Hetes Stúdió (2024. november 30., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. november 30., Szombat 15:00
A Tisza lavírozik a Fővárosi Közgyűlésben. Jól látjuk? Erről kérdeztük Ordas Esztert, a Tisza fővárosi frakcióvezetőjét.
Az önkormányzatok szűkülő feladatkörrel és megcsappant forrásokkal látják el az államszervezeti rendszerben rájuk szabott teendőiket. Lehet-e ma Magyarországon egyáltalán valódi önkormányzatiságról beszélni? A következő választásokra készülő pártok milyen jövőt ígérnek a magyar önkormányzatoknak? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Jelen online magazin rendezvényén, amelyről Kárpáti János készített összeállítást.
A héten volt a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Milyen a hazai helyzet, hogy állunk a látens esetekkel? Hercegh Mária a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nőtagozatának elnöke összegezte a Friderich Ebert Alapítvánnyal közös kutatásuk eredményeit.
Nemhogy előrejutna, ahogy az a rendszerváltáskor látszott, de egyre jobban leszakad a nyugati szemlélettől és visszafelé tart az illiberális Orbán-kormány – mondta rádiónknak a Time Magazin szerint a 100 legbefolyásosabb személyiségek egyike, amikor a CEU-n, a Család - az család című, a szivárványcsaládok érdekeit védő első magyarországi konferencián egyenjogúságért harcoló amerikai Evan Wolfson ügyvéd, aktivista. S beszéltünk azzal is, aki a világon elsőként szervezte meg a homoszexuálisok házasságáról a népszavazást, amire Írországban került sor. Ő Brian Sheehan, jelenleg a Nők Megválasztásáért Párt főtitkára. Csernyánszky Judit interjúi.
Hetes Stúdió (2024. november 23., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. november 23., Szombat 15:00
A Fidesz saját szempontjai szerint módosította most a választási törvényt, a körzethatárokat, ráadásul nem is ezért egyenlőtlenek az esélyek, hanem például a médiához való hozzáférés miatt is, – állítja Orosz Anna a Momentum országgyűlési képviselője. Úgy látja, mostanában sokkal durvább eszközökhöz is nyúl a Fidesz, de ez szerinte paradox módon pont azt mutatja, úgy érzik, rosszul állnak – és ez jó.
Az orosz háború Ukrajna ellen fokozatosan eszkalálódik, évek óta tanúi vagyunk ennek a folyamatnak. Ugyanakkor talán most van esély, ha nem is a békére, de a háború befagyasztására – véli Bendarzasevszkij Anton a posztszovjet térség szakértője – aki azt is hozzátette, miután Ukrajna tavasztól hónapokig nem kapott elég légvédelmi eszközt, az oroszok nagyon súlyos rombolást tudtak véghezvinni az energetikai hálózatban.
Hetes Stúdió (2024. november 16., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. november 16., Szombat 15:00
Új fejlődési pályára visz, vagy éppen ellenkezőleg, zsákutcába kormányozza az országot a jelenlegi magyar gazdaságpolitika? Erre a kérdésre keresték a választ a több mint 30 éve működő Belvárosi Szabadegyetem minapi pódiumvitáján, amelyről Kárpáti János készített összeállítást.
Kóka János volt gazdasági és közlekedési miniszter jelenleg az egyik legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatót vezeti. Őt kérdeztük az állami és a magánszektor összekapcsolásának kormányzati elképzeléséről.
Október 7. után a hazai sajtó többségében, leginkább a kommentekben, a hétszeresére nőtt az új antiszemita narratíva, amelyet Izrael-ellenesség és anticionizmus jellemez. A többi között ez hangzott el a Bálint Ház csütörtök esti rendezvényén, ahol a Political Capital legújabb kutatási eredményeit foglalták össze. Az ezt követő beszélgetésben arról is szó esett, hogy a hazai zsidó közösség miként reagál a kisebb részt itthon, viszont ijesztően nagyobb részt a nyugati országokban felerősödő Izrael és zsidó ellenességre. Rózsa Péter összeállítása.
Hazánk volt washingtoni nagykövete, Szemerkényi Réka, Tálas Péter biztonságpolitikai szakértővel és Deák Andrással, a Világgazdasági Intézet főmunkatársával vitázott arról, új világrend alakul-e ki Trump megválasztásának négy éve alatt és milyen szerepe lehet ennek hazánk életében. A zártkörű klubba, amelynek rendezvényét az Egyensúly Intézet és a CEONET szervezett, meghívást kapott a Klubrádió is, Csernyánszky Judit foglalta össze az elhangzottakat.
Hetes Stúdió (2024. november 09., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. november 09., Szombat 15:00
A júniusi választás előtti kapányidőszakban az ellenzék csak mint kritika tárgya jelent meg a kormánypárti sajtóban, még a hírekben is alig tűnhetett fel saját mondanivalóval. Volt egy új szereplő is: a Tisza. Próbáltak kitalálni rá valamit? Horváth Kata, a Mérték Médiaelemző Műhely kutatója.
Megerősítést és szabadabb kezet kapott a belpolitikában is Orbán Viktor Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelme után. A Political Capital gyorselemzése szerint azonban a Trump-adminisztráció sok fejfájást is okozhat majd a magyar miniszterelnöknek. És ha az eddig részleteiben még nem ismert gyors békeígéret üres szlogen marad, akkor Magyarországon és a tengeren túlon is új populista politikai szlogenek után kell nézni. Józsa Márta interjúja.
A Biden-korszakban Amerika több pénzt szavazott meg zöld projektekre, mint bármikor. Ez 2031-ig kitart. A fiatal republikánusok is zöldültek az utóbbi években, sőt a déli, konzervatív államok is indítottak zöld beruházásokat. Mire lesz ez elég Trump alatt, aki újra nyomi fogja a fosszilis energiát? Ürge -Vorsatz Diana klímakutató.
Trump elnök egykori, menesztett nemzetbiztonsági tanácsadójából, John Boltonból nem a sértettség beszél, hanem sokkal inkább az elutasítás, amivel a leendő elnök politikáját többi párttársával együtt kezeli. Hisz a republikánus párt 10 százaléka, élükön Liz Cheneyvel, George W. Bush alelnökének lányával vagy éppen a volt republikánus elnökjelölttel, Mitt Romneyval átszavaztak Kamala Harrisre. És persze arról is beszéltünk, mire számítson Európa és benne Orbán kormánya is, amikor január 20-án Donald Trump újrakezdi. Csernyánszky Judit összeállítása.
Hetes Stúdió (2024. november 02., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. november 02., Szombat 15:00
Kik lesznek az uniós pénzből és az adófizetői pénzekből felújított kastélyok tulajdonosai? Az új arisztokrácia? Márki-Zay Pétert, volt miniszterelnök-jelöltet kérdezzük, aki Hódmezővásárhely polgármestereként az önkormányzat nevében igényt nyújtott be a Békés megyei Szabadkígyóson álló Wenckheim-kastélyra, merthogy állítólag a kormány kastély-örökbefogadási programjában ingyen megkaphatják.
Magántámogatásokból sikerült idén öt kategóriában kiosztani a Szépírók Társasága idei díjait, a testület ugyanis egyáltalán nem kapott állami támogatást – de még a döntés elleni fellebbezési lehetőséget sem. Kérdés, hogy meddig tarthat a kultúra kivéreztetése és mit lehet tenni ellene? Józsa Márta összeállítása.
Meg kellene védeni Orbán Viktortól és a magyar kormánytól a 450 millió polgárból álló uniós közösség pénzét, az uniós költségvetést. De hogyan? Szentiványi István külpolitikai szakértőtől várunk választ rá.
Európai parlamenti uniós politikusok, illetve baloldali-progresszív intézmények képviselői jöttek Budapestre, hogy segítsenek felállítani az itthon legyűrt baloldalt. Milyen esélyei vannak a tetszhalottnak látszó baloldalnak? Csernyánszky Judit három lelkes szocdem politikussal készített interjút a kétnapos konferencián.
Hetes Stúdió (2024. október 26., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. október 26., Szombat 15:00
Mi lehet a titka Magyar Péter „teflon-bevonatának”, amiért minden lejárató kampány lepereg róla? – Bőhm Kornél kommunikációs szakértő elemzése.
Vajon van-e létjogosultsága az Orbán Viktor által úton-útfélen hangoztatott „gazdasági semlegességnek” – vagy mindez csak egy újabb üres varázsszó, hogy elfedje a valóságot?
Amerikai elnökválasztás – Donald Trump családi múltja is magyarázat lehet a veszedelmes párhuzamra Adolf Hitler és tábornokai között – kitálal a Stanford Egyetem politológusa. Csernyánszky Judit interjúja.
Női lét az európai- és a magyar közéletben – látlelet a Magyarországi Európa Társaság budapesti konferenciáján. Kárpáti János összeállítása.
Hetes Stúdió (2024. október 19., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. október 19., Szombat 15:00
Szijjártó Péter magyar tárcavezetőt már meg se hívták az európai uniós külügyminiszterek tanácskozására Brüsszelben. Az Európai Néppárt (EPP) közben lejárató kampányba kezdett a Fidesz ellen. Mi zajlott az EU csúcson? – Balázs Péter, volt külügyminisztert, EU-biztost kérdezzük.
"A fiataloké a jövő – de vajon akarják-e?" címmel rendezett konferenciát a Republikon Intézet, ahol Horváth Ádám riporter járt
A Szuverenitásvédelmi Hivatal most a Göd-ÉRT Egyesületet találta meg kérdéseivel. Ők is veszélyeztetnék hazánk szuverenitását? Kik ők? Az egyesület alelnöke, beszélt a megfélemlítésről.
A hétvégén hazánkba érkezett Robert Biedron, a lengyel baloldali politika egyik jelképes figurája. Hogy miért az? Ez derült ki Csernyánszky Judit interjújából.
Hetes Stúdió (2024. október 12., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. október 12., Szombat 15:00
Tudjuk, hogy a bőrünkre megy, de ez a közjáték Strasbourgban mintha az abszurd komédia jeleit is mutatta volna: a soros elnök tervei, miközben hivatali idejének több, mint fele letelt. Elnöknek a többség nem tekinti, terveire az Európai Parlamentben nem reflektált senki. Amiről beszéltek, az orbáni diktatúra, korrupció, az unió elárulása, az Orbán szerint csihi-puhi és rock-and-roll. Ám a kormánymédia szerint győzött, csak az nem világos, miben. Kéri László politológust kérdeztük.
Kezelhetetlen hiány és csak látszatképpen működő önkormányzatok – számos településen ez várható, ha a kormány jövőre újraosztja a települések által beszedett iparűzési adót. A bevételt az úgynevezett járási fejlesztési alapokba irányítják. Ez elvileg nem lenne ördögtől való elképzelés, de sokan attól tartanak, zömmel csak kormánypárti önkormányzatokhoz kerül majd a pénz. Józsa Márta összeállítása.
Egyre több nyugati jogvédő civil, illetve állami szervezet jelzi, hogy Kína a világban – így Magyarországon is –, éppen széles hálózatát építi ki azokban a szervezeteknek, amelyek az úgynevezett Egyesült Front kötelékében működnek. A cél az Egyesült Államok tavalyi külügyi jelentése szerint Peking külföldi kritikusainak elnyomása vagy fenyegetése. A hálózat szervezeteinek külföldön be kell tartaniuk a kínai törvényeket. Vendégünk volt Krajczár Gyula külpolitikai újságíró, a Jelen főszerkesztőhelyettese.
Hosszú távon Magyarország rosszul jár a kínai nyomulással – mondja Isaac B. Kardon Amerikában kutató Kína-szakértő, aki szerint Peking eleinte simulékony politikát alkalmaz, de aztán bőven megkéri az árát. Úgy véli: Magyarország a gyenge láncszem Európában, ezért vonzó a keleti vezetők számára. Csernyánszky Judit interjúja.
Hetes Stúdió (2024. október 05., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. október 05., Szombat 15:00
24 év után mérték fel újra a lakosság egészséggel összefüggő életminőségét. A kutatásvezetőt, Dr. Inotai Andrást, a Semmelweis Egyetem docensét kérdeztük: javultak vagy romlottak a mutatók? Faggattuk arról is, miként függ össze a nagy család és az egészségesebb élet egymással.
Hamisítatlan világ: a civil szervezetek és az újságírók szerepe a tényfeltárásban címmel szervezett kerekasztal-beszélgetést a Transparency international (TI) Magyarország és a Francia Intézet. A hiteles információközvetítés és a korrupció felszámolása ma komoly küzdelem az álhírek terjedése és az újságírók elleni fenyegetések miatt – hangzott el. A beszélgetésről Váradi Júlia készített összefoglalót.
Egyre több az elhagyott és a bántalmazott állat és közben egyre kevesebb a felelős állatartó – Schneider Kingát, a NOÉ Állatotthon Alapítvány szóvivőjét abból az alkalomból kérdeztük, hogy 12 év után újra felvonulást szerveztek a Bazilikától a Hősök terére.
A holland Tineke Strik lett a magyarországi ügyek raportőre, feladata a jogállamiság ügyének előmozdítása az Orbán-kormánnyal szemben és a 7-es cikkelyes eljárás továbbvitele. Munkáját terepszemlével kezdte, első benyomásairól Csernyánszky Juditnak adott interjújában számolt be.
Hetes Stúdió (2024. szeptember 28., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. szeptember 28., Szombat 15:00
Nem kell az oroszok együttműködése a sikerhez, mondta Zelenszkij ukrán elnök a béketervvel kapcsolatban, amelyet most éppen Amerikában turnéztatott meg, és amivel szemben sok a szkepszis. Az ukrán elnök szerint Trump hozzáállása az ukrán igényekhez sokat romlott azóta, hogy telefonon beszélt vele. Bidennek viszont minden vita ellenére hálás. Rácz András Oroszország-szakértő.
Túl sokat kockáztat a magyar kormány, mert az orosz gázszállítások egyik napról a másikra leállhatnak - mondta a Klubrádiónak Vladimir Milov, volt orosz energiaügyi miniszterhelyettes. Aki szerint 2025-re elfogynak az orosz katonai és pénzügyi tartalékok, mert a szankcióknak komoly hatásuk van az orosz gazdaságra. Csernyánszky Judit interjúja.
A Tisza olyan mértékben van tele mikroműanyaggal, ami csak az indiai folyókhoz mérhető. Többsége ruhamosásból származik. Az ország egyik legfontosabb folyama egyébként szárad, Szegednél már rekordmértékű a vízválság. Kiss Tímea, a Szegedi Tudományegyetem felmondott docense.
Hogyan hatottak az európai parlamenti választások és az azóta történtek Magyarország és a magyar politikai pártok európai helyzetére? Ezt igyekeztek körüljárni a Republikon Intézet panelbeszélgetésének a résztvevői. A rendezvényről Kárpáti János készített összeállítást.
Hetes Stúdió-részlet (2024.09.21. Hardy Mihály jegyzete)
2024. szeptember 21., Szombat 15:00
Szóból ért az ember - ez az egyik szlogenje a műsornak, arra is utalva, hogy a műsor készítői mindent tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy érthetővé tegyék mindazt, ami a közéletben történik. Hetente kiválasztjuk a legfontosabb eseményeket és megkeressük a legbefolyásosabb szereplőket, hogy szembesítsük őket az ellenérvekkel, azokkal a szempontokkal, amelyek a napi politikai szócsatákban talán meg se hallhatóak.
A Hetes Stúdió adásainak második órája, a Megbeszéljük a hetet hétről hétre a YouTube-csatornánkon is elérhető.
Hetes Stúdió (2024. szeptember 21., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. szeptember 21., Szombat 15:00
Süllyed a gazdaság, vele a kormányba vetett bizalom is. Bokros Lajos volt pénzügyminisztert kérdeztük a mögöttes folyamatokról.
Iványi Gábor egyházát és iskoláit fosztja ki a kormány. De az embertelenségben megmaradnak az emberek, akik tüntetnek érte – Váradi Júlia járt a Blaha Lujza téren pénteken este.
Tetőzik a Duna és durvul a klímaválság Európában is – Bart Istvánt, a Klímastratégia 2050 Intézet igazgatóját kérdeztük, mire számítsunk.
Aranykorát élte Szlovákia Mikulas Dzurinda miniszterelnöksége alatt. A Budapest Fórumon beszéltünk vele. Szerinte szégyent hoz hazájára Orbán Viktor újdonsült szövetségese, Robert Fico. – Csernyánszky Judit interjúja.
Hetes Stúdió (2024. szeptember 14., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. szeptember 14., Szombat 15:00
Orgiák, pedofília. Vajon mit tanulnak az iskolások a Fidesz-közeli klérus erkölcsi zülléséből, ami a nagy nyilvánosság előtt zajlik? Kamarás István vallásszociológust kérdeztük.
A magántőkealapok a vagyonelrejtés és a közpénzek kiszivattyúzásának fő eszközévé váltak hazánkban, miközben törvény védi az ezek mögött állók anonimitását, sem az alapok működése, sem az állami tőkebefektetések nem átláthatóak – derül ki a Transparency International Magyarország Titoktartás mellékhatásokkal címen megjelent tanulmányából, amelynek a bemutatójáról Kárpáti János készített összeállítást.
Megint buherálják a választási körzeteket, s vajon bumerángként visszaüt majd, ha a határontúli területeket is bevonják? Apropó: a 2022-es választások törvénysértőek voltak. Erről és arról, kinek lejt 2026-ban a pálya László Róbertet, a Political Capital választási szakértőjét faggattuk.
A republikánusok, élükön Donald Trumppal szemet hunynak Orbán Viktor külpolitikája felett, de azért őszintén sajnálják, hogy Magyarország elvesztette területeinek kétharmadát - ez derült ki Susan Hutchinson volt washingtoni republikánus pártelnök szavaiból, aki Csernyánszky Juditnak beszélt erről az Egyensúly Intézet konferenciáján.
Hetes Stúdió (2024. szeptember 07., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. szeptember 07., Szombat 15:00
Hogyan zárták be a Wesley iskolát, miként rúgták ki az iskolából a gyerekeket a tanévkezdés előtti napokban. Mi lesz a gyerekekkel, hová kerülnek? Nagy Anita, szülőt kérdeztük.
Nehéz táskával indultak hétfőn reggel iskolába a diákok. Már aki a Wesley iskolák diákjai vagy hirtelen új intézménybe kényszerültek, vagy még mindig nem tudják, hol kezdik a tanévet. Elviselhetetlen a hőség, káosz van a mobiltelefonok leadása körül és egyre dermesztőbb tanárhiány. A mai iskolásoknak alighanem ez jut majd eszükbe 2024 szeptemberéről. Józsa Márta összeállítását hallották.
Több munka, kevesebb fizetésért – foglalta össze a Belügyminisztériumj új ötletét az ügyeleti rendszer átalakításáról Rajháthy Beatrix, a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke. A kérdés az, lehet-e még több munkát kipréselni az rovosokból, egészségügyi szakdolgozókból – vagy ezt már azért nem lehet letolni a torkukon.
Szakértők vitatják, hogy miért alakította át Zelenszkij elnök az ukrán kormányt, és hogy hogyan folytatódik ezek után a háború. Kérdés az is, hogy az új kabinet másként áll-e hozzá a kurszki hadművelethez. A térséggel foglalkozó két nemzetközi elemzőt kérdezett erről Csernyánszky Judit.
Hetes Stúdió (2024. augusztus 31., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. augusztus 31., Szombat 15:00
Elavult rendszerek, állandósult vészhelyzetek, állandó szakemberhiány – vajon a dinoszauruszok mintájára kihal a magyar állami vasút, vagy talán még megmenthető? Bucsky Pétert, a G7 újságíróját kérdeztük.
Az is baj, ha sok, de az is, ha kevés – mármint a turistából. A világ nagyvárosai egyszerre profitálnak és szenvednek a túlturizmustól, Budapest is felkerült a listára. Erről beszélgettünk Szántó Zoltánnal, a turizmus.com főszerkesztőjével.
Hetes Stúdió (2024. augusztus 24., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. augusztus 24., Szombat 15:00
A gazdaság nem képes erőre kapni, mint ahogy ígérte a kormány, sőt egyre mélyebb válságba süllyed a rossz gazdaságpolitikai stratégia miatt – vélik a kritikusok. Pogátsa Zoltán közgazdászt, egyetemi tanárt, az Új Egyenlőség szerkesztőbizottságának elnökét kérdeztük.
A realitások várhatóan továbbra is a két szélsőséges elgondolás, a nemzetek Európája és az Európai Egyesült Államok közötti pályán fogják tartani az Európai Uniót. A Jelen HEUréka – 20 évünk van benne c. tanulmányát bemutató konferencián járt Kárpáti János.
A szabadságszobor talapzatára megálmodott, nagy vitákat kiváltó kereszt mellett a Gellérthegyen zajlanak építkezések is, amelyek bicskanyitogató részletekkel szolgálnak. Vendégünk volt Szalai Anna, a Népszava oknyomozó újságírója.
Kamala Harris most már hivatalosan is a Demokrata Párt elnökjelöltje és egyre több republikánus is mellé áll. A chicagói konvenció egyik felszólalóját és egy helyi elemzőt kérdezett Csernyánszky Judit arról, milyen lesz a Joe Bident követő új nemzedék politikája.
Hetes Stúdió (2024. augusztus 17., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. augusztus 17., Szombat 15:00
Hogy szeptembertől hogyan indul újra az ítélkezés a bíróságokon, megjósolhatatlan – mondják szakmai berkekben. Az alulfizetett alkalmazottak tömegesen lépnek le, a minisztérium nem látszik komolyan venni a helyzetet, pedig most az egymással ritkán egyet értó Országos Bírósági Hivatal és a Kúria vezetői együtt követelik a béremelést. Szepesházi Péter ügyvédet, volt bírót kérdeztük.
Mi volna a haszna, és mennyi volna az ára a mindenki számára kötelező egészségügyi szűrésnek? Született egy erről szóló, ám gyorsan visszavont törvénymódosítás. Pénzt és szakembert eleve nem rendeltek hozzá. A terv eleve megvalósíthatatlan, és számos etikai problémát is felvet – mondják a szakemberek. Józsa Márta körképe.
Ma már az egészen kis gyerekeket is egyre nehezebb elszakítani a virtuális világtól. A drogfüggőség mellett egyre gyakoribb a digitális, technológiai addikció is. A Sziget Fesztiválon éppen ezért rendeztek beszélgetéseket a fiatalok számára az úgynevezett Civil Szigeten. Csernyánszky Judit összeállítása.
Nyolc napból könnyen lehet 80 nap, és szó szerint a Föld körül, fent az űrben. Két amerikai asztronauta rekedt a Nemzetközi Űrállomáson, mert Boing űrhajójuk már odaúton megadta magát. Korábban egy Szergej Krikaljov nevű űrhajós hosszabbított kényszerűen, ő, mikor fellőtték, még szovjet volt, amikor lehozták, már orosz. Igen, ez 1991 ősze. Detre Örs Hunor űrkutató avatott be a részletekbe.
Hetes Stúdió (2024. augusztus 10., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. augusztus 10., Szombat 15:00
Iványi Gábor és egyháza, karitatív szervezete újabb és újabb csatákat kell vívjon, mert segítség helyett, ami a kormány dolga lenne, akadályozzák a munkáját. Őt kérdeztük, van-e kiút?
A Sziget ma már kultúrtörténeti fogalom, hisz volt itt Eurowoodstock, Diáksziget és Pepsi Sziget is. Ezen nőttünk és növünk fel? Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíróval beszélgettünk a generációváltásról, aki két könyvet is írt Európa egyik legnagyobb zenei fesztiváljáról.
Önnek sikerült elsőre a palack-visszaváltás? Ennek kollégánk, Penke Bence is utánajárt, s szolgált némi jó tanáccsal is.
Nagy-Britanniában randalírozik a szélsőjobb. A migránsokat okolják három kislány halála miatt. Igaz ez? Egy történész-politológus professzort, Thom Brooksot és egy szociológus dékánt, Elena Vacchellit kérdezett meg a hogyan továbbról Csernyánszky Judit, a Klubrádió riportere.
Hetes Stúdió (2024. augusztus 03., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. augusztus 03., Szombat 15:00
Magyar Nemzeti kártya az oroszoknak és belaruszoknak – igazi terített betli lesz ebből a schengeni rendszerben? Nagy Boldizsár nemzetközi jogászt kérdeztük a vendégmunkásokra tervezett vízumkönnyítésről, amitől az Európai Unióban sokan tartanak.
Lengyel, magyar már nem jó barát – az Orbán-kormány Varsóval (is) harcol és intenzíven duzzog. Már azt is megüzenték a lengyelek Orbánéknak – kívül tágasabb – mármint az EU-n és a NATO-n kívül. Csernyánszky Judit interjúját hallhatták a két ország kapcsolatáról Wojciech Przybylskivel a Visegrád Insight politikai elemzőjével.
Fogy a magyar, porlik mint a szikla – nincs jövőkép, nincs gyerek. Ez az igazi társadalmi válasz a magát családbarátnak nevező kormány tizennégy éves ámokfutására. Melegh Attila szociológussal, a Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.
Ami Párizsban történik, az nem marad Párizsban – a megnyitó óta folyik a véleménycsere az olimpiáról, gender-vita a női ökölvívó szorítóban, botrányos vízminőség a Szajnában. Mi lesz itt még? Józsa Márta összeállítását sugároztuk.
Hetes Stúdió (2024. július 27., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. július 27., Szombat 15:00
Nemhogy javulna, hanem romlik a jogállam helyzete, és ezért most már napi 1 millió eurót is fizetnünk kell nemsokára. A legfrissebb fejleményekről Pardavi Mártát, a Magyar Helsinki Bizottság társelnökét kérdeztük.
Szeptembertől tilos lesz bevinni telefont az iskolákba egy megvalósulni látszó tervezet szerint. Mit gondolnak erről a diákok és a szakemberek? Gárdai László riportját hallották.
Tusványoson bohóckodnak a fideszesek, jobbfülükre nemzeti színű papírt tapasztanak. Megcsapta a légkör Mesterházy Attilát is? A Szocialisták és Demokraták elnökét faggattuk.
A magyar kormány a pénzével támogatja, hogy ukránokat gyilkoljanak az oroszok – állítja a Lukoil-botrány kapcsán Inna Sovsun ukrán parlamenti képviselő. Csernyánszky Judit interjúja.
Hetes Stúdió (2024. július 20., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. július 20., Szombat 15:00
Soros európai uniós elnökség: jócselekedet helyett gyűlnek a feketepontok – Balázs Péter volt külügyminisztert kérdeztük.
Sok olyan kérdést is fel tudtak tenni az egyetemistáknak, amire a felnőttek biztos nem válaszoltak volna – számol be egy friss, Aktív fiatalok Magyarországon címmel készített kutatás eredményéről örömmel a szociológus. Diktatúra, migráció, szexuális orientáltság? A kutatás vezetőjét, Szabó Andreát és két hallgatót is megkérdeztünk az országban növekedő elégedetlenség okairól. Nemes Dávid riportját hallhatták.
Heindl Péter átírt üzeneteit – szerencsére - sok helyen olvashatjuk az óriásplakátokon. Most végre Fortuna is felültette a szekerére. Őt kérdeztük a részletekről.
Jópáran jobb fülüket letapasztva jelentek meg a republikánus elnökjelölő konvención, hogy ezzel szolidaritásukat fejezzék ki a merényletet túlélő Donald Trump iránt. Utóbbi péntektől hivatalosan is a konzervatívok elnökjelöltje. Nagybeszédében ugyan az ország egyesítéséről beszélt, de közben szapulta és őrült jelzőkkel illette a demokrata vezetést. Jelen pillanatban egyértelműen neki áll a zászló, a republikánusok egységesen felsorakoztak mögé. A konzervatív agytröszt, az AEI választási szakértőjét, John C. Fortiert kérdezte a legfrissebb fejleményekről Csernyánszky Judit.
Hetes Stúdió (2024. július 13., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. július 13., Szombat 15:00
Orbán uniós békegalambnak álcázva repdesett kontinensek között. Mire számíthat megint miatta Magyarország? – Erről beszélgettett Csernyánszky Judit szakértőkkel, politikusokkal.
Harmadszorra is Karácsony győzött. Biztos? De tényleg? – Tóth Zoltán választási szakértő beszélt a jogállami sértésekről.
Védelmi pénzt a maffia szokott szedni. Ezek szerint a kormány már a látszatra sem ad – Dávid Ferencet, a VOSZ volt főtitkárát kérdeztük
CSOK és babaváró program – megint módosították a feltételeket, hogy népesedjünk – Horváth Ádám riportját hallották.
Hetes Stúdió (2024. július 06., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. július 06., Szombat 15:00
Egységes ellenzék nincs, nem is volt, és kérdés, hány pártra vár lassú halál a közeljövőben. A Jobbik, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd küszöb alatt van már. A baloldal eltűnni látszik, miközben állítólag 20 százalék baloldali szavazó van az országban. Győri Gábor, a Policy Solutions vezető elemzője volt a vendégünk.
Orbán Moszkvában: az uniós vezetők sorra jelentették be, hogy a féléves elnökség nem jogosít tárgyalásra Brüsszel nevében. Orbán azt mondta, ő csak kérdéseket tesz fel a béke érdekében. Után a Türk Tanács ülésére ment, az azeriek által megszállt hegyi-karabahi Shusába, ahonnan az örmény lakosságot elüldözték. Kerner Zsoltot, a 24.hu szakújságíróját kérdeztük.
Miben lehet, miben legyen, és miben lesz más az Unió az európai parlamenti választások után? Erről szerveztek angol nyelvű internetes eszmecserét: a résztvevők Bruszt László, a CEU Demokrácia Intézete igazgatója, Krekó Péter, a Political Capital vezetője, Claudio Radelli, a firenzei Európai Egyetemi Intézet professzora és Thu Nguyen, a Jacques Delors Központ igazgatóhelyettese. Kárpáti János beszámolója.
Az Európában is megfigyelhető politikai jobbra fordulás az Egyesült Királyságot nem érinti – a szavazók nagy része felsorakozott a Munkáspárt mögé. Az előzetes eredmények szerint kétharmad közeli győzelemről kérdeztünk egy szavazót és egy elemzőt. Előbbi, Sandra Ernstoff sajátos nevelési igényű gyerekek helyzetével foglalkozik, Thom Brooks pedig a Durham egyetem professzora. Csernyánszky Judit összeállítása.
Hetes Stúdió (2024. június 29., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. június 29., Szombat 15:00
Jó döntést hozott-e Gyurcsány Ferenc, amikor nem mondott le? – erről Lengyel László politilógus-közgazdász, a Pénzügykutató Zrt. elnöke mondta el véleményét.
Daniel Freund az utolsó pillanatig küzd azért, hogy ne tölthesse be a korruptnak tekinthető magyar kormány az EU soros elnökségét. 20 ezer aláírást gyűjtött. A Zöldek német uniós parlamenti képviselőjét és László Andor uniós biztost kérdeztük, mire számíthat Európa, ha Orbán tölti be fél évig a legfőbb szervezői uniós posztot, ha ő lesz a legnagyobb nemzetközi közösség házigazdája. Csernyánszky Judit kérdezte őket.
Bombaként robbant a hír, akcióba lépett a Szuverenitásvédelmi Hivatal, s vegzálni kezdte az Átlátszó mellett a Transparency International civil jogvédő szervezetet. Ligeti Miklós jogi igazgatót pedig mi faggattuk ki.
Összeült Budapesten az ENSZ szólásszabadságért felelős volt raportőre, továbbá a magyar Helsinki Bizottság, a Transparency International a CEU Demokrácia Intézete, a Magyar Ügyvédi Kamara képviselője, hogy tisztába tegyék, hányadán is állunk a szuverenitásunkkal, a jogállamisággal és persze a szólás és véleménynyilvánítás szabadságával. A vitát a New York Times egykori tudósítója vezette, ahol Kárpáti János járt.
Hetes Stúdió (2024. június 22., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. június 22., Szombat 15:00
Folytatódik-e a Fidesz magányos bolyongása az Unió végtelen terein azt követően, hogy a Konzervatívok frakciója mégsem fogadja be: igaz, a hírek szerint hivatalosan nem is jelentkezett felvételre. Vagy jön a széljobb, oroszpárti Identitás frakció? Miért nem akart Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szövetkezni az utóbbi alakulattal? Stefano Bottoni történész értékelte a helyzetet.
Gyurcsány Ferenc távozása a DK éléről még sosem került elő ilyen élesen, igaz, a párt még sosem szenvedett ilyen megrázó vereséget a maga állandó üvegplafonja alatt. A pártvezető egyelőre inkább szétbeszélni látszik a lemondás sokak számára nyilvánvaló kényszerét. Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke nyilatkozott nekünk.
Három hónapon át vizsgálta az ügyészség Magyar Péter hangfelvételét, amelyet volt feleségével, Varga Judit akkori igazságügy-miniszterrel készített titokban. Az volt az egyik kérdés: elmulasztotta-e valaki a feljelentési kötelezettségét, például a Schadl-ügy irataiba belenyúlással kapcsolatban. Az ügyészség most közölte: nincs miről beszélni. Tényleg? Józsa Márta kérdezte Szepesházi Péter ügyvédet, volt bírót.
Hetes Stúdió (2024. június 15., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. június 15., Szombat 15:00
Hiba, hogy nem nyomták újra a szavazólapokat, amikor Szentkirályi Alexandra az utolsó pillanatban visszalépett. Autokratikus körülmények között történt így a választás – állítja Tóka Gábor, a Vox Populi blog szerzője.
A Republikon Intézet szerdai választásértékelő pódiumvitáján ugyanazokat a tényeket – ahogy az már lenni szokott - gyökeresen eltérően értelmezte Závecz Tibor közvélemény-kutató és Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője. Kárpáti János összeállítását hallhatták.
A XII. kerület most megválasztott polgármestere, a kutyapártos Kovács Gergely el kívánja távolíttatni az elmúlt 20 évben sokat kritizált Turul-szobrot. Zoltán Gábor író szerint az emlékmű az akkori és az újra előkerülő nyilasokat, szélsőjobboldaliakat idézi. De mielőtt jönnek a daruk és elviszik szerinte tisztázni kellene, hogy pontosan hogyan is kerülhetett éppen ide, a nyilas vérengzések egykori helyszínére ez a szobor.
Nem tudja ellenőrizni az Európai Bizottság (EB), hogy a szociális juttatások az ellenzéki önkormányzatokhoz is eljutnak-e. Andriana Sukova, az EB Foglalkoztatás, szociális ügyek és társadalmi befogadás igazgatóságának általános főigazgató-helyettese a héten Budapesten járt, ahol azt is hangsúlyozta: a pedagógusok béremelése kizárólag a kormányon múlott, hiába kommunikálták ennek ellenkezőjét. Csernyánszky Judit interjúja.
Hetes Stúdió (2024. június 08., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. június 08., Szombat 15:00
A Hetes stúdióban ezúttal többször bekapcsoltuk a Magyar Péter-féle tüntetésen lévő kollégáinkat. A második órában pedig élőben beszéltük meg a hét eseményeit.
Természetesen végig élő műsort hallhattak, hiszen éppen mellettünk zajlott a Hősök terén és a becsatlakozó Andrássy út egy részén is a Tisza Párt, vagyis Magyar Péter kampányzáró rendezvénye. Már déltől fokozatosan érkezetek az emberek, külsőségeiben is igen grandiózus esemény volt. Selmeci János munkatársunk jelentkezett be a demonstrációról.
Azért van más is a világon, amivel foglalkoztunk:
Szerkesztőnk, Józsa Márta tekintette át a mögöttünk lévő hét hazai kampányeseményeit, amiből azt is sejteni lehetett, hogyan alakulhat vasárnap a választási részvétel, de azt, hogy a közvélemény-kutatók által egyöntetűen prognosztizált Fidesz-fölény, vagyis a papírforma mennyiben teljesül, nyilván senki nem tudja.
Most sokkal több szó esett az önkormányzatival egy időben tartott európai parlamenti képviselőválasztásról, mint bármikor előtte. A Fidesz, élén Orbán Viktorral végtelenül ki is élezte a kérdést: háború vagy béke a tét, mármint szerinte a Fidesz június 9-i szereplésétől függ a válasz. Persze ebből egy szó sem igaz, de jól hangzik, azonban László Róberttel, a Political Capital vezető elemzőjével arról váltottunk szót, mekkora a belpolitikai súlya, illetve tétje az EU-s választási eredményeknek.
Hetes Stúdió (2024. június 01., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. június 01., Szombat 15:00
Meglepetés vagy megvezetés? – egyetlen héttel az EP-választások előtt még mindig nyitott a verseny, de mit mondanak a friss Medián felmérések és Hann Endre?
Csak az MTVA jött ki győztesen a választási vita-komédiából? Volt egyáltalán értelme megrendezni és részt venni rajta? – Kemény Dániel a Várkert Bazárt előtt összegyűlt embereket kérdezte.
Tiltakoznak a művészek a kultúra elleni újabb kormányzati szigorítások ellen – Zsdanov elvtárs, Sztálin kulturpolitikusa mind a tíz ujját megnyalná. Mint mond erről Óbuda alpolgármestere?
Van kiút és van visszaút a hetes cikkely szerinti eljárásból – erről nyilatkoztak szakértők a Klubrádiónak a lengyel sikerek láttán. Varsó megkapja a befagyasztott pénzeket.
Hetes Stúdió (2024. május 25., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. május 25., Szombat 15:00
Szóból ért az ember - ez az egyik szlogenje a műsornak, arra is utalva, hogy a műsor készítői mindent tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy érthetővé tegyék mindazt, ami a közéletben történik. Hetente kiválasztjuk a legfontosabb eseményeket és megkeressük a legbefolyásosabb szereplőket, hogy szembesítsük őket az ellenérvekkel, azokkal a szempontokkal, amelyek a napi politikai szócsatákban talán meg se hallhatóak.
A Hetes Stúdió adásainak második órája, a Megbeszéljük a hetet hétről hétre a YouTube-csatornánkon is elérhető.
Hetes Stúdió (2024. május 18., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. május 18., Szombat 15:00
Mi zajlik a mélyben? Milyen állapotban van a szlovák társadalom, miért következhetett be a Robert Fico miniszterelnök elleni merénylet? Liszka József szlovák publicistát és etnológust kérdeztük.
Keletre vagy Nyugatra mutat a magyarok iránytűje? A pozsonyi székhelyű GLOBSEC nemzetközi biztonsági elemző műhely felmérése alapján adható rövid válasz persze az, hogy többségében Nyugatra, de Kína iránt is meglepően erős érdeklődés mutatkozik. A kutatás eredményeit bemutató rendezvényen, amelyet a Political Capitallel közösen tartottak, Kárpáti János járt.
Hogyan kell elkezdeni a jogállam romjain az újjáépítést? Kerekes Zsuzsa alkotmányjogásszal, egy most megjelent – Magyar Bálint és Gadó Gábor nevével is fémjelzett kötet apropóján beszélgettünk.
Megjárta a poklok poklát – ezekkel a szavakkal írta le a számunkra szinte elképzelhetetlen szenvedést, amit Olekszij Anulja ukrán hadifogolyként élt át miközben három orosz börtönt is megjárt. Az ukrán nagykövetségen szervezett találkozón beszélt az orosz propagandáról, amelynek a saját családja is áldozata lett és megtudtuk, miután kickbox mesterségen edzett fizikumának köszönhetően túlélte a viszontagságos 10 hónapot, most együttműködik a Nemzetközi Büntető Törvényszékkel – Csernyánszky Judit készített vele interjút.
Hetes Stúdió (2024. május 11., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. május 11., Szombat 15:00
Szóból ért az ember - ez az egyik szlogenje a műsornak, arra is utalva, hogy a műsor készítői mindent tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy érthetővé tegyék mindazt, ami a közéletben történik. Hetente kiválasztjuk a legfontosabb eseményeket és megkeressük a legbefolyásosabb szereplőket, hogy szembesítsük őket az ellenérvekkel, azokkal a szempontokkal, amelyek a napi politikai szócsatákban talán meg se hallhatóak.
A Hetes Stúdió adásainak második órája, a Megbeszéljük a hetet hétről hétre a YouTube-csatornánkon is elérhető.
Hetes Stúdió (2024. május 04., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2024. május 04., Szombat 15:00
Amennyiben Magyar Péter ráindítja jelöltjeit az ellenzékre, a nevető harmadik nyerhet. Hogy látja a politológus? Kéri Lászlót kérdeztük.
20 év az Európai Unióban. Akik a csatlakozásnál bábáskodtak, azok történelmet is írtak. Kárpáti János több konferencián is járt.
A 12 éves bőnyi kislány késelése nem teljesen egyedi eset. Mi zajlik az iskolákban? És a gyerekek fejében? Ercse Kriszta oktatáskutató, pszichopedagógus válaszolt.
Több helyen erőszakhoz vezettek és ki tudja még hova vezetnek az amerikai elit egyetemeken kitört Gáza- illetve Hamász-párti tüntetések – erről kérdezte Csernyánszky Judit az egyik érintettet, a Kansas Egyetem történelem professzorát, David Farbert.