Várady Szabolcs: Kaliforniában egy dán falu

Várady Szabolcs két versét már korábban is közzétettük itt a Klubrádió oldalán, a Rácz Aladárról Zsömlének és az Egy idegen című verseket meghallgathatták már itt, a honlapunkon is. A költő ezeket a verseket, akárcsak a mától hozzáférhető három új verset is, eredetileg a Belső közlés másfél évvel ezelőtti adásában olvasta föl.

Zenés irodalmi műsorunknak korábban is vendége volt már, amikor a Petri-díj 2014. évi kitüntetettjét, Beck Tamást laudálta. Érdekesség, hogy az adás mikrofonpróbáját az idén tavaszi ünnepi bakiparádénkba is beválogattuk. 

Petri György egyik legközelebbi kortársának mától a Kaliforniában egy dán falu, a Dob és a Téged szeretlek című verseit is meghallgathatják és el is olvashatják itt.

Az első vers egy amerikai látogatás emlékeit idézi föl és magát az emlékezet kérdésének versben való alkalmazhatóságát is boncolja. A Dob kis híján jazzutánzó dalversnek nevezhető, a Téged szeretlek pedig a költő fiatalkori szerelmi élményét idézi meg: a 60 évvel ezelőtti korszak promiszkuus légkörébe ágyazza be a partner különös felelősségvállalási szándékát egy olyan versben, amelynek eszköztelen, szikár leíró nyelve és a belőle előhozható következtetés levonásának visszafogottsága is csak erősíti a helyzet érzékletes megjelenítését.

A verseket a hangsávok melletti lejátszás gombokra kattintva hallgathatják meg.

A versek eredeti, írott változata:

Kaliforniában egy dán falu

Hogy is hívják azt a kis dán falut?
Azt hittem, soha nem érünk oda,
nem jófelé megyünk, vagy kifogy a
benzinünk és sehol egy árva kút,
megyünk, megyünk, mióta és miért?
Csinos kis házak, mikor végre meglett,
és egy házon kiírva persze, Hamlet,
és úgy voltunk, mint aki hazaért.
Takaros, szőke lányok, bizonyára
dán viseletben szolgáltak teát fel
és dán péksüteményt.
Hűvösödött, mire eljött a farewell.
Elindultunk ellenkező irányba.
Kalifornia, ’88 tele.
Talán fűtöttünk is a kocsiban.
A nap ment lefele.
De hogy hívják azt a kis dán falut?
Megírtam ezt a verset, vége van.
Hová tegyem, ha majd eszembe jut?

Dob

Valami nekem is adatik itt,
valami csatt, valami csitt,
valami nekem is adatik itt,
valami valami valami valami
valami nekem is adatik itt.

Gyerekkoromban
dobot szerettem,
dobot szerettem volna,
de már elég elüldögélni csöndben,
a voltat és a volnát birtokolva,
nem csíp a bolha,
a csöndön túliak hívása csökken,
satöbbi nemkülönben.

Ott egy kevés,
itt egy kevés
körültekintő ténykedés.
Fázol, melegszel,
ülsz, állsz, lefekszel.

Hallod azonban?
Hallom azonban.

Mintha fatörzsön a csőr a lombban,
belül kopog a szó, kilobban,
fészkel benned, fészkelődik,
viszket egészen az agyvelődig.

Vakard, könyörgök, ahol nem érem,
vakard, vakard meg, kérem, kérem!
Iszonyu, de iszonyu, ha nem csinálod,
üsse kő, vérzik, elébe állok.
Nem ott, nem ott – ott! OTT! Ott…

Téged szeretlek

Téged szeretlek, és éppen ezért
maradok őmellette – mondta. – Azt a kettős
bűnt nem követhetem el, hogy
nem szeretem, és még ott is hagyom.
Te könnyebben elviseled, szerelmem.
Ne találkozzunk többé. Egy hét is talán
eltelt így. Gyötrelem, levelek, telefon,
találkozás, szerelem, mégse, mégis.
Nyolc évünk közül a harmadik évben.
Mindvégig ilyenformán lényegében.