„Köszönjük
A lényeg

„Ősszel mindenképpen elő fog jönni a járvány, ha a nyarat megússzuk”

1/07/2021 16:48

| Szerző: Klubrádió

Sem mi, sem a környező országok nem állnak annyira jól az oltások terén - mondta Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára.

„Ősszel mindenképpen elő fog jönni a járvány, ha a nyarat megússzuk” – mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Boldogkői Zsolt biológus professzor

Boldogkői Zsolt Fotó: facebook
 

Felhívta rá a figyelmet, hogy nemcsak az számít, hányan vannak beoltva, hanem az is, hogy az emberek hány százaléka védett. A nyájimmunitási küszöb pedig függ attól, hogy milyen a terjedőképessége a vírusnak. Az indiai (újabb nevén delta) variánsnál – amely két és félszer fertőzőbb – magas a nyájimmunitási küszöb. Így szerinte mindenkit, aki oltható, be kell oltani írja a hvg.hu.