„Köszönjük
Publicisztika
Schengen - Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Schengen - Józsa Márta jegyzete

Józsa Márta jegyzetében felidézi, hogy 2007. december 21-én ott volt az ünnepen, amikor Sátoraljaújhely egyik utcájának két országban élő lakói egymás nyakába borultak, jöttek-mentek a korábban sorompó-őrizte Ronyva-hídon ide-oda, mintha nem volna holnap. Holnap is szabad. Feltehetően hasonló jelenetek játszódnak majd le január elsején a román-magyar, meg a bolgár-román, meg a bolgár-görög határon is, ekkor léphet be végre e két ország a schengeni övezetbe.

A szegények is esznek csokit – Selmeci János jegyzete
Publicisztika

A szegények is esznek csokit – Selmeci János jegyzete

A kasszánál egy férfi fizet és közben a feleségét szidja, "huszonkétezer forint hallod, neked meg még kellett az a rohadt arckrém" – mondja neki "mások bezzeg a dubai csokit is meg tudják venni" tromfol a nő, és egyikük sem látja, ahogy a kasszás hang nélkül eltátogja, hogy a szegények.

Arató András: Vitatkozom, tehát vagyok

4/03/2023 20:28

| Szerző: Arató András/Klubrádió

Változás akkor következik be, és ez biztosan be fog következni, amikor a társadalom túlnyomó többsége akarja azt. Amikor az elégedetlenség eléri azt a szintet, hogy „óriásplakát erdővel” sem lehet a létezését eltagadni. Amikor világossá válik, a 97% csak egy számszaki hazugság.

Még azzal is érdemes vitatkozni, akinek meggyőződése szerint a lehetséges világok legjobbika vesz minket körül. Ha Pangloss mester soha nem is rendül meg véleményében, a "közönség" remélhetően csak elgondolkodik a létező valóság minőségéről.

Akiket viszont nem a meggyőződése, hanem az érdeke köti a változatlansághoz, azzal nem érdemes vitába szállni, mert az ő tudatát a léte határozza meg. Pontosabban a valódi érdeke és nem csupán a vélt. Nézzünk e finom megkülönböztetésre egy hétköznapi példát. Vegyünk egy derék gázszerelőt. Látja, hogy az egyik pályatársának mily’ magasra vitte a dolgát a "tehetsége, az istene, a barátja". A mi emberünk ezért úgy gondolja, jó ez a mai világ, segíti a rezsók reparálóit. Nála van esélyünk a ráébredésre. Ámde az etalon, az Udvari Gázok Ismerője valójában a rendszer terméke, jogállamban nem is létezne. (Jegyezzük meg, ő valójában most sem létezik, pusztán egy kreatúra, ám jellemének formálásába nem érdemes számottevő energiát fektetni, minthogy e nemlétezés igencsak jövedelmező a számára).

Feltételezem – mondanám, biztos vagyok benne, de nem mondom, mert éppen az állandó kétkedés viszi előre a világot, ha akarom, ha nem – Kardos Andrással egyetértésben vagyunk a legfontosabb célt illetően, legyen az bármi is… Leegyszerűsítve fogalmazhatunk ekként is, a példa kedvéért: olyan Magyarországon szeretnénk élni, amelyikben ellenőrzött a hatalom, a jogszolgáltatás mindenki számára elérhető, az egészség nem luxuscikk, a gondolkodás értékesebb a magolásnál, a tehetség fontosabb a kapcsolatoknál, a kerekesszékesek bejutnak színházba, metróba, az emberek összeszedik a kutyagumit, WC-használat után kezet mosnak és evidensen utálják az agresszorokat.

Aligha jutnánk el a kés hegyéig a vitában, amikor a létező valóság és a vágyott minőség távolságát mérnénk meg. Más szóval, arra a kérdésre a válaszunk, le kell-e váltani a NER-rezsimet a "boldog jövő" érdekében, a válaszunk biztosan megegyezik.

Elágazásaink annak a megítélésében kezdődnek, hogy mit tekintünk a vágyott cél érdekében hasznosnak. Magam sem kergetek illúziókat, nem hiszem, hogy a rendszer hirtelen, minden érdemi "külső hatás" nélkül egyszer csak leváltaná önmagát. Félreértés ne essék, nem másoktól várom a problémáink megoldását, noha annyi óhajom mégiscsak lenne, hogy legalábbis ne segítsék tovább a rezsim gránitszilárdulását az ő adófizetőik pénzéből.

Nyilvánvalóan megszűnt a váltógazdaság a honi parlamentarizmusban, nincsenek tisztességes, arányos választások Magyarországon, a pálya nem lejt, hanem nincs is. A létező ellenzéknek nincs lehetősége, tán tehetsége sem bemutatni, mit és hogyan csinálna jobban, mint a regnáló kormány, tán nem tévedek, ha feltételezem, ahol ez nem így van, ott fogalmilag sem jöhet létre olyan túlhatalom, amely saját képére formálhatja a teljes intézményi struktúrát. Változás akkor következik be, és ez biztosan be fog következni, amikor a társadalom túlnyomó többsége akarja azt. Amikor az elégedetlenség eléri azt a szintet, hogy "óriásplakát erdővel" sem lehet a létezését eltagadni. Amikor világossá válik, a 97% csak egy számszaki hazugság.

 

A magyarok döntöttek
 
A magyarok döntöttek
 

A kérdés, amiben egyet nem értés látszik közöttünk, abban rejlik, hogy mi az, ami szolgálja ez elégedetlenség kívánatos fejlődését. Pontosabban szólva, mikor ismerik fel, mikor veszik észre az emberek önmagukban a szembenállást, az undort a nyakukra tekeredő fojtogató kígyóval szemben. És ebben minden kritikus szónak, a rendszerrel szembe helyezkedő összes szervezetnek, beleértve a civil mozgalmak, a független média mellett a politikai pártokat is, van szerepe. Mert végül is mi például a MOK beszántásával szembeni parlamenti felszólalás pandanja? A fel nem szólalás. A csend biztosan nem szolgálja a felismerést.

Írogatunk, rádióműsorokat készítünk, beszélgetünk. Aligha gondoljuk, ettől holnaptól valódi bíró lesz a főbíró, leadjuk az utolsó csatlós jelmezét a raktárban, kiveszik a gyulladt vakbelét annak is, akinek egy vasa sincs. De annyit biztosan elérünk, hogy a palack a jövőnek legalább nem üresen úszkál a Sió csatornán.

Nem a szerencsétlen kétballábas tehet róla, hogy nem tud focizni. Neki csak akkor tehetünk szemrehányást, ha nem csinál semmit, ha nem is próbálkozik. Az ellenzék minőségét nem az ellenzéken kell számonkérni, de legalábbis nem érdemes. Olyan, amilyet a társadalom kitermelt magából. Ha majd lesz rá igénye és tehetsége másikhoz, megalkotja magának.