Szabó Imola Julianna: Lonka bolyongása
16/10/2022 15:25
| Szerző: Szerző: Pályi Márk / Klubrádió
A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Szabó Imola Julianna Lonka bolyongása című prózájának részleteit hallgathatják meg a szerző előadásában.
Szabó Imola Julianna a kortárs magyar próza fiatalabb generációjának egyik sajátos utat járó képviselője. Mesekönyvei mellett eddig a Varratok, a Kinőtt szív és legutóbb a Lakása van bennem című köteteivel hívta föl magára az olvasók figyelmét. Belső közlés című zenés irodalmi műsorunkban még hat évvel ezelőtt láttuk vendégül őt, ahol a stúdióban Marton Éva beszélgetett vele, és a szerző fölolvasott készülő prózájából is. Ezeket a felolvasott részleteket hallgathatják meg mától itt, a Klubrádió honlapján is.
A hét szövegrészletet a cikkben elhelyezett egyes hangsávok lejátszás gombjaira kattintva hallgathatják meg, ezek közül az utolsó négyet az oldal alsóbb részére görgetve, ahol a szöveget írott formában is elolvashatják. Szabó tárcaszerű rövid prózai részleteinek töredezettsége a szavak nyomatékának segítségével tükrözi a gyermeki érzékenységet; a női és gyermeki létre, az anyaságra és a tárgyisághoz való komfortos viszonyra is az egyetemes létezés evidens metaforáiként tekint.
A szövegek eredeti, írott változata:
Szabó Imola Julianna: Lonka bolyongása
(egy) piszkos kék
Ha felfelé vezet út, akkor befelé is. Aranyhalak pikkelye a szappanos tálban. Csak az álmokat lehet megfojtani. Anya szürke tükörben fésüli a haját. Epenyállal kenem a zománcot. Lonka, Lonka te bálna! Merülés a hajnali fényben. Belül van egy tenger, pont a fiókba fér. Ide fojtok mindent, cseppfolyós kalitka. Szivárog a bolygó vére. Kék. Mint anyám szeme a tenger fölött.
(kettő) rókabarna
Átutazóban. Meztelenre tisztít a szél. Édes a lehelete. Itt csak bokrok nőnek. Üres kagylók, összedrótozott testükben nincs vágy. A múltból jön a szag. A tárgyakból. Nagyapa kabátja, nagyanya ezüstje.. Éjjel lőnek a vadra. Az ügyetlenek elterülnek a gombás földben. Boróka ágakat hajt a bánat, török belőle a családnak is. Puffanás a hegy mögül. Barna kabátomon ezer rés. A fénynek. Akiket elvisznek, azok sosem térnek vissza. A létra eltörött.
(három) takonyzöld
Meg nem született magzat vagyok. Lóg a köldökzsinórom Párizs felett. Homokban fekvő cet, óceánhalál. Eltévednek ők is. Citromszín ajtók mögött öt ölnyi apám súlya. Köveket hord a fejem, kékezüst karcok, mindegyik egy mázsa. Beledobnám a tájba, vájjon szemet és kaput az áttetszőn. A felszínen lebegek. Így könnyebb eltávolodnom innen. Amihez nem ragaszkodunk, az nem nő hozzánk. Mint egy kesztyű, elhagyható. Csendes hajó úszik a távolból. Lonka, Lonka! Kiabálja egy sógrízes hang. Ismerem, belülről. Rozsdás az idő, felemészti az arcát. Lonka, Lonka! Maradj itt! Mondja, majd olyan áttetsző lesz, mint egy szövet, aminek elkopnak a szálai. Követni akarom. Megtalálni.
(négy) bélvörös
Éhes vagyok. A fák megrezdülnek a fekete szélben. Birkák veséje szunnyad a farkas hasában. Enyves papírt hord az este. Költőkről olvasok. Arany és rózsaszín felhők takarják a távolt. Viszem az otthonom a bőröndömben. Rohad bennem ez a kép: halak úsznak a zöld fövenyen, és a szomszéd cérnázza a disznó belét. Éhes vagyok egy szebb jövőre. Egy távoli kőre, ami szénpuha és omlik, akár a keksz. A szíved lenne. Kihűlt és maroknyi tűzvirág. Éhes vagyok. A nyelvem bélyegként tapad a fényhez. Maradni. Innen csak elmenni lehet.
(öt) mákkék
Ráncos szerelem. A kertben lótuszokat és citromligetet ültetek neked. A földben az a jó, hogy felfogja a zuhanást. Már soha többé nem nő szárnyam, túl nehéz vagyok hozzá. Botanikus leszel, fákat nevelsz a tájnak. Hiába, mert leveleket tépked egy harisnyás nő. Köhögök a mákszörptől és a csalánteától. Lonka, ma este sétáljunk át az ég felett! Mondod, és elnyel a föld. Melegház a város, izzadnak a tetők, szétnyílnak a cserepek. Akár a szirmok. Ugróiskola a gerincem. Virág leszek, ha te eltemetsz, ha TE eltemetsz. Gyökerem nő, és nem tudok soha többé elutazni.
(hat) mályvaszürke
Gumipuha a testem. Törpekoporsóba fekszem. Esőkabát és kalap, felfogja apám könnyeit. A föld könnyeit. Beledöglök a fénybe. A világ hasából születtem, de nem bír nevelni többé. Csak hotelszobák, csak felcímkézett üvegek. Szelíd és tarthatatlan lüktetés. Addig nyúlik a bőr, amíg csíkosra nem szakad. Mint egy határvonal az országok körül.
(hét) fedőlakk
Két alak, komplementer árnyak. Az erdő összezsugorodik a szádban. Apró mag, zsírfolt. Anyám kimossa a ruhám. Ollóval akarok lábat vágni a félkarú babámnak. Csicsijja, csicsijja Lonka! Aludj már a bőr alatt. Szunnyadj el a bőr alatt. Csendesülj el, belül. Megáll a motor, kiszáll egy furcsa bőrkabát. Ismerem a szagát. Ismerem a kezének erejét. Nagyapám nyaka, nagyanyám karja. A puffadást elrejti a megörökölt ruha. A lilát felfalja a zöld. Halott fecskék az ereszcsatornában. Eltaposott fészek a méhem mögött.
