„Klubrádió
Európa választ!

Ungár: megsemmisítő vereség, megérdemelt büntetés

26/05/2019 22:20

| Szerző: Klubrádió

Lemondott az LMP elnöksége, miután a párt nem szerez európai parlamenti mandátumot. Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője arról beszélt, jogos büntetés ez a rendkívül súlyos vereség.

2019. május 26. Európa választ / részlet, Ungár Péter (LMP), 19.05.26.
04:01
00:00
Ungár Péter kollégánknak azt mondta: ez megsemmisítő vereség. Annak tudja be az eredményt, hogy „Monty Python-bohózatot” hoztak össze az országgyűlési választás után, és olyan helyzetet alakítottak ki, amelyben a két vezetőjük távozott.

Teljesen jogos, megérdemelt büntetésnek nevezte, hogy kiesnek az EP-ből. Úgy folytatta: nem azért vesztettek szavazókat, mert zöldpárti politikát folytattak, sőt, ennek köszönhetően tudtak akár egynél is több szavazatot kapni.

Ungár Péter szerint az említett bohózatnak három oka van: nehézkesen működik, „túldemokratizált, túlbürokratizált” a párt, az összefogás-kérdést nem beszélték meg egymás között, mismásoltak, és egyesek az egymással szembeni politikai vitáikat fegyelmi eljárásokkal próbálták megoldani.

Közölte: a párt nem oszlik fel, tisztújítás következik. A politikus bocsánatot kért azoktól a szavazóktól, akik valaha szavaztak az LMP-re, de mostanra elpártoltak tőle, és reméli, visszanyerhetik a bizalmukat.

A beszélgetést a cikk elején, a lejátszóra kattintva hallgathatják meg!

Európa választ!
2019. május 26., vasárnap 22.10