Tagosítás - Szénási Sándor jegyzete
Ukrajna igazán egy szót sem szólhat, amiért az amerikaiak a háta mögött tárgyalják le az oroszokkal a tűzszünet, és majd a béke kérdését is, mert az Unió is kiskorú státusban van. Nincs köze a nagyok dolgához, akkor se, ha amúgy az az ő legsajátabb dolga lenne: a végén megmondják neki, hogy merre hány óra, és alászolgája.
Maffiaállam mozgalmas hétköznapjai - Kárpáti Iván jegyzete
Most, hogy Matolcsy ment és a belpolitikai helyzet is kiélezett, nem kizárt, hogy példát statuálnak velük, megmutatják, hogy üldözi a korrupciót a jó cár, akit átvertek a bojárok. A rendőrség mindenesetre nyomoz. Azt persze nem tudhatjuk, hogy ez nem egy tárgyalási stratégia része-e. Nyomásgyakorlás az állami szerveket felhasználva, hogy esetleg ebből az űrből is látható vagyonból, mennyi kerüljön át az uralkodó családhoz.
A zebra, a legerősebb állat - Dési János jegyzete
Nem véletlen, hogy a zebra annyira népszerű mostanában. Például a zebratartásra igencsak alkalmas klímájú Hatvanpuszta zsebdiktátora, esetleg magyar hangja és brieftaschnija – Mészáros – zebrákat tart. Mert a zebra menő. Annyit érsz, amennyi zebrád van.
Nőválasztás – Józsa Márta jegyzete
Az utált adófizetésnek volna egy nem gyakran hangsúlyozott eszmei tartalma is. A kincstárba befizetett összeg arra is jogosít, hogy beleszóljon az adófizető a közügyekbe. Na de aki nem fizet, az ne is kérdezzen – mondhatja később egy férj, főnök vagy épp az a Holdról is látszó alak, aki lassan egyszemélyben lesz megmondója annak is, hogyan főzzük a paprikás krumplit.
Fantázia-torna Matolcsyval – Dési János jegyzete
Matolcsy, a fia és barátai, rokonai, üzletfelei talán csak pár száz vagy pár ezer milliárdot tüntettek el a közösből. De Matolcsy nem szerelte le a kapcsolókat, és valószínűleg a Pride-ra sem látogat ki, nincs is semmiféle botrány. Jó, az ÁSZ munkatársai próbálkoznak, de valószínűleg ők sem fogják idén a prémium-feltételeket teljesíteni, ha még egy hiányzó százmilliárdos tételt találnak.
Nagyon nagy a baj – Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Szó sincs arról, hogy mi újságírók valamiféle hősök lennénk, viszont egy jogállam, egy szabad társadalom elengedhetetlen részei. Normálisan megélni ebből a munkából már rég nem lehet – higgyék el, hogy az idősebb kollégáim a 2007-es fizetésükért dolgoznak – és újra meg újra felmerül bennünk, hogy ebben a rendszerben, meg a közösségi média korában egyáltalán meg tudunk-e felelni az újságírói minimumnak, tudunk-e kérdezni, tudjuk-e ellenőrizni még a hatalmat, tudunk-e igazat írni.
Állami vacak vs. túlélés - Rózsa Péter jegyzete
Magyar Villamos Művek 2023 elejétől 2024 októberéig nagyjából 8,5 milliárd forint értékben jelentetett meg hirdetéseket. Ami a lényeg, ennek az összegnek körülbelül a háromnegyede kifejezetten kormánypárti médiumokhoz ment. Ehhez képest a napi 150-200 ezres hallgatottságú Klubrádió félévente kénytelen gyűjteni.
Beszélgetés Vologyával - Szénási Sándor jegyzete
publiSok-sok jutifali jön még, amíg Putyin kegyesen beleegyezik abba, hogy csak nagyot nyerjen, de nem mindent, és Trump végre megengedi, hogy a Nobel-békedíj tiszteletét tegye a markában.
Gábor György: A gyermektelenség pecsétje
11/11/2023 09:19
| Szerző: Gábor György
A barbár, a pogány, az untermensch (nem-ember) itt van közöttünk. Közülünk való, akiben a "mi"-vel azonosított nemzet közös ellensége ölt testet, az "ők" állandóan változó, de rendre stigmatizált csoportja.
A migrációról szólva Orbán a pénteki rádiós monológjában az alábbiakat mondta: „Különbség van aközött, hogy valakinek van gyereke, vagy nincs gyereke. Ez meggyőződésem. Akinek nincs gyereke, egy saját személyes ügyként gondol a migrációra, szeretne-e ő olyan országban élni, ahol migránsok is vannak. De, akinek van gyereke, és mi vagyunk többen, azt hiszem, mi azon gondolkodunk, milyen országot hagyunk a gyerekeinkre.”
Szóval az, akinek nincs gyermeke, s mindegy is, hogy miért nincs, egyszerűen csak nincs és kész, abban a személyben – enyhébb esetben – ott lapul a cinikus közömbösség, rosszabb esetben a gonoszság hajlama, az ártó szándék és a galádságra való eredendő késztetés az ország jövőjét illetően. Mintha az ember képtelen lenne felelősen, okosan, bölcsen és tisztességesen gondolkodni ha nincs gyermeke, s mintha az ember nem lenne képes felelőtlenül gondolkodni akkor, ha gyermeke van.
Milyen gondolkodás ez? Miért kell, miért szükséges ellenséget kreálni, s miért szükséges, még akkor is, amikor ez teljesen feleslegesnek és értelmetlennek tűnik, valakit, valakiket megsérteni, megbántani, gyanússá tenni és megbélyegezni, s miért kell újra és újra valakit, valakiket az „egészséges nemzettesttel” szembeállítani és megszégyeníteni? Miért célravezető az, ha maga a politika gondoskodik önnön ellenségeiről, arról, hogy mindig legyenek sértettek, frusztráltak, megbántottak, akikre aztán elrettentő példázatként lehet rámutatni és ha úgy adódik, márpedig amióta a világ fennáll, valamiért mindig úgy adódik, az összes rossz okát bennük látni, s ennek megfelelően a gyűlölet, valamint a „jogos”, az „észszerű”, az „indokolt” és az „érthető” ítélkezés tárgyaivá tenni őket?
Az orbáni homogenizáló és szétválasztó, bűnbakképző és megbillogozó gondolkodás nagyon is érthető!
Aki a legparányibb vonatkozásban nincs velünk, az ellenünk!
Miért kell folyton stigmatizálni, megosztani, a legolcsóbb sztereotípiákat újra és újra kifarigcsálni, folyton-folyvást a jó és a rossz, a fekete és a fehér dualizmusában gondolkodni? Orbánt és kollégáit egy életre megfertőzte Carl Schmitt „a barát és az ellenség” fogalompárjának teóriája, s annak a szándéka, hogy ha nincs, akkor is ellenséges viszonyokat kell előállítani, akkor is szükséges megképezni az ellenséget, hogy folyamatosan kitermelt traumák és instabillá tett, önmarcangoló lelki tényezők egyengessék a hatalmi érdekeket. A barbár, a pogány, az untermensch (nem-ember) itt van közöttünk. Közülünk való, akiben a „mi”-vel azonosított nemzet közös ellensége ölt testet, az „ők” állandóan változó, de rendre stigmatizált csoportja. A fenyegető ellenséggel szembeni eredményes harchoz elementáris szükség van a hatalom fellépésére, mert csak a tekintély és az uralom képes legyőzni és semlegesíteni a gonoszt.
Mindez olyan rögeszmévé vált Orbánék számára, amely a beszédhasználatban is folyamatosan megjelenik, hogy a nyelvi eszközök tegyék még láthatatlanságukban is érzékivé és leírhatóvá a sokszor jelen sem lévő, avagy rejtőzködő, fenyegetően megbúvó, és legtöbbször maszkot öltő ellenséget.
Mózes negyedik könyvének egy helyén olvasható az alábbi: „Kelj fel Isten, és hadd szóródjanak szét ellenségeid, és ellenségeid meneküljenek előled” (4Mózes 10:35). Magyarul nem válik világossá, de a héber eredeti két ellenségfogalmat használ: az egyik az ojeb, vagyis az, aki aktívan próbál ártani, a másik a soneh, aki viszont cselekvés hiányában megmarad az elméleti-lelki gyűlölködésnél.
Egyelőre még megválaszolatlan kérdés, hogy a magyar kormány a gyermektelen nőket és férfiakat az ellenség melyik csoportjába sorolja be.
