Testvéri vizit – Szénási Sándor jegyzete
A lebírhatatlan kíváncsiság és határt nem ismerő kukkolásvágy ma is jellemzi az oroszokat, nincs ebben semmi rossz, az SZVR, az FSZB, a GRU számára a magyar politika titkai közötti matatás csak olyan, mint a beszabadulás a moszkvai GUM áruház gyerekosztályára.
Egy merénylet és a felelősség – Selmeci János jegyzete
Említsük meg itt a baloldali háborúpártizó miniszterelnököt, akinek még a politikai szövetségesét (barátját) ért szörnyű támadás után sem jutott eszébe, hogy neki az országával is, nem csak a pártjával van dolga, és tisztelet persze azoknak, akik az emberség, az összetartás hangján szólaltak meg, és gondolkozzon el picit mindenki, aki akár egy pillanatig bárkinek a halálát kívánta.
A nyelvtudás hiánya – Hardy Mihály jegyzete
Így jár az, aki pusztán a Google-fordítóra hagyatkozik, meg a sanda politikai reflexeire.
A nap, amikor Fónagy Jánosnak igaza volt – Kárpáti Iván jegyzete
Saját innováció nulla, hozzáadott érték kevés, a kiszolgáltatottság hatalmas. Ez az orbáni gazdaságpolitika lényege.
Választási mese – Dési János jegyzete
"Az eredeti történet a két kecskegidáról szól. Akik elindulnak a keskeny pallón egymással szemben a sebes vizű patak fölött. Egyikük sem hajlandó kitérni a másik elől és erre remek érveik vannak."
Élőkép – Józsa Márta jegyzete
Mintha kiment volna mifelénk az élőkép a divatból, elmosta a rendszerváltás, vagy a korszellem, ki tudja. Bár a stadionok világa mintha még őrizné a tömegkultúra e nagy találmányát. Amelyet nagyon sokan állítanak elő sok-sok monoton gyakorlással, kevesek kedvéért.
Vetemedés – Dési János jegyzete
Egy minisztériumi dolgozót kirúgtak, mert megosztott egy mémet, egy fotómontázst, amely Nagy Márton minisztert (ár)sapkában ábrázolja. A mi kis házi használatú III. Richárdocskánk, a Nagy Vidnyánszky szintén nem vetemedne, arra, hogy elhallgattasson bárkit, éppen csak kicsúszott a száján, amikor az ország egyik vezető művészét penderítette ki a homokozójából, hogy tíz évig tűrte, hallgatta, Udvaros Dorottya miket mond.
Pragmatizmus vagy becsicskulás – Selmeci János jegyzete
Ha a kínai elnök kedvéért egy ország akár csak fél napra lehet egy picit kevésbé szabad, akkor máskor is lehet majd az, és előbb-utóbb úgy is marad, hiába bizniszel Hszi Csin-ping már valahol máshol.
Arató András: Két Nemzeti 2.
15/11/2023 13:04
| Szerző: Arató András
Nem árt felidézni a történelem tanulságos eseményeit. Addig kell ezt megtenni, amíg nem kerül fóliába a történelem is.
Nem tudjuk, L. Simon L. milyen költő, elvégre oly szerencsések vagyunk, hogy nem az utókora vagyunk, hanem egy időben élhetünk azzal a rendszerrel, amelyik belőle, ha nem is múzeumvezetőt, de legalább múzeumigazgatót faragott. Jelleméről magabiztosabban alkothatunk képet, leginkább a szilárd jelzővel írhatjuk azt le. Hiszen mily más szó írhatná le azt a lojalitást, amit ő évtizedek óta tanúsít a vezére nevével fémjelzett rendszerhez (és vezéréhez)?
Miután – pironkodva mondjuk ki, de mi mást tehetünk, elvégre ez történt – kirúgta őt a Főnök Csák névre hallgató ógörög szakminisztere, emelt fővel, taps által kísérve haladt végig az őt búcsúztató tömeg sorfalai között - dicső kálvária ez, még ha neki lefelé is kellett abszolválnia a lépcsőket, szemben a rendszer alapértékeit meghatározó egykori áldozattal -, majd, minden retorziótól való félelemtől mentesen, hősiesen kijelentette: a törvény jó, csak az alkalmazása igényel még némi ülepedést.
Mondotta még a következő magvasat is: „az nincs rendben, ha valaki rózsaszín bugyiban bemegy az alsósokhoz, és arról magyaráz, hogy lehetnek másneműek, mert ez az ő döntésük kilencévesen.” Mi következik ebből? Nem egyéb, mint a „gyermekvédelmi” végrehajtási utasítása. A kérdés csupán az, hogy a sorolt kritériumok mindegyikének egyidejűleg kell-e fennállnia a jogellenes magatartás megállapításához, vagy az egyes elemek külön-külön is retorziót vonnak maguk után. Vagyis: tilos-e rózsaszín bugyiban a kilencéves alsósok szabad nemváltásáról az iskolában beszélni, vagy a rózsaszín bugyi eleve keresztényellenes? És a jelzett fehérnemű színének ellenőrzése a pedellus feladata-e, vagy a tankerületi főfelügyelőé? Az alsógatyákat illetően szép történelmi hagyományok alakultak ki a NER 13 éve során, hiszen a kockás verzióról tudjuk, ő már rezsibiztos.
Nem tudjuk, Jeanne d ’Arc vagy Giordano Bruno miként minősítette a jogszabályt, ami az ő karrierjüket a halhatatlanság irányába repítette, mert a vonatkozó források sajnos elégtek.
*
Vidnyánszky lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról a balesettel kapcsolatos vezérigazgatói felelősségére hivatkozva. Nem pontosított a felelősség mibenlétét illetően. Talán egy cégvezető általános teherviselésére gondolt, amely megközelítés – amint azt számos példa bizonyítja – testidegen a nemzet együttműködésének rendszerében. Ha kicsit konkrétabban nézzük a dolgot, itt arról lehet szó, hogy a direktor szabad kezet hagyott a rendezőnek akár veszélyes díszletelemek alkalmazására is, ahelyett, hogy személyes tekintélyével elejét vette volna a művészi túlburjánzásnak. Más szóval, nem rúgta ki a rendezőt, ilyképpen önmaga liberalizmusának áldozatává vált.
A direktor, aki Csák miniszter erőteljes fellépése következtében marad a posztján legalább addig, amíg beosztott alkalmazottai meg nem teszik sorsdöntő tanúvallomásaikat a főnökük kivizsgálása tárgyában, nemcsak meglátogatta a két sérültet, hanem őszintén nyilatkozott az érzéseiről is: „Úgy érzem, sokan kihasználják most ezt a helyzetet, és nemtelen támadást indítottak a színház és a személyem ellen. Azt gondolom, hogy a szokásos viszálykodásnak most nincs itt az ideje.” A szokásos viszálykodás mibenlétét egyelőre homály fedi.
Hanem ízibe megnyilvánult nemzetünk egyik fő erénye, a szolidaritás. Kulturális életünk meghatározó nemzeti (és keresztény) érzelmű prominensei mutatták ki együttérzésüket - „Attila, maradj! A traumán átvezetni a társulatot is Te vagy hivatott.” Amely megnyilvánulás cunamin Attila legott meg is hatódott: „Szívmelengető, hogy ennyien szurkolnak a színháznak és nekem.” Akadnak persze fanyalgók, ők elsősorban a két mellékszereplő állapota miatt aggódnak.
*
Ami pedig Giordano Brunót illeti, noha a Nap-Föld relációval összefüggésben vallott unortodox álláspontja miatt elegendő lett volna a jóval humánusabb keresztre feszítés alkalmazása is, ám egyes források szerint a Krisztussal kapcsolatos nézetei már a fennálló rend alapjait veszélyeztette, ezért került előtérbe a máglyás technika. Viszont Rómában, a Campo de’ Fiorin Giordano Bruno szobra áll, és nem VIII. Kelemen pápáé, aki a rossz nyelvek szerint palotája ablakából kukkolta az autodafét.
Kissé talán elkanyarodtunk a napi aktualitásoktól, de nem árt felidézni a történelem tanulságos eseményeit. Addig kell ezt megtenni, amíg nem kerül fóliába a történelem is.
