Szasa Filipenko belorusz író: Ne Putyinnal, velünk tárgyaljanak az uniós vezetők!

Hogy éli meg ezeket a nehéz napokat? – kérdeztük Szasa Filipenko Minszkben élő írótól, újságírótól, tv-s műsorvezetőtől, akinek nem egy könyve magyarul is megjelent. A fiatal író 2014-tól publikál nagy műveket, azóta ötödik nagy regényénél tart, s rögtön irodalmi díjakat söpört be a belorusz Pen Klubtól kezdve az orosz Nagy Könyv-díjig. Ezeknél azonban talán többet mond, hogy 11 nyelven jelennek meg művei, a franciától kezdve a németen, angolon át japánig, de a hollandoknál, spanyoloknál, olaszoknál és még a horvátoknál is belopta magát az olvasók szívébe.

Mint mindenki, én is igyekszem túlélni ezeket a napokat. Az a helyzet, hogy most még Minszk belvárosába sem tudunk bejutni, a határokat lezárták. Ezért szolidaritási akciókat igyekszünk szervezni Moszkvából és Szentpétervárról a barátaimmal (Filipenko Szentpéterváron szerezte meg a szabad művészetek fakultációján diplomáját, szeptemberben pedig Moszkvában lesz könyvbemutatója a Gogol Központban – CsJ). Folyamatosan írjuk az eseménybeszámolóinkat, hogy minél több ország figyelmét felkeltsük arra, ami nálunk történik. Épp most írtam egy kolumnát arról (amit egyébként több nyelvre is lefordítottak), hogy szerintem Európában el sem tudják képzelni, mi történik valójában, az az érzésem, hogy most megint nem arra figyelnek, hogy mit gondolunk mi, belorusz emberek, hanem Vlagyimir Putyin orosz elnökkel akarják rendezni a dolgokat.

Mit vár Európától? Épp ma tárgyaltak az uniós vezetők a helyzetről. Mit vár el tőlük?

Azt szeretnénk, ha úgy viszonyulnának az uniós vezetők Belaruszhoz, mint egy olyan néphez, amely maga dönti el, milyen jövőt akar. A nép már kinyilvánította, mit akar, és segítséget várunk. Nem pedig azt, hogy megkérdezzék Putyintól, mit lehetne tenni. Mert attól tartok, hogy akkor a továbbiakban is olyan lesz az Európai unió és Oroszország viszonya, mint eddig, azaz, hogy mindkét fél valahogy jól járjon, és a megússza a bajt. Azt várjuk, hogy ennél azért határozottabb lépéseket tegyen az Európai Unió.

Milyen konkrét lépesekre gondol?

Konkrétan arra, hogy ne Putyint kérdezzék meg, hogy mi történik vagy történjen. Angela Merkel német kancellár és számos vezető tárgyal vele. Miért az a fontos, hogy Putyin mit gondol a jelenlegi helyzetről? Miért nem az a fontos, hogy az emberek itt mit gondolnak? Nekem nagyon furcsa az, hogy egy olyan embert kérdeznek, aki egy másik ország vezetője. Mi köze van neki a Belorusz Köztársasághoz? Kicsoda ő, hogy vele kell lerendezni a dolgokat?

Mire számít a Fehér Háztól?

Ugyanerre tőlük is. Ők is Putyinnal akarnak tárgyalni, mi köze van neki dolgokhoz? Én pont azt szeretném, ha Washingtonból is ugyanúgy elmagyaráznák Putyinnak, hogy semmi köze az itteni eseményekhez. Ez a terület nem az övé, amire rátehetné a kezét. Ő egy másik országot vezet. Miért vele kellene erről megegyezni? 

Teljes elszakadást, függetlenséget akarnak Oroszországtól?

Hisz ezért harcolunk már évek óta.

Mi történt azonban éppen most? Az emberek felbátorodtak, kivonultak az utcára, pedig eddig tűrtek mindent. Láttam egy önnel készült tévéinterjút, amelyből az jött át, hogy nagy reményeket táplál a mostani megmozdulások iránt. Szóval mi történt az utóbbi időben, hogy most már Lukasenko elnök távozását is merik az utcán követelni? Ön is hisz ebben, hogy sikerülhet?

Nagyon sokszor beszéltem már ezekről, korábbi interjúkban is, hogy egyrészt a belorusz vezetés gyakorlatilag fütyül arra, mit akar a nép. Másrészt, egyszer a türelemnek is vége szakad. Miért gondolják, hogy eltűrjük és elfogadjuk, amit mondanak? Meghamisították az eredményt, mert szó sincs arról, hogy 80 százalékos támogatottságot kapott Lukasenko a választásokon. Ez tiszta hazugság. Amikor látták, nem tűrjük ezt tovább, akkor elkezdnek ránk lövöldözni az utcán. Nyilvánvaló, hogy az elnök nem képes belenyugodni a vereségbe, ezért parancsba adja még azt is az embereinek, hogy hazudjanak nekünk, hogy becsapjanak minket és még azt is parancsba adja, hogy fegyvert fogjanak ránk. Nem elég indok ez, hogy véget vessünk Lukasenko elnöki uralmának?

Mik az önök követelései?

Ugyanazt akarjuk mi is, mint a többiek, hogy írjanak ki új választást. Ahol minden jelöltnek meg kell adni a lehetőséget az induláshoz. Új kormányt kell alakítani, Lukesenko pedig távozzon! Új életet akarunk magunknak. Akiket börtönbe zártak, azokat engedjék szabadon, és akik a tömegbe lőttek, azok ügyét ki kell nyomozni, és bíróság elé állítani őket.

Lukasenko egyes hírek szerint maga kérte Putyint arra, hogy avatkozzon közbe. Mi lehet ennek a forgatókönyve?

Valójában nem tudjuk, hogy mit beszélt Putyinnal, de általában véve nem lehet komolyan venni, amit csinál és mond. Olyan ember, aki gyakran változtatja a véleményét. Az pedig végképp elfogadhatatlan a számunkra, hogy két ember akar dönteni hazánk sorsáról. Kérdem én, milyen jogon? Nincs erre semmilyen felhatalmazásuk. Legfőképp azért, mert Lukasenko törvénytelen eszközökkel él és most törvényesen nincs is hatalomban. Nincs se hatalma, se felhatalmazása, hogy bárkivel egyeztessen az országunkról.

Lukasenko szemmel láthatóan nem akar tárgyalni az ellenzékkel. Önök egyébként készen állnának egy ilyen tárgyalásra?

Nézze, én író és újságíró vagyok, és mint ilyen, nem az ellenzék képviselője.

Rendben, de csak tudja, nyitottak-e tárgyalóasztalhoz ülni?

Véleményem szerint, ha leülnek is a tárgyalóasztalhoz, semmi másról nem lehet tárgyalni, csak a hatalom átadásáról. Persze, jobb lenne, ha erről az ellenzéki szövetség vezetőit kérdezné meg.

Lukasenko az alkotmány átírását is szóba hozta. Mit tud erről? Milyen változást akar?

Erről sem közöltek semmit. De ugyanakkor erre is azt tudom felelni: ehhez neki már semmi köze. Nincs felhatalmazása rá, nincs joga hozzá. Ő, mint bármelyik ember, mondhat ilyet, de nem teheti már meg. Erőszakkal – a KGB, a rendőrség és a katonaság segítségével - tartja fenn a hatalmát, amelynek semmilyen legitimitása nincs már. Tehát nem is ígérhet és tehet ilyet, és nem is tartunk rá igényt. Senkit nem érdekel, mit mond és csinál.

Az ország számos pontján sztrájkolnak a dolgozók. Meddig bírják még? Meddig tartanak ki? Hisz fizetést sem kapnak.

Reméljük, hogy a végsőkig kitartanak. Ugyanakkor jogos, ha vannak kételyeik. Jogos, ha aggódnak azért, hogy nem kapnak bért. Mert nagyon szegény ország vagyunk. A kormány nyilván tőrbe csalja őket valahogy, de csak reménykedni tudunk, kitartanak, mert őszintén szólva, nincs más választásunk. Nincs már visszaút. Addig ki kell tartanunk, amíg az elnök végleg távozik a hatalomból.

Mennyire volt nehéz az élete a Lukasenko rezsim alatt?

Alapvetően a szabadság hiánya miatt volt nehéz. Persze az egy másik kérdés, hogy miben mérjük a nehézséget. Abban, hogy van ennivalód és ruhád, vannak üzletek? Mert valóban, sok európai úgy gondolja, ha biztosítva vannak az alapvető szükségletek, akkor miért nem hallgatnak? Mit akarnak még? Ez olyan, mintha harmadrendű állampolgárokként kezelnének minket. Az a baj, hogy szabadság nélkül nem lehet élni. Nincs tisztességes választás, nincs politikai képviseletünk a parlamentben, nincs sajtószabadság. Minket semmiről nem kérdeznek meg. Nagyon nehéz annak az élete, akit nem vesznek emberszámba, és megfosztják szabadságtól. Nem csak arra születtünk, hogy étterembe mehessünk, hogy megtömjük korgó gyomrunkat. Mi is a szabadságra születtünk. Miért gondolják azt Európában, hogy ha van 300-400 dolláros fizetésed, akkor minden rendben van. Mert azt gondolják, hogy mi a harmadik világ állampolgárai vagyunk, és ennyivel is be lehet érni.

Hogy telik egy napja mostanság?

Mint mindenkinek. Megpróbálunk egymáson segíteni. Alapítványokat hozunk létre, hogy segítsük a bajba kerülteket. Nehezen élem meg, hogy se ki, se be, mert le vannak zárva a határok, mindenesetre megpróbálunk együttműködni a hétköznapokban. Szolidaritási akciókat szervezünk. A beloruszoknak most egymás iránt is szolidaritást kell tanúsítaniuk.

Az internetet tényleg megszakították?

Nemcsak, hogy megszakították, de a szolgáltatást ki is kapcsolták, nem is egyszer.

Fennáll az a veszély, hogy az történik, amit rebesgetnek, és Lukasenko fia veszi át a hatalmat?

Nem tudjuk. Azt sem tudjuk, mit hoz a holnap. Egyszer hagynak minket tüntetni, aztán börtönbe zárnak. Egyszer szabadon felvonulhatsz, aztán előállítanak. Azt se tudjuk, hányan vannak lecsukva. Azokról sem tudunk még mindig semmit, akik eltűntek. A napokban megint meghalt egy társunk, akire az utcán rálőttek.

Mik az utolsó információk Szvetlana Tyihanovszkajáról, a minden bizonnyal győztes ellenzéki indulóról?

Hogy Litvániában tartózkodik, és amint biztonságos lesz neki, haza fog térni. Ebben reménykedünk. De ami igazán aggasztó, hogy több mint egy hónapja semmit nem tudunk a férjéről. (Szergej Tyihanovszkij volt az ellenzék egyik központi figurája, aki szintén indulni akart a választásokon, de bebörtönözték – a szerk.) Nem láttuk, semmilyen hírt nem adnak róla és ő sem magáról. Nem tudjuk, hogy megtörték-e, vagy hogy egyáltalán mi van vele, nem adhat interjút és sehogy nem lehet kapcsolatot létesíteni vele.

És önök egységesek abban, hogy Szvetlana Tyihanovszkaja lehet Belorusz következő elnöke?

Erről a beloruszoknak választáson kell majd dönteniük. Egyelőre ez a legkevésbé fontos. Tyihanovszkaja vagy Viktor Babariko? Nem, most nekünk az a fontos, hogy Lukasenko távozzon, és új választásokat tudjunk kiírni.

Mi jelenthet győzelmet ma az ön számára ebben a helyzetben? Hogyan képzeli el a jövőt? Pontosabban, milyen életről álmodik?

A győzelmet az jelenti majd, ha Lukasenko elhagyja az országot és elszámoltatjuk azért, amit tett. Ha szabad választásokat tarthatunk. Ha a politikai foglyokat kiengedik a börtönökből és magunk dönthetünk további sorsunkról. Nincsenek persze illúzióink, hogy olyan jólét lesz itt, mint Svájcban. Lukasenko romokat hagy maga után, tönkrevágta a gazdaságot, nehéz lesz talpra állni, nem kergetünk megvalósíthatatlan álmokat. Bölcsek az emberek ebben az országban, és azzal is tisztában vannak, hogy nem lehet diktatúrában élni a 21. században. Akkor leszünk boldogok, ha véget ér a diktatúra, és végre azokkal a problémákkal foglalkozhatunk majd, amelyek a forradalom után ránk maradtak – nyilatkozta Szasa Filipenko író a Klubrádiónak.

Csernyánszky Judit interjúját a cikk elején, a lejátszás ikonra kattintva hallgathatják meg.