Zsidóként élet-halál ura volt '44-ben

A kivételes adásban Ungváry igazi belső közléssel lepte meg a hallgatókat, amikor Szilágyi Ernőnek a nyilvánosság előtt eddig teljesen ismeretlen leveleiből olvasott föl a műsorban. Az akkor hatvanéves Szilágyi Ernő rajongott a fiatal, jóképű Ungváry Rudolfért, aki a nyugdíjas filozófusról csak annyit tudott, hogy 1949-ben kirúgták könyvelői állásából, amiért a Rajk-per ítélethozatalakor kijelentette, hogy hívő zsidóként nem kívánhatja egy másik ember halálát.

„…aki az embert mondja, titokban magát szerette / aki az embertelenséget mondja, az embert az szerette” – írta Ungváry Rudolf egyik korai versében, amelyre Szilágyi úgy reagált: „idáig Nietzsche sem jutott el… a hegycsúcsok tiszta levegőjét érezni itten.” Ungváryt zavarba hozta a rendhagyó gondolkodó iránta táplált rajongása, közben azonban olyan szellemi magaslatokat nyitott meg számára, amelyeket máshogy nem tudott volna elérni. „Ő ismertetett meg a haszid gondolkodással, azzal, hogy a gettó mélyén is létezik boldogság” – emlékezett Ungváry.

Szilágyi Ernő szélsőséges gondolatkísérleteivel is megismertette őt: az első világháborúban katonaként állítólag egy gyilkos őrzését bízták rá, ám Szilágyi meg akart győződni róla, hogy ő még saját magától is teljes mértékben független. Bár nem értett egyet a gyilkos szabadon bocsátásával, mégis szabadon engedte őt, hogy bizonyítsa magának: saját magától sem függ.

Szilágyi világította meg számára Nietzsche übermenschének valódi jelentését is: „Nietzsche pontosan megmondta, kit tart ő erősnek: Hamletet. Nem pedig a szép és »erős«, egészséges Horatiót… Nietzsche erős emberének van ereje komiszat tenni, de nem teszi. Nem azért nem teszi, mert jó a szíve… Azért nem teszi – holott tehetné, hisz futja az erejéből –, mert a csürhe megtenné, ha lenne hozzá ereje.” A csürhe egyebet se tesz, mint komiszat, ha megteheti – és Nietzsche erős embere, aki ösztönösen előkelő, nem tesz olyat, amit a csürhe tesz. „Rudolf, drága barátom, nincsen erre más szó: az ilyen ember szép!” – olvasott föl Ungváry a levélből.

Ungváry Rudolf csupán a találkozásuk után három évtizeddel, immár tizenöt évvel Szilágyi Ernő halála után, a rendszerváltáskor tudta meg, hogy Szilágyi 1944-ben kétes szerepet töltött be a magyar zsidók deportálása idején: cionista vezetőként ő állította össze az úgynevezett Kasztner-vonat utaslistáját, akik elkerülhették a deportálást, a többi emberről viszont levették a kezüket. „A zsidó tanács… arra szolgált, hogy a magyarországi zsidóság elpusztításának autonóm eszközeként működjön” – fogalmazta meg radikálisan saját szerepének tragédiáját Szilágyi közvetlenül a háború után írt memoárjában, amelyet Novák Attila történész kutatott fel és jelentetett meg 2005-ben. „Ez nem utólagos tudás, ezt Szilágyi ’44-ben is ugyanígy tudta” – tette hozzá Ungváry, valamint megjegyezte: „Utólag is beleborzongok, hogy csak negyven év múltán tudtam meg: ’44-ben ő élet és halál ura volt, szelektált. Ő ismerte a legjobban a magyar cionista mozgalmat, és ő állította össze, hogy ki NEM mehetett a menekülést jelentő vonatra.”

Ungváry Rudolf hozzátette: ő 1959 után egy olyan emberrel beszélte meg sorsdöntő kérdéseit és legalapvetőbb félelmeit, aki, miközben vele beszélt, emlékezete vizuális horizontján az egykor vele szemben ülő SS-tábornokok, Eichmann, Krumey vagy Wisliceny arcát őrizte.

Szilágyi Ernő cionizmusában 1945 után fordulat állt be, nem alijázott, sőt, elutasította a modern Izrael létjogosultságát. A zsidóknak állam nélkül, az Örökkévaló szolgálatában kell élniük a Szentföldön, vallotta. Sajátos módon az ő felfogásában Auschwitz tényéből nem Izrael állam megalapításának jogossága és kötelessége következett, hanem az a felismerés, hogy épp a Soá tapasztalata teszi lehetetlenné a zsidók számára, hogy olyan államot építsenek magunknak, mint amilyen korábban képesnek bizonyult az ő elpusztításukra is. Noha Szilágyi úgy vélte, hogy az új országot csupán a Messiás eljövetele után szabad megalapítani, valójában más is közrejátszott abban, hogy Budapesten maradt: félt azok hozzátartozóinak a bosszújától, akiknek 1944-ben nem segítette a megmenekülését. Aggodalma nem volt alaptalan, hiszen 1957-ben hajdani cionista főnökét, Kasztner Rezsőt Tel-Avivban meggyilkolták. Élete alkonyán Szilágyi Ernő mégis beadta kivándorlási kérelmét Izraelbe, ám végül meggondolta magát. „Ez az ő esetében felért egy öngyilkossággal” – kommentálta Ungváry Rudolf.

Az emlékezést Richard Wagner A Nibelung gyűrűje című operájának darabjai is segítették. Ungváry elmondta: Szilágyi Ernő éppúgy rajongott Wagnerért, mint Nietzschéért. „Wagnerban ő magára talált” – mondta. Ungváry Rudolf végezetül azt is elmondta: az a legenda, hogy Szilágyi titkos filozófiai műveit halála előtt elégette, valószínűleg nem igaz. „Szerintem nem voltak ilyen írásai, vagy csak nagyon kevés lehetett” – mesélte. Szánja őt, amiért nagyon nehezen tudhatott együttélni azzal a belső felismerésével, hogy ha részben áldozatként is, de ő maga is szerepet játszott a nyugati kultúra legnagyobb népirtásában.

Ide kattintva elolvashatják Szilágyi Ernő Ungváry Rudolfnak írott egyik utolsó levelét.

A műsor hangfelvételét a cikk elején kattinthatja!