Ahány ház, annyi szám?!
1/03/2025 12:02
| Szerző: Timár Ágnes/Klubrádió
Az Alkotásnak félrefordított úttól a Pest, Buda és Óbuda egyesítéséből származó, kerületek közötti feszültségekig vezetett a legutóbbi Galaxis kalauz. Útközben kiderítettük, miért nehezebb a futárok munkája Japánban, mint máshol.
Így esett szó eddig a különböző hivatalos, illetve szakszövegek magyarról magyarra fordításáról, vagyis közérthetővé tételéről, ügyelve arra, hogy azok tartalma ne változzon.
Az előző héten példaként a szakműsorok, hobbi reality-k magyar hangalámondásánál tapasztalható hibákat hoztuk fel. Kiderült, hogy a legnagyobb problémát a szaklektor hiánya okozza. Így valósulhat meg, hogy az autószerelős, házépítős, esküvőiruha-varrós műsorok magyar változatai sokszor nem valódi ismereteket, hanem fals információk sorát terjesztik.
Nagyjából olyan, mintha útbaigazítást kérnénk egy ismeretlen városban, és aki a segítségünkre siet, az roppant lelkes, csak sajnos az utat nem ismeri.
A 311. epizódban a nyelvpolitika egy újabb leágazásával, a közterek elnevezésével, illetve a vonatkozó szabályokkal foglalkoztunk. Ebben továbbra is Horváth Péter Iván, nyelvész volt a segítségünkre, aki többek között arról is beszélt, hogy milyen előnye, illetve hátránya van, ha név helyett számot kapnak az utcák.
Különböző bakikra is felhívta a figyelmet a nyelvész. Az Alkotás út például németül már jóval korábban létezett, mikor azonban magyarításra került a sor, a szakfordító figyelmét elkerülte, hogy az eredeti kifejezés a bibliai teremtésre utal valójában. Az Andrássy út többszöri átnevezése pedig a magyar politikatörténet egy lenyomata, emelte ki.
Hogy egyáltalán kap-e bármilyen nevet egy utca vagy tér, az sem egyértelmű. Ahogy Horváth Péter Iván is utalt rá, Japánban még az útbaigazítás is egészen egyedi, hiszen nincsenek utcanevek és hagyományos értelemben vett házszámok.
A nagyobb városokat körzetekre, azokat pedig kisebb egységekre osztják; a házaknak, tömböknek pedig külön nevük van. Ki tudja hogyan, működik a rendszer. Habár a taxisok, futárok gyakran egymás segítségét kérik.
Rátonyi Gábor, helytörténeti kutatóval folytattuk az adást, aki történelmi vonatkozásban beszélt a közterületek (vagyis utcák, terek, közök, dűlők, lépcsők vagy éppen hidak) névadásáról. Elmondta, hogy Budapesten az elnevezések sokáig organikusan alakultak. Arra utaltak például az utcanevek, hogy milyen épített emlék található a területen, esetleg milyen típusú munkavégzés zajlik ott, vagy hogy milyen város irányába mutat az adott út, mint például a Váci vagy a Bécsi. Az utcák regisztrálása a 17. században történt meg, tette hozzá Rátonyi Gábor.
A török hódoltság idején törökül, az Osztrák-Magyar Monarchia fennállásakor németül nevezték el az utcákat. Ezeket magyarították később, a jelentését általában meghagyva.
A kiegyezésig természetesen nem, de azt követően már lehetett magyar hősökről is közterületet elnevezni. A 19. század végétől pedig kifejezetten hangsúlyos lett a nemzeti érzület, ami az utcaneveken is meglátszott.
Egy ma is létező probléma a fővárosban, emelte ki Rátonyi Gábor, helytörténeti kutató, hogy sok azonos nevű utca van. Ez Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesítésének az eredménye. A kerületek saját utcáikért folytatott küzdelme pedig azóta is meg-megjelenik.
A teljes adást meghallgathatják a cikk tetején elhelyezett lejátszóra kattintva.
2025. február 26., szerda 15.00
Szerkesztő-műsorvezető: Timár Ágnes
