ki a Navalnij-videóból. Nincsen fia, akit gyorsan elküldhetne a Sandhursti Királyi Katonai Akadémiára állampénzen tanulni. Hacsak nem akarja valamelyik lányát – amúgy Nagy Katalin módjára – a cári trónra léptetni, mert lassan már csak ez hiányzik az egykori drezdai KGB-Stasi összekötőtiszt repertoárjából. Szép karrier, annyi szent.

Azért az újkeletű populista diktátorok a jelek szerint sokat tanultak Reza Pahlavi iráni sah vagy Ferdinand Marcos, az egykori fülöp-szigeteki diktátor példájából. Ezeknek a diktátoroknak az összelopott vagyonát ugyanis az őket megbuktató erők később, ha részben is, de vissza tudták szerezni. Az újsütetű, mai diktátoroknak nyilván szintén jócskán vannak, hogyan mondjam szépen, szóval „megtakarításai” különféle zürichi, kajmán-szigetekei vagy éppen dubaji bankszámlákon. Egyetlen cég, egyetlen részvénycsomag, egyetlen ingatlan sincs a nevükön, amit vissza- vagy el lehetne venni tőlük.

Ugyanakkor ki hiszi el, hogy egy szentpétervári alagsorba bejegyzett cég milliárdos szőlőbirtokba fektet vagyonokat a Fekete-tenger partján – csak úgy? Toszkánát és Bordeaux-t meghazudtoló szépségű borászatot épít, ahol még a vécékefék is méregdrága olasz kerámiastúdióból származnak? Elég hétköznapi befektetés, különösen, ha valaki az elnök unokatesója, vagy egy szobában tanyázott az államfővel a drezdai KGB-iroda sivárságában vagy éppen közösen irányította az export-import engedélyek kiadását – megfelelő kenőpénzekért cserébe – a szentpétervári kikötőben. Így megy ez arrafelé.

Csak annak hihetetlen az ilyen sikertörténet, aki elhiszi, hogy a 2010-ig alvóügynökként szunnyadó Fejér megyei gázszerelő vállalkozó egyszer csak megtáltosodott és tíz év alatt az ország második leggazdagabb emberévé küzdötte fel magát. Nyilván teljesen önállóan, pusztán a saját, eddig mélyen rejtett tehetségének köszönhetően. Szállodaláncok, agrár- és médiabirodalmak, út- és vasútépítő cégek és még ki tudja milyen hálózatok irányítójaként. A sajátja mind – természetesen, a saját erejéből szerezte meg, amije van, kétség nem férhet hozzá.

Önökkel együtt, én nagyon várom a magyar Navalnij színrelépését…

Hardy Mihály jegyzete a 2021. január 23-i Hetes Stúdióban hangzott el.