A lengyelek számára már nem megbízható NATO-partner Orbán és kormánya
4/08/2024 16:00
| Szerző: Csernyánszky Judit
| Szerkesztő: Ivánkai Márk
Magyar-lengyel két jó barát – de a politikusaik vérre menő vitákat folytatnak. Már azt is megüzenték a lengyelek Orbánéknak – kívül tágasabb – mármint az EU-n és a NATO-n kívül. A Visegrad Insight vezetőjével, Wojciech Przybylskivel beszélgetve kiderül, a lengyelek már nem osztják meg a fontos hírszerzési információkat a magyarokkal, akik újra és megint kémeket melengetnek a keblükön.
Szokásos fordulattal kezdeném, miszerint magyar-lengyel két jó barát. Tegyük ezt most már múlt időbe? Hisz a külügyminiszter-helyettesük Orbánékat az EU-n és a NATO-n kívül szeretnék látni. Kiütötte a biztosítékot Orbán tusnádfürdői beszéde is, mert Lengyelországot kifejezetten támadta, miszerint hipokriták önök, mert még mindig üzletelnek az oroszokkal. Szóval ennél mélyebbre nem is süllyedhet a két ország kapcsolata? – kérdem lengyel Wojciech Przybylskit, a Visegrad Insight kutató- és kiadó központ vezetőjét, főszerkesztőjét.
Wojciech Przybylski: Azt gondolom, a két ország kapcsolata nem Orbánon és a kormányokon múlik. Egészen biztos, hogy napjaink történelmében, legalábbis az elmúlt 200 évben kialakított lengyel-magyar kapcsolat független az aktuális politikától. Mert mindkét nép a nemzeti identitás jegyében keresi az utat, ami az úgynevezett európai projekt felé tart, hogy részesei legyünk az európai prosperitásnak. Sajnos azonban ezzel szemben most a mérgező birodalmi narratívát halljuk geopolitikai színezetben. Az orosz nacionalizmus melletti kiállás most végletesen megosztja országainkat. A magyar kormánynak pedig – hogy is mondjam, – nem sok jó néz ki, ha geopolitikai főszereplő akar lenni. Mindeközben mindkét nemzet roppant törékeny, mert a NATO és az EU jelentette biztonsági garanciáiktól függ.
Csernyánszky Judit: Tehát a valóság mégiscsak szomorú.
W.P.: Így abban igaza van, hogy a mai politikai mentalitás épp Orbán miatt megosztja a két nemzetet. A mostaninak és az előző lengyel kormánynak is el kell és el kellett volna élesen határolódnia az orbáni politikától. A lengyelek a maguk szabadságharcát is látják az oroszok elleni ukrán szabadságharcban. Számunkra Oroszország ma ugyanazt jelenti, mint a 19. században, amikor az ország a nemzetek börtöne volt. Ha valaki vissza akarna térni ebbe a börtönbe, hát rajta! Kaczyinski pártja, és az előző kormány is alaposan megfizetett azért, mert Orbánnal pendült egy húron. Minket, lengyeleket teljesen más fából faragtak. Most is csak vakargatjuk a fejünket, mit tegyünk, látva Orbán Viktor pálfordulását.
Cs.J.: Ön a minap készített interjút a lengyel külügyminiszterrel, s ebben is szóba került Orbán ún. békeküldetése. Mit szűrt le, milyen véleménye van erről Radosław Sikorskinak?
W.P.: Nagyon tompította mondandóját, mert PR-műveletnek nevezte. Gyakorlati haszna nulla volt, mert nincs kilátásban semmilyen béketeremtési folyamat. S amit ő vall a béke lehetőségéről, az egyáltalán nem egyezik azzal, amit Orbán mond. Az ő értelmezésében három megoldás kínálkozik. 1. Megadja magát Ukrajna. 2. Meg próbálja megnyerni a háborút, ami a jelen pillanatban túlságosan optimista elképzelés. 3. A harmadik a legrealisztikusabb. Sikorski szerint addig kell húzni a háborút, amíg az agresszor ki nem meríti forrásait, ki nem fárad annyira, hogy kénytelen a tárgyalóasztalhoz ülni. Orbán ezek közül egyiket sem képviselte. Ráadásul önkényes akcióba kezdett, ami felháborította az egész uniós vezetést és a parlamentet is.
Cs.J.: A külügyminiszterük ehhez képest mégis igyekezett most kompromisszumos megoldást találni arra a diplomáciai konfliktusra, amely szerint az uniós külügyminiszterek nem akarnak Budapestre jönni a külügyi csúcsra, ahogy ez dukál az uniós elnökségnek. Sikorski ezért azt javasolta, menjenek mindannyian Ukrajnába, amire egyébként volt már példa a háború óta. S ha jól tudom, Szijjártó ezt is megvétózta.
W.P.: Nagyon érdekeset mondott erről Sikorski, noha Szijjártó nem erősítette meg. Ugyebár eleve azt javasolta, hogy ez a külügyminiszteri uniós csúcs – mintegy kompromisszumos megoldásként – akkor ne Brüsszelben legyen, hanem például Munkácson, vagy Lvivben. Persze Kijevben is lehetne. S Szijjártó nagyon pozitívan reagált az ötletre, sőt kifejezetten tetszett neki. Majd nyilván beszélt Orbánnal, és nem sokkal később visszakozott, és megvétózta az ötletet.
Cs.J.: S vajon akkor ennyi vita után hol lesz? Mégiscsak Brüsszelben?
W.P.: Feltehetően Budapesten lesz megtartva, de a külügyminiszterek maguk helyett beosztottjaikat fogják elküldeni.
Cs.J.: Amíg a békemisszióról visszafogottan nyilatkozott Sikorski, addig a magyar szuverenitást firtató kérdésre, amelybe Orbán szerint a kínai rendőrök járőrözése is belefér, annál keményebben reagált. Hogy néz ki a magyar-kínai közeledés az önök olvasatában? S milyen befolyással lesz ez az uniós politikára?
W.P.: Azon túlmenően, hogy Sikorski leszögezte, Lengyelország utcáin soha nem fognak kínai rendőrök járőrözni, azért ennek mélyebb kontextusa is van. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a globalizációt nem lehet megállítani, azonban az érdekeket és az értékeket illene megkülönböztetni. Nem lehet csak a profit vagy egyéb haszon miatt feladni az európai biztonság közös értékrendjét. Márpedig Orbán ezt teszi. Becsapja az EU-t és a NATO-t is. Számos ország megtapasztalta, Olaszországot is említhetném, hogy ahol megjelentek a kínaiak, ott az állampolgárok megfigyelése, kontrollja is elkezdődött. S eközben a kínaiak elveszik a magyarok munkáját, a magyarok pénzét és a magyarok földjét, ingatlanjait is. Épp az ország szuverenitását veszik el, hogy ezt miért nem érti meg Orbán, hogy magával is ellentmondásba keveredik?
Cs.J.: S nemcsak Lengyelországgal, de Ukrajnával is sorozatos konfliktusokat generál Orbán. Most viszont visszavágtak az ukránok és leállították a Lukoil szállításait. Talán értesült erről is. S a magyar kormány szerint ezt a konfliktust Brüsszelnek kell megoldani. Egyetért ön ezzel, mint kelet-európai elemző?
W.P.: Azt gondolom, az Európai Uniónak vannak a legmegfelelőbb eszközeik arra, hogy az adott tagállam érdekeit a legjobban megvédhessék. Ezzel tehát egyetértek. Az viszont magyarázatra szorul Orbánék részéről, hogy miért nem tartották magukat ahhoz a megállapodáshoz, amit nem mellesleg alá is írtak, hogy az év végéig befejezik az orosz energiaforrások beszerzését. Mondjuk azt nem tudom, mi késztette Ukrajnát erre a lépésre a határidő lejárta előtt. Talán a magyar háborús álláspont lehet e mögött. Arra is felhívnám a figyelmet, hogy Szlovákia és Csehország is hasonló energiaproblémába ütközött a háború kitörésével, mint a magyar kormány, azonban mindkét országban jól halad az oroszról való áttérés az alternatív energiaforrásokra. Ezzel szemben a magyar kormány még több mennyiségre szerződött a háború óta az oroszokkal, ahelyett, hogy felszámolta volna az orosz energiafüggőséget. Orbán hazardőr, aki miatt az egész ország szenved.
Cs.J.: Lengyelország hatalmas összegekkel és egyéb formában segíti Ukrajnát. Szijjártó bejelentette, hogy mindaddig nem férhetnek az Ukrajnát segítő tagállamok ahhoz a pénzügyi alaphoz, amiből kompenzálják a segítséget, amíg a Lukoil-ügyet meg nem oldja Brüsszel. Azért ez elég érzékenyen érintheti önöket?!
W.P.: Nyilván nem tetszik ez nekünk és nem értünk egyet ezzel a zsarolással, hisz alapvetően a lengyel adófizetők pénzét használjuk, amíg nem kapjuk meg a védelmi kiadásaink kompenzációját. Ezzel együtt továbbra is ugyanúgy segíteni fogjuk Ukrajnát. Senki nem fog minket ebben meghátrálásra késztetni. De az biztos, jól megjegyezzük magunknak, amit a magyar kormány tesz.
Cs.J.: Milyen perspektívát lát a visegrádi négyek előtt ezek után? Működőképes lesz?
W.P.: Eleinte nyilván a gazdasági érdekek kötötték össze a négy tagországot. És persze az oroszokkal és a kínaiakkal szembeni kiállás is. Sőt, ugyebár a németekkel karöltve a szovjet csapatok kivonását is együtt, koordinálva vezényeltük le a rendszerváltáskor. Ebből is adódott a későbbi kapcsolat. A visegrádi kezdeményezés a közös NATO-csatlakozásunkat is segítette. S ekkor már korántsem profitorientált volt ez a csapat, hanem a biztonsági garanciák jelentették az együttműködés alapját. Nos, ha valaki, nevezetesen a magyar kormány, ezt az alapot – mint talajt akarja kihúzni a lábunk alól, akkor azt nem engedhetjük. Viszont el kell mondjam, hogy Sikorski sokkal megengedőbb ebben a kérdésben, azt mondja, várjuk ki, amíg enyhül a helyzet.
Cs.J.: Vannak-e információi arról, mennyire tartják megbízható partnernek a NATO-ban a magyar kormányt? Lengyelország számít egyáltalán Magyarországra?
W.P.: Nem igazán. Amikor valaki cinkelt lapokkal játszik, az ne számítson a bizalmunkra. Mindannyian tudjuk, milyen szerepet töltött be Budapesten az orosz befektetési bank. A NATO-ban kevésbé fontos számunkra a magyarok katonai hozzájárulása, annál inkább a hírszerzési információk megszerzése. Az biztos, Lengyelország nem osztja meg a szenzitív információkat a magyar kormánnyal.
Cs.J.: Végül arra lennék kíváncsi, miként készülnek a januárban kezdődő lengyel soros uniós elnökségre? Vannak nagy tervek, meglepetések?
W.P.: Őszintén, ez minket és egyébként a legtöbb országot nem érint különösebben, mert úgy gondoljuk, hogy soros elnöknek lenni annyit jelent, mint biztosítani a szolgáltatásokat, hogy a dolgok olajozottan menjenek. Hogy a közös elképzelések és tervek megvalósuljanak. Mi szolgálni és szolgáltatni akarunk és nem diktálni.
Cs.J.: Mint ahogy egyesek, hogy ne is mutogassak ujjunkkal saját magunkra.
W.P.: Így, így. Alapvetően biztonsági kérdések lesznek a középpontban. A határmenti biztonság épp úgy, mint a gazdasági növekedés biztonságának, vagy az egészségügyi ellátás garanciáknak a megteremtése. Nem sokkal előtte áll fel az új Európai Bizottság, és az amerikai választások is lezajlanak.
Cs.J.: Vajon tervez-e a lengyel elnökség meghallgatást a magyar jogállami kérdésekben, a 7-es cikkelyes eljárásban?
W.P.: ÁÁÁ, értem már (nevet). Igen, azt tényleg jó lenne tudni. De erről nincsenek információim. Az Európai Bizottság ugyebár már most is erősen rajta van az ügyön, nyilván ennek lesz folytatása. De véleményem szerint Lengyelország inkább csak követni fogja a bizottsági döntéseket és segíteni a végrehajtásukban, mint kezdeményezni vagy diktálni a menetet.
Cs.J.: De legalább már önök, lengyelek már túlvannak ezen a jogállami procedúrán, kapják a pénzeket is újra.
W.P.: Nem, nem. Azért nem teljesen. Talán majd a jövőre esedékes elnökválasztás után. Mert a jelen pillanatban nagyon nehéz együttműködnie a kormánynak az elnökkel. Hisz két politikai nézet ütközik egymással. Elég erős elnöki rendszerünk van, a franciához tudnám a legjobban hasonlítani. S az elnök jelenleg mindig keresztbe tesz a kormánynak, nem enged át szinte semmilyen törvényt. Így aztán a jogállam helyreállításán még jócskán van mit tenni.
A teljes riportot a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.
