Gólérzékeny csatár – Józsa Márta jegyzete
Mintha újrajátszanák a német utcákon, kocsmákban és stadionokban Jugoszlávia széthullását, pedig szólhatna a dolog másról.
A magyar futballszurkoló dilemmája – Neuman Gábor jegyzete
Voltak olyanok, akik a magyar csapat ellen drukkoltak, Orbán miatt. Mert nem akarták, hogy Orbánnak jó legyen. Köztudomású, hogy Orbán a világ legnagyobb focidrukkere, és a felcsúti stadiont is a kertje végébe építette.
Bevallom, miattam van még hatalmon a Fidesz – Selmeci János jegyzete
Hiába is tagadnám, a független sajtó jelentős részével együtt a hatalomgyár és a status quo fenntartásában vagyok érdekelt. Elsősorban azért, mert imádok szarul élni, plusz munkát, másodállást vállalni, hogy legalább ne keressek sokkal rosszabbul, mint a velem egykorú barátaim többsége.
Nagy hang, kisember – Rózsa Péter jegyzete
A rendszeresen a befogadó klub fényes parkettájára köpködő figura lassan kezd kiszorulni a tánckörből, és ez akkor is így van, ha a következő félévben a magyar képviselőcsoport tölti be a soros EU elnökség szerepét.
Most ez jön? – Szénási Sándor jegyzete
A hártyát széttépték. A lent és a fent megfordult.
Foci uborkaszezonban – Kárpáti Iván jegyzete
A skótok elleni meccset megnéztem és a végén nehezen tudtam volna kibújni a hatása alól, nem is akartam, volt ott minden. Az elmúlt napokban beregisztráltam egy sportfogadási oldalra is.
Jogállami sufnituning – Hardy Mihály jegyzete
Ez a mostani négyhónapos, tulajdonképpeni ex-lex állapot sem jöhetett volna létre, ha Magyarország jogrendjét, azt a bizonyos, egykor jogállamnak titulált valamit, nem buherálta, sufnituningolta volna agyon – a saját szája íze szerint az Orbán-kormány és a Fidesz.
Egy dal a Fittyfiritty operettből - Szénási Sándor jegyzete
29/05/2024 18:04
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
"A szerb elnök természetesen öltönyben, nyakkendőben ült be az ülésre, a zászlót csak magára terítette, lepelként, ami egy focidrukker esetében a diadal trikolórja lenne, Vucic azonban a gyász palástjának szánta."
A szerb elnök szerb zászlót öltött magára, majd beült az ENSZ közgyűlésére és sírva fakadt. Ez milyen jól, poénosan hangzó mondat, nem? Az persze, de azért pontosítsuk.
A szerb elnök természetesen öltönyben, nyakkendőben ült be az ülésre, a zászlót csak magára terítette, lepelként, ami egy focidrukker esetében a diadal trikolórja lenne, Vucic azonban a gyász palástjának szánta: az ENSZ ekkor nyilvánította július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává. Mint ismeretes, 1995-ben a Szerb Köztársaság Hadserege ott gyilkolt meg 8700 bosnyákot.
Mármost ami az elnök sírdogálását illeti e sajnálatos esemény fölött, ami Vucic szerint a szerb nép becsületének igaztalan bemocskolása, az sem egészen úgy volt.
Legalábbis otthoni kritikusai szerint, akik úgy vélik, az elnök egy ócska ripacs. Ha ismernék Hontha Hanna nótáját, a Fittyfiritty nevű operettből, ami arról szól, hogy lehet könny nélkül is sírni, azt mondanák, Vucic-nál pont ez volt a helyzet, leszámítva azt, hogy a magyar díva hozzáteszi, illetve énekli: a szárazon pityergés dinamikáját azért az adja meg, hogy a szív közben tényleg fáj. De az elnöknek nem fájt semmije, ha mégis, arról a mögötte ülő sajtófőnöke tudott volna. Szuzana Vasziljevics azonban nevetve fotózta főnöke gyászmunkáját, mondhatni igazi könnyeket ontva röhögött Vucic bohóckodásán, ami persze a szerb szavazóknak szólt csupán, mint ahogy a szívszaggató fotók is kizárólag parasztvakítás céljából készültek a vihogástól remegő kezű Szuzana szorgos munkája nyomán.
Az ezt leleplező fotót egy Ceca nevű felhasználó tette közzé, azzal a szerb szöveggel, kicsit szabadon, hogy ezekről az alakokról ennél érzékletesebb kép nincsen.
És igaza van Cecának. A szavazók, a hívek, a politikusi lángoszlopokat tűzön- vízen át követők, a nyegle hazugságokat bibliaként kezelők, azok, akik boldognak érezhetik magukat, mert a hősük utat mutat nekik a világ áthatolhatatlan bozótjában, azok, akik a betanult igazság kritikusaira gyűlöletes, esetleg kiirtandó lényekként tekintenek, azok, akik úgy érzik, a maguk kisemberi mivoltában végre szereti őket valaki, egy Vucic, egy Dodik, egy Orbán, egy bárki ebből az alomból, szóval ők most mind kínosan kéne, hogy szembesüljenek vele: isteneik mélyen lenézik őket.
Kampány idején lemennek közéjük, lemosolyognak rájuk, és szelfiznek velük, lapogatják a vállukat, és azt mondják, ők is nagyon alulról jöttek. Ki érti a kisembert jobban náluk? Ki harcolna az igazságukért keményebben a hatalom fényes termeiben? Kiért sír az ő Vucic-uk, ha nem értük?
A szemük közben hideg, a pillantásuk unatkozó.
És szállítják a híveknek a gagyit, a primitív mondatokat, a fájdalomtól meggörbült elnökük krisztusi testét, a vallásuk megcsúfolását, és közben eladják a hazájukat hatalomért és pénzért. Minél igazibb hazafiaknak tűnnek fel, a népük annál kevésbé érdekli őket, minél fényesebb a horizont, amit a reménykedők elé festenek, annál keményebb a tolvajlás a magukra terített zászló alatt. A fordított arányok egyszerű képlete, sose más, mindig ugyanaz.
És úgy tudják, soha nem bukhatnak le. Az ő népük soha nem ébredhet fel.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2024. május 29-ei adásában hangzott el.