Gólérzékeny csatár – Józsa Márta jegyzete
Mintha újrajátszanák a német utcákon, kocsmákban és stadionokban Jugoszlávia széthullását, pedig szólhatna a dolog másról.
A magyar futballszurkoló dilemmája – Neuman Gábor jegyzete
Voltak olyanok, akik a magyar csapat ellen drukkoltak, Orbán miatt. Mert nem akarták, hogy Orbánnak jó legyen. Köztudomású, hogy Orbán a világ legnagyobb focidrukkere, és a felcsúti stadiont is a kertje végébe építette.
Bevallom, miattam van még hatalmon a Fidesz – Selmeci János jegyzete
Hiába is tagadnám, a független sajtó jelentős részével együtt a hatalomgyár és a status quo fenntartásában vagyok érdekelt. Elsősorban azért, mert imádok szarul élni, plusz munkát, másodállást vállalni, hogy legalább ne keressek sokkal rosszabbul, mint a velem egykorú barátaim többsége.
Nagy hang, kisember – Rózsa Péter jegyzete
A rendszeresen a befogadó klub fényes parkettájára köpködő figura lassan kezd kiszorulni a tánckörből, és ez akkor is így van, ha a következő félévben a magyar képviselőcsoport tölti be a soros EU elnökség szerepét.
Most ez jön? – Szénási Sándor jegyzete
A hártyát széttépték. A lent és a fent megfordult.
Foci uborkaszezonban – Kárpáti Iván jegyzete
A skótok elleni meccset megnéztem és a végén nehezen tudtam volna kibújni a hatása alól, nem is akartam, volt ott minden. Az elmúlt napokban beregisztráltam egy sportfogadási oldalra is.
Jogállami sufnituning – Hardy Mihály jegyzete
Ez a mostani négyhónapos, tulajdonképpeni ex-lex állapot sem jöhetett volna létre, ha Magyarország jogrendjét, azt a bizonyos, egykor jogállamnak titulált valamit, nem buherálta, sufnituningolta volna agyon – a saját szája íze szerint az Orbán-kormány és a Fidesz.
A híd túl messze van – Dési János jegyzete
30/05/2024 18:05
| Szerző: Dési János/Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
Tegnap még közpénz volt, ma meg már nem. Coki, gyerekek, a választási vita alatt az ország kifosztása zavartalanul folyik tovább.
Mint az közismert, olyan erős 4 milliárd forintot dobtunk össze, mi itt együtt, közösen, egy hétszáz méter hosszú, a semmiből a semmibe vezető kötélhíd építésére Sátoraljaújhelyen. Nyilván népszerű látványosság lesz, szerencsére az erdők buta fái is kevéssé fogják zavarni a kilátást, azt ugyanis jó szakaszon kivágták. A Fidesz vircsaft fő ellensége a fa. Le vele.
A hídon az áthaladás fejenként ötezer forintba jön – ez nagyjából egy félhavi budapesti összvonalas bérlet ára, korlátlan metró, villamos, busz, troli használatba vételének lehetőségével, de kétségtelen kötélhíd az nincs benne. Ráadásul, ha 800 ezer ember átmegy a hídon (retúrjegy van?), akkor már be is jött az építésre befektetett pénz.
Ez persze csak a kicsik játéka, aprópénzzel való gurigálódzás, komoly ember ilyesmivel nem tölti az idejét. Mennyivel jobb mondjuk a pesti Városliget szélén megcsípni egy többhektáros telket és oda egy baromi méretű irodaházat építeni? Kétségtelen, az irodapiac manapság egyáltalán nem megy olyan nagyon jól. Jelentős a kockázat, mi van, ha ezt sem veszik meg, veszik ki. Ha a beruházó nyakán marad, évekig üresen pang, még rágondolni is rossz.
Élelmesebb hallgatóink itt már sejthetik a drámai fordulatot. Az úgynevezett fideszközeli vállalkozók, Garancsi és a Tiborcz féle csapathoz sorolt sikerkovácsok nagyjából már az első kapavágáskor tudták, hogy van ám itt vevő, csak semmi izgalom. Pénze is akad dögivel. Szokás magyar államnak is becézni, de a pénz persze a tiéd, meg a tiéd, meg a tiéd. Azt, hogy a négyzetméterenkénti kétmilliós ár elég profitot hoz majd az ügyes befektetőknek, persze nem tudjuk, még csak nem is sejtjük. És azt is csak olyan halkan súgja-búgja valami nekünk (nevezzük publicisztikai túlzásnak), hogy a várható nyereség egy része azért mégiscsak Orbán Viktor környékén csapódik le, valószínűleg nem is túl tág körben.
Van ilyen. Szintén Zuglóban a Bosnyák téren épült egy monstrum hasonló módon az úgynevezett állam gyorsan megvette 244 milliárdért. Na, mi van abban?!
Tegnap még közpénz volt, ma meg már nem. Coki, gyerekek, a választási vita alatt az ország kifosztása zavartalanul folyik tovább.
És azért azt se felejtsük el, hogyha mondjuk a kitűnő Nagy Márton miniszter vezette apparátus ide költözik, akkor a korábbi épületei, például, amelyik a budai Duna-part közelében, a Fő utcában van, könnyedén eladhatóvá válik. Gondolom, kis parkoltatás után nagy kedvezménnyel most miért ne landolhatna valamelyik havernál, aki esetleg az irodaház-építés biztos profitjából könnyed kézzel megveszi.
Mindez persze csak példálózó felsorolás abból az országból, ahol az államosított védőnői szolgálat nem tud a kismamák vizeletvizsgálathoz papírpoharat adni, ahol 4 hónapos az előjegyzés egy vacak ultrahang vizsgálatra, ahol a megyeszékhely kórházában szünetel a stroke-ellátás, ahol az állami iskolákban közölték, hogy ugyan sok a jó tanuló, de idén nincs pénz jutalomkönyvre és reggelig sorolhatnánk.
De miért is ne lenne így, ha a nép egy tekintélyes része türelmes és nem zavartatja magát az efféléktől, ahogy attól sem kap kaszára-kapára, hogy a magyar külügyminiszter egy véres diktatúra csalással megválasztott vezetőinek udvarolgat Minszkben most éppen, a Teherán, Moszkva, Peking körjárat letudva a héten.
Nemsokára szokatlan dolog következik, a lopott közpénzből fenntartott propagandaadón vitatkoznak majd az EU-választás listavezetői. Én mindenesetre annak drukkolok, aki a leghatározottabban, a leghihetőbben beszél majd arról, mikét lehet ezt a mocskot innen eltakarítani egyszer – és addig is mi lesz?
Dési János jegyzete az Esti gyors 2024. május 30-i adásában hangzott el.
