Tervek jövőre – Szénási Sándor jegyzete
Az őszi hangulat beköltözése a NER-elitbe tagadhatatlan, mint ahogy az is, hogy a politikai évszakváltozás réme O.V. esetében dacot és nem beletörődést fog jelenteni, sőt.
Hatalmi térképészet - Kárpáti Iván jegyzete
A fővárost szétkapják, egymással semmilyen összefüggésben nem lévő területeket kötnének össze, és szervesen összetartozó városrészeket vágnának el egymástól politikai képviselet szempontjából.
Több lekvárt a madzagra - Dési János jegyzete
A szuvizáshoz először is egy főhatóság kell, aztán gellérthegyi irodák, autók, fizetések, kutatóintézet, egy-két 3/3-assal - ha mindez megvan, akkor lehet bőkezű pr- és reklám-megrendeléseket adni az udvari beszállítónak, akinél tutira jó helyen van az a pár milliárdocska, amit arra fordítunk a nép pénzéből, hogy a népet hülyítsük.
Gesztenye – Józsa Márta jegyzete
A sültgesztenye-szezon piaci fejleményei is érzékletesen mutatják, mennyit ér a kormány családbarát politikája. Erről is ír jegyzetében Józsa Márta, aki szerint, ha megértjük, hogy rengeteg felnőtt nem eszik azért, hogy a gyerekeknek jusson élelmiszer, akkor nyilván azon sem lepődik meg senki, hogy százezer forint rendkívüli kiadás milliók számára jelent megugorhatatlan összeget.
Pénzen vett barátság – Neuman Gábor jegyzete
Vajon mennyit is ér Orbán és Trump barátsága. A Le Monde szerint több tízmillió eurót. Ez manapság átszámítva, minimum 10 milliárd forintot jelent, de lehet, hogy sokkal többet.
A Pinocchio-miniszter - Hardy Mihály jegyzete
Gulyás Gergely miniszter mindenesetre orbitálisat tódított, amikor azt állította, hogy a hackerek kezébe került adatok között nincsenek igazán fontos vagy érzékeny adatok. Pinocchio-miniszter alighanem ismét hülyének néz bennünket, csak az ő orra nem nő olyan gyorsan, mint a hazudós fabábué.
Videorodeo – Szénási Sándor jegyzete
Mint egy FSZB-tiszt mondta: keresd a nőt, és megvan a kompromat. Mi valahol itt tartunk most. Nők, ellenzék, a hatalmi elit kihívása.
Tények nélküli világ – Kárpáti Iván jegyzete
Mindenki abban hisz, amiben akar, szabadon döntheti el. Egyre kevésbé kiszámítható, hogy egy nyilvánosságra kerülő információ milyen hatást vált ki, így pillanatokon belül elveszti jelentőségét.
Vásárhelyi Mária: Politikai hullamosdatás
20/06/2023 14:20
| Szerző: Vásárhelyi Mária
Aki ma Magyarországon Horthy Miklós szennyesét kívánja tisztára mosni, az a magyar nemzet ellensége. Olyan embert kíván példaképként a nemzet elé állítani, aki tevékenységével a "legpocsékabb nemzet" szerepébe taszította az országot. Aki vágóhídra küldte a magyar lakosság csaknem 10 százalékát. Akinek nyolcszázezer honfitársának meggyilkoltatása sem volt túl nagy ár hatalmának megtartása érdekében.
Egész gyermekkoromban elfacsarodó szívvel, irigykedve hallgattam a téli- és nyári szünetről hazaérkező boldog osztálytársaim beszámolóit a vidéki nagyszülőknél, rokonoknál töltött szünidőről. Elképzeltem, hogy milyen lehet a szánkókat a lovaskocsi után kötve repülni a havon, reggeltől-estig a falusi gyerekekkel száguldozni a réten, tehenet legeltetni a mezőn és részesnek lenni egy olyan zárt közösség életében, amilyen a falu. Értetlenül álltam a kérdés előtt, hogy nekem miért nincs egyetlen vidéki rokonom sem.
Aztán, ahogy múlt az idő, megértettem. Azért nincsenek vidéki rokonaim, mert kiirtották őket. Az édesanyám tágabb családjának közel 100 tagja lett a holokauszt áldozata vagy halt meg munkaszolgálatban, az édesapám családjáról még azt sem tudom, hogy közülük hányat gyilkoltak meg haláltáborokban, erőltetett menetekben vagy a harctéren ágyútöltelékként. De nagyjából hasonló lehet a szám.
Mind itt éltek Magyarországon, magyar állampolgárok voltak, magyar volt az anyanyelvük, magyarul beszéltek otthon is. Az egyetlen „bűnük” az volt, hogy zsidónak születtek. Volt közöttük vallásos ortodox és olyan is, aki már az 1910-es években kikeresztelkedett és hívő református lett belőle. Meg persze sok vallástalan is. De ez a „végső megoldás” szempontjából mindegy volt, hiszen ahogy a tömeggyilkos Hitler mondotta hóhér segédjének, a magyar kormányzónak, Horthy Miklósnak; „ úgy kell kezelni minden zsidót, mint a tuberkulózis baktériumát, amely megfertőzi az egészséges szervezetet”. És Horthy Miklós – elszánt antiszemitizmusát bizonygatva – készségesen teljesítette Hitler minden parancsát. A fehérterror során meggyilkolt ezrek, több tucat zsidótörvény és zsidóellenes rendelet, a Kamenyec-Podolszkijba deportált és válogatott kínzások után meggyilkolt 21 ezer zsidó felnőtt és gyermek, a haláltáborokba küldött 450 ezer magyar állampolgár, a munkaszolgálatban, a gettókban meggyilkolt és a Dunába lőtt tízezrek szegélyezik Horthy politikai karrierjét. És ehhez még hozzáadhatjuk a Don-kanyarba küldött 120 ezer magyar katona értelmetlen és borzalmas halálát.
Dióhéjban így foglalható össze annak a kormányzónak a politikai tevékenysége, akit a rendszerváltás óta minden jobboldali kormány megpróbál tisztára mosdatni. De vajon miféle, önmagát nemzetiként aposztrofáló kormány az, amely Horthy életművének mellékes epizódjaként tekint közel egymillió magyar állampolgár elveszejtésére és szánalmasan kétségbeesett erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a mérleg másik serpenyőjébe tett „jó cselekedetekkel” pozitív irányba billentse az erkölcsi megítélés mérlegét a kormányzó javára. Vagyis, hogy elmagyarázza, hogy Horthy „kivételes államférfi” (Orbán Viktor), „hős katona, igaz magyar hazafi volt, akire főhajtással kell emlékeznünk” (Lázár János).
Valóban kivételes volt; ennyi magyar állampolgár vére egyetlen magyar kormányfő nevéhez sem tapad. Nincs annyi jó cselekedet a világon, amely 800 ezer ártatlan magyar állampolgár halálát „kiegyensúlyozhatja”. Ráadásul a kormányzó pártfogói által felemlegetett „jó cselekedetek” döntő részét csak vonakodva, elsősorban saját irhájának mentése érdekében – néhány nála sokkal tehetségesebb, és az ország sorsa iránt elkötelezett politikus társa unszolására – hajtotta végre. Ha csak rajta múlt volna, akkor vélhetően még sokkal több áldozatot követelt volna kormányzása.
Nyílt titok, hogy csupán a másik véreskezű diktátor, Sztálin mentette meg attól, hogy háborús bűnösként bíróság elé kelljen állnia. Az pedig, hogy portugáliai száműzetése során néhány – Amerikában élő – gazdag magyar zsidó tartotta el, nem arra bizonyíték, hogy zsidókat mentett, hanem arra, hogy a zsidó nagypolgárokat mennyire nem rendítette meg, a Horthy által halálra ítélt "kis zsidók" sorsa. És persze ez is szégyen.
Aki ma Magyarországon Horthy Miklós szennyesét kívánja tisztára mosni, az a magyar nemzet ellensége. Olyan embert kíván példaképként a nemzet elé állítani, aki tevékenységével a "legpocsékabb nemzet" szerepébe taszította az országot. Aki vágóhídra küldte a magyar lakosság csaknem 10 százalékát. Akinek nyolcszázezer honfitársának meggyilkoltatása sem volt túl nagy ár hatalmának megtartása érdekében. Aki azt szeretné, hogy Magyarország újra a legpocsékabb nemzet szégyenteljes szerepébe kényszerüljön.
