A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
Az Egészségügyi Világszervezet becslései szerint évente több mint négymillió ember hal meg elhízás, és az azzal összefüggő szövődmények következtében – írja a 24.hu.
Az előzetes adatok továbbra is azt mutatják, hogy a koronavírus ellen rendelkezésre álló vakcinák hatékonyak az omikron variáns által okozott súlyos betegségek és a kórházi kezelések megelőzésére is – közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).
Maga Orbán Viktor jelentette be a digitális oktatásra átállni kényszerülő diákoknak, hogy ingyenesen használhatják az internetet. Később meghosszabbították a kedvezményt, bővítették a kört, a kisebb szolgáltatóknak pedig kompenzációt ígértek.
A 2018-as választáshoz képest huszonkilenc új külképviselet nyílt, míg egy (Tripoliban) időközben bezárt.
Szerda hajnalban egy Váci úti társasház harmadik emeleti erkélyéről a járdára esett egy nő. Az 53 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy helyszínen életét vesztette – írja a Police.hu.
Büntetőeljárás keretében vizsgálják Homonnay Gergely halálát az olasz hatóságok – erősítette meg a Telexnek emailben a római ügyészség titkársága. A magyar író, ellenzéki aktivista január 1-jén halt meg Rómában egyelőre tisztázatlan körülmények között.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság elutasította a Demokratikus Koalíció (DK) feljelentését, amit a párt Rákay Philip médiaszereplő, televíziós műsorvezető budavári önkormányzati lakása miatt tett – közölte keddi sajtótájékoztatóján Sebián-Petrovszki László.
Az április 3-ai szavazásra buzdító közleményt kívánt lehozni a hétpári ellenzéki összefogás, de az MTI arra hivatkozva tagadta meg, hogy "nem lehet jogsértő, nem lehet alkalmas arra, hogy sértse mások személyhez fűződő jogát". A közleményben megemlítették Tiborcz Istvánt és Mészáros Lőrincet is.
Az április 3-ai választásokkal egy időben gyerekvédelmi népszavazást is megtartják. Tíz civil szervezet szerint a népszavazás gyűlöletkeltő, ezért arra kérik a választókat, szavazzanak érvéntelenül.
Az MSZP társelnöke szerint „Brüsszelben” falaznak Orbán Viktornak, a civilek szerint azt kell kikényszeríteni, hogy az OLAF új, a bírósági ítélettel összhangban álló határozatot hozzon Elios-ügyben, a miniszterelnök vejének közvilágítási tendereivel kapcsolatban.
Korábban az oltási regisztrációval kapcsolatban felmerült aggályokat sikerült ugyan elhárítani, a kormányt ez nem tartotta vissza, hogy a járvánnyal nem feltétlenül kapcsolatos információkkal szórja meg a regisztrálók e-mailcímeit.
Az Egységben Magyarországért (az ellenzéki összefogás) közös közleményben reagált a választás időpontjának április 3-i kitűzésére. Szerintük itt az ideje a változásnak, április 3-án leváltják Orbán Viktor „lelketlen, korrupt és kapzsi rendszerét”.
Még ki sem hirdette a választások időpontját Áder János, megjelent a választási kézikönyv a Számoljunk együtt! Facebook oldalán.
Kitűzte Áder János a rendszerváltás utáni kilencedik országgyűlési választás időpontját. A köztársasági elnök az első lehetséges időpontot választotta: 2022. április 3-án lesz a parlamenti választás (és a "gyermekvédelmi" népszavazás is).
A Népszava újabb kompromittáló hangfelvétel leiratát közölte Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztostól. A lap szerint Sztojka Attila arról beszélt, hogy aki a család tagja, azt családon belül kezelik, "de kívül ezt senki nem érezheti". Valamint, hogy "mivel a BM-ben vagyok, mindenkiről tudunk mindent". Pintér Sándor szerint nincs is Sztojka-ügy.
5000 milliárd forintot meghaladó hiánnyal zárta a 2021-es évet az államháztartás központi alrendszere. Ennél magasabb éves deficitre egyetlenegyszer, 2020-ban volt példa. Az eredményhez hozzájárult a kormány költekezése is, különösen az év második felében.