„Köszönjük
Publicisztika
Nemzeti sport – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Nemzeti sport – Józsa Márta jegyzete

Pártunk és kormányunk sportszerűnek tartotta újfent, hogy ötmillió euróval támogasson szlovákiai fociklubokat. Alig valamivel kevesebbel, mint amennyit az év vége felé gyermekvédelemre csoportosítottak át ijedtükben és sebtében, persze nem tudjuk, hogy mire …

 Fapados repülőrajt – Hardy Mihály jegyzete
Publicisztika

Fapados repülőrajt – Hardy Mihály jegyzete

A gazdasági rakéták begyújtásához épp a minap bukott el a magyar kormány egymilliárd eurót, a költségvetés inkább hasonlít stand-up comedy-re és nincs az a KSH-elnök aki eleget tud "igazítani" az adatokon, hogy azok megfeleljenek a propagandának.

Holnap béke – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Holnap béke – Józsa Márta jegyzete

Egyre félelmetesebb mértékű sikereket aratnak az ő nyelvükön fogalmazva szuverenista, magukat vátesznek tartó ámokfutók – Magyarországon is. És ennek a következményeit szenvedik el végső soron azok is, akiknek a kétharmaddal újra és újra felszentelt vezetője a békéről papol, miközben kard kirántására buzdítja híveit a vele egyet nem értők ellen.

Megy a szekér… - Rózsa Péter jegyzete
Publicisztika

Megy a szekér… - Rózsa Péter jegyzete

Amikor Orbán ráült erre e szegény Magyarország nevű járgányra, az nem volt a legrosszabb állapotban, hiszen előző hajtója éppen egy nagyjavítással végzett, és a 2008-as pénzügyi világválságból kihízva, legalábbis működőképessé tette.

Kasztroly – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Kasztroly – Józsa Márta jegyzete

Általános statisztikusi vélekedés, hogy a magyar keresetekről pontosabb képet ad a mediánjövedelem. Vagyis az a bér, aminél a munkavállalók fele többet, fele kevesebbet kap kézhez egy hónapban. Így adódik az a helyzet, hogy a statisztikai hivatal által megállapított átlagkeresetnél a magyar munkavállalók 75 százaléka kevesebbet keres.

Stratégiai tuktukozás? – Kárpáti Iván jegyzete

7/01/2025 18:02

| Szerző: Kárpáti Iván/Klubrádió

A miniszterelnök nem kapkod, élvezi a trópusi hétköznapokat. Viszont a láthatatlanságra felvett Sulyok lépései mögött sem látszik még a mesterterv.

Vagy az van, hogy Orbán továbbra is magabiztos, vagy ennyire nem érzékeli a közhangulatot. Harmadik opció, hogy nálam nyilván sokkal nagyobb politikai rutinja van és nem kapkod, kicsit még élvezi a trópusi hétköznapokat.

Mi a helyzet itthon? Először is nagyon várjuk a beígért repülőrajtot, addig is nézegetjük a 416-os euró-forintot, a 650 forintos gázolajat, meg úgy általában a boltban ránk leső brutális árakat.

Itt van neki Sulyok Tamás is, akit leginkább arra vett fel, hogy ne csináljon bajt és lehetőleg ne látszódjon. Magyarul legyen az, aki: egy senki. Ehhez képest az utóbbi időben mintha nem egyeztetne Rogánnal. Van egy olyan érzésem, hogy amikor magából kikelve visszaszólt Magyar Péternek, aki jó érzékkel provokálta, azt nem egyeztette a szomszéd épületben tanyázó propagandaminiszterrel. Miért emelték volna erre a szintre az ellenzék vezetőjét? Ezen kívül miért adták volna át neki a hagyományos szilveszteri műsorsávot? Biztos emögött is van valami mesterterv, amire én nem látok rá, de egyelőre csak kérdések maradnak bennem.

De, ha majd a főnök elunja a tuktukozást a gurujával és visszatér a Várba, biztos rendet vág a szolgák között és előáll valami használható ötlettel, hogy lesz ebből csodálatos évünk.

Kárpáti Iván jegyzete a 2025. január 7-i Esti gyorsban hangzott el, meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva.