Lehetett volna ezt máshogy? - Selmeci János jegyzete
Az a kérdés, hogy lehetett volna ezt máshogy, jobban, élhetőbben csinálni, vagy az ország történelméből, társadalmi viszonyaiból nem következik más, csak a stagnálás, és az a hatalmi berendezkedés, mint az ország kormányzásának egyetlen működő, ám de leginkább a semmibe vezető módja, ami az elmúlt tizennégy évben kialakult, megszilárdult, és sajnos legitimációt is nyert?
Bort, búzát, akkumulátort - Rózsa Péter jegyzete
Az egyik csúsztatás a mai orbáni definícióban, hogy a forint árfolyama és a magyar gazdaság állapota között különbséget téve, a pénzromlásért a spekulánsok felelnek. És a magyar gazdaság egyre romló eredményeiért vajon ki, vagyis, hogy az 2022-es gazdasági teljesítményéhez szinte képest minden szektor alulmarad, az autóiparra épített orbáni csoda finoman szólva is halványulóban van, a visszafogott állami beruházások mellett gyárleállás, létszámcsökkentés egyre-másra, és persze az élelmiszerinfláció megint kúszik felfelé.
Mission Impossible - Szénási Sándor jegyzete
Ukrajna döntést hozott Orbán és az ő egójának nélkülözéséről az eljövendő tárgyalásokon, s bár Trump a hírek szerint adna neki szerepet, Kijev annyira gyenge sosem lesz, hogy a magyar kormányfő Ukrajnát überelhesse.
Miért most hagynák a fosztogatást? – Kárpáti Iván jegyzete
Nincs pénz a pályaudvarok rendbetételére – szólt a meglepően őszinte üzenet. Semmi gond, lovak közé dobják a gyeplőt, így aztán XXI. századi plázába futhat majd be az ötven éves szerelvény.
Se nem béke, se nem misszió - Hardy Mihály jegyzete
Az égvilágon senki és semmi nem hatalmazta vagy kérte fel Orbán Viktort vagy Szijjártó Pétert, hogy közvetítsen Kijiv és Moszkva, a Vatikán és Mar a Lago vagy Isztambul között.
Schengen - Józsa Márta jegyzete
Józsa Márta jegyzetében felidézi, hogy 2007. december 21-én ott volt az ünnepen, amikor Sátoraljaújhely egyik utcájának két országban élő lakói egymás nyakába borultak, jöttek-mentek a korábban sorompó-őrizte Ronyva-hídon ide-oda, mintha nem volna holnap. Holnap is szabad. Feltehetően hasonló jelenetek játszódnak majd le január elsején a román-magyar, meg a bolgár-román, meg a bolgár-görög határon is, ekkor léphet be végre e két ország a schengeni övezetbe.
Pékárú – Rózsa Péter jegyzete
Orbán látványpékségéről, és annak lehetséges alternatíváiról a Hetes Stúdió műsorvezetője, Rózsa Péter.
A szegények is esznek csokit – Selmeci János jegyzete
A kasszánál egy férfi fizet és közben a feleségét szidja, "huszonkétezer forint hallod, neked meg még kellett az a rohadt arckrém" – mondja neki "mások bezzeg a dubai csokit is meg tudják venni" tromfol a nő, és egyikük sem látja, ahogy a kasszás hang nélkül eltátogja, hogy a szegények.
Gábor György: A Fidesz–Makarenko koalíció
30/07/2023 06:46
| Szerző: Gábor György
A közszolgálati pártszolgálatnál már tizenvalahány éve minden eltérő véleményt gondos kezek lefóliáznak és bedobozolnak, az ellentétes vélemények csak összekuszálnának mindent, kizárólag az eligazító Napi Ukázra van szükség, azon nincs fólia, így hát azt kell beolvasni. És boldog karácsonyt!
A hazai, felettébb elborzasztó és egyre horrorisztikusabb politikusi felhozatalból lassan alulról tündöklik föl a maga intellektuális szimplicitásával, kételyeket nem ismerő magabiztosságával és kacagtatóan felfuvalkodott hübriszével Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, vagy mifenéje.
Most például azt mondja, hogy azért pompás megoldás a fóliázás, mert így nem kell könyveket lapozgatni.
Szóval hurrá, nem kell hát könyveket lapozgatni!
Mindenesetre ennek nyomán fogalmat alkothatunk arról, milyen otthonosan mozoghat Orbán Balázs a könyvesboltokban, s ha jártában-keltében egyszer véletlenül mégis betévedt az egyikbe (például az eső elől behúzódva), mennyire elszomorodhatott az ő egyszerűség lakta, nem hivalgó, cifra páva szíve az ott tartózkodók láttán, akik tanácstalanul lapozgattak, bele-beleolvastak a könyvekbe, mintha csak romkocsmák homályában merengenének, a böngészgetéssel rongálva szemük világát, feleslegesen elpocsékolva értékes szabadidejüket, s szemük sugarával összevissza karistolva a nyomtatott betűket.
Ha szegény Orbán Balázs egyszer betérne mondjuk a nagyhírű párizsi Shakespeare and Company könyvesboltba, a kissé rozzant díványokon elnyújtózó, fotelekben, székeken, lépcsőkön vagy egyszerűen csak a földön ülő, minden felsőbb rendelettől vagy kormányutasítástól mentesen sorsára hagyott és kozmikus magányra ítélt, betegesen individualista módon kizárólag a saját kedvére böngésző-lapozgató olvasóközönség láttán egészen biztosan végleg megszilárdulna a mi politikai igazgató hősünkben a Nyugat végjátékának és perverz agonizálódásának miniszterelnökileg megalapozott és a fideszes episztemológia által örök időkre bizonyított, cáfolhatatlan ténye, amely jelen tudásunk szerint a gravitációnál és az energiamegmaradás törvényénél is biztosabbnak mondható.
Hát ezért fogalmazódott meg a gigantikus ötlet!
Ami azért is nagyszerű, mert rögtön továbbfejleszthető nagy és masszív teóriáról van szó! A zakatoló kultúrharc kellős közepén például elrendelhető volna, hogy a Zeneakadémián japán hangmérnökök által tesztelt hangszigetelő falat lenne szükséges létesíteni a pódium és a közönség közé, nehogy a koncertlátogató véletlenül arra legyen kényszerítve, hogy hallgassa a koncertező zenészeket. Ennek nyomán a színházakban és a mozikban a jegyek mellé rendszeresíteni kellene a repülőgépeken is alkalmazott és jól bevált szemellenzőt, nehogy véletlenül láthatóvá váljék az előadás vagy a film.
Lényegében az Orbán-kormány működési logikájának kiterjesztéséről van szó, olyan reformról, amely más területeken már bevált: a gigantikus szemellenzőkkel ellátott Legfőbb Ügyészség és Alkotmánybíróság működése közismert, de az előre lepacsizott pályázatoknál sem kell a pályázati anyagok között feleslegesen lapozgatnia a különféle bizottságoknak, s az ellenzéki politikusok kérdéseire vagy az újságírók érdeklődésére is elég lesz, ha válaszként a közelgő ünnepekre kívánunk minden jót, vagy beszámolunk arról, hogy éppen honnan jövünk: templomból, disznóvágásból, fóliázásból vagy technikai landolásból.
Miként az EU-ból eddig beérkezett pénzeket sem volt szükséges ujjakat nyálazva számolgatni, hanem az összeg ment egyenest a pszeudo-Lölőkhöz, valamennyihez, mind az egyhez, aki persze nem is Lölő.
És a közszolgálatiság is azért működőképes, mert ott sem zavar össze senkit a sokféle vélemény és álláspont, meglátás és észrevétel. Még csak az kéne! Elvégre Orbán Balázs a nagy elődök nyomán abban is eligazítást adott, hogy aki uralja a médiát, az uralja az országot, így aztán nem is kell a közszolgálati pártszolgálatnál apologétai munkakörben szorgoskodónak feleslegesen lapozgatnia és utánanéznie, hogy adott dologról kinek mi a véleménye, jól is néznénk ki ezzel a primitív eljárással! Elvégre a közszolgálati pártszolgálatnál már tizenvalahány éve minden eltérő véleményt gondos kezek lefóliáznak és bedobozolnak, az ellentétes vélemények csak összekuszálnának mindent, kizárólag az eligazító Napi Ukázra van szükség, azon nincs fólia, így hát azt kell beolvasni. És boldog karácsonyt!
De Orbán Balázsnak még ennél is sokkal többet köszönhet ez a romlásnak indult hajdan erős magyar!
A politikai igazgató nagy, okos tekintetével szépen elmagyarázta nem középiskolás fokon, inkább kisegítő általános iskola alsó tagozatos szinten, hogy „az a megközelítés, amit a magyar törvényalkotó választott, azért lehet működőképes, mert tudatossá teszi a szülőket.”
Ugyanis a Fidesz-KDNP és személyesen Orbán Balázs politikai igazgató szerint a szülők jelen állapotukban nem tudatosak, de még mennyire, hogy nem! Ösztönlényekként, akár a fonálférgek (Nematoda) rosszul fosszilizálódnak, idegrendszerük és érzékelésük a háti (dorzális) és hasi (ventrális) oldalon fut, különleges érzékelő szervük a farkon található (phasmidok), szaporodásukat a párzóhorog segíti. A szülők jellemzője még a kriptobiózis, vagyis az a nyugalmi időszak, amely segít átvészelni a hosszabb környezeti stressz időszakait (például a miniszterelnök évértékelő beszédét, a kötcsei polgári pikniket, a tusványosi szabadegyetemet, Orbán Viktor pénteki rádiós nagymonológjait, Orbán Balázs interjúit stb.)
Szóval a szülőkre ráfér a fideszes eligazítás, hogy végre lassan kezdjék el megközelíteni a madagaszkári sörtéssünök (Centetes) vagy primitív sünök szintjét. Nos, ehhez siet segítségére a fejlődés legalacsonyabb fokán álló emlősnek, azaz a szülőnek Orbán Balázs és a törvényhozó, s ezzel az edukációval próbál emberhez hasonuló élőlényt faragni a Fidesz-KDNP a szülőnek nevezett, s az oligocén földtörténeti korból fennmaradt beazonosíthatatlan objektumból. A törvényhozó idővel kötelező bentlakásos tanfolyamokat is előír majd a szülőknek, ahol megtanulhatnak végre késsel-villával étkezni, szükségük végeztével kezet mosni, továbbá bevezetést nyernek az angol WC használatába, s kapnak egy közvetlen telefonszámot, ahol gyermeknevelési kérdésekben egyenesen Orbán Balázs és a törvényalkotó kellemesen selymes, máskor érzékien búgó hangon fogja eligazítani őket.
Viszont, ha már jelszavukká lett, hogy a gyermekeinket hagyják békén, nagy tisztelettel bátorkodom azt javasolni, hogy persze Orbán Balázs azt nevelgeti a saját környezetében, akit csak akar, illetve aki ezt hagyja neki, ám rólam és a többi szülőtársamról mielőbb pattanjon le szépen! Tanításait tartogassa és adresszálja a Magyar Úttörők Szövetsége és a KISZ mozgalmi utódszervezetének, a Fidelitasnak, vagy az MCC káderképző tanoda kiszemelt üdvöskéinek.