„Köszönjük
A lényeg

Örökségvédelem alá helyezte a Turul-szobrot Lázár

22/10/2024 06:02

| Szerző: Klubrádió

Nehogy Kovács Gergőék hozzá tudjanak nyúlni.

A  kulturális örökség védelméért felelős miniszterként egyik legfontosabb feladatom, hogy megóvjam az értékeinket. Ma elrendeltem a Turul-szobor műemléki védelem alá helyezését – jelentette be Lázár János a Facebookon tegnap  késő este.

Az építési és közlekedési miniszter azzal indokolta a lépést a bejegyzésben, hogy „a II. világháború katonai és polgári áldozatai előtt tisztelgő, XII. kerületi emlékmű szinte avatása óta politikai viták kereszttüzében áll. Ez azonban nem lehet ok arra, hogy egy nemzeti jelképet és egy művészeti alkotást pusztulásra ítéljenek”.

A szobor régóta feszültségek forrása a kerületben, Kovács Gergely, a kerület új kutyapártos polgármestere azt mondta a választás estéjén, hogy szoborparkba fog kerülni a vitatott emlékmű. Most pedig úgy reagált a Facebookon Lázár szavaira: 

„ez csak valami tévedés lehet, bizonyára a MÁV-ot akarta műemlékké nyilvánítani a miniszter úr. Most hirdethetjük meg a „Lázár János találkozása a műemlékvédelemmel” című szoborpályázatot”. Az MKKP elnöke azt is hozzátette, a kerületben „egyébként sok olyan építészeti érték van, amik valóban érdemesek lennének a műemléki védettségre, mint például az egykori Tündérhegyi Pszichiátria épülete, de érdekes módon a NER-közeli vállalkozók ezt ehelyett pár napja épp bontani kezdték”.