Amikor vödörrel a kezemben jöttem ki a romok közül, mindenki tudta, mi van benne
18/09/2021 06:12
| Szerző: Csernyánszky Judit/Klubrádió
Szeptember 11-i emlékeit mondta el húsz évvel ezelőttről Dan Daly veterán tűzoltó New Yorkból a Klubrádiónak.
Az Egyesült Államokban a múlt hét szeptember 11-e jegyében telt el. Nem volt olyan think tank, kutatóközpont vagy sajtóorgánum, amelyik ne adta volna ki a 20 év alatt leülepedett kutatások és elméletek összefoglalóját. Csernyánszky Judit, a Klubrádió riportere más irányba indult el. Dan Daly nyugalmazott tűzoltóparancsnokkal beszélgetett, 2001. szeptember 11-én aki részt vett New Yorkban az ikertornyok összeomlásakor a mentésben, a romok eltakarításában. 24 évet szolgált a tűzoltóságnál, 2002-ben ment nyugdíjba. Megkapta New York állam szenátusától a szabadság érdemérmet. Ez a nap – mint oly sokunknak – beleégett az ő emlékezetébe is. 343 kollégáját veszítette el egy nap alatt.
Dan Daly: Otthon voltam azon a reggelen, és amikor láttam a tévében, mi történt, elkezdtem összeszedni a csapatomat. Beöltöztünk, rengeteg tűzoltóautó haladt az ikertornyok irányába – a későbbi Ground Zero felé –, beszálltunk mi is egybe. Találgattuk, mi történhetett, de inkább csöndben voltunk. Azt azonban rögtön tudtuk, hogy életünk legnehezebb feladata előtt állunk, és talán a legnagyobb tragédiánk előtt is. Ahogy közeledtünk, úgy szürkült, homályosult el minden körülöttünk a füsttől és a porló ikertornyoktól. Odakiáltott az egyik kolléga, elveszítettük Michael Judge káplánunkat. Majd odajött egy másik ismerős, akitől megtudtam, hogy gyerekkori barátom is a romok között veszett. Az elkövetkező órákban, napokban és hetekben semmi mást nem hallottam, mint azt, hogy ki halt meg. Mintha egy másik bolygón lettem volna, mert ilyen még soha nem fordult elő. És azt is tudtuk, ez a nap nemcsak New Yorknak volt rettenetes, de az egész emberiség számára rosszat jelentett.
Csernyánszky Judit: Mit tudott/tudtak tenni szeptember 11-én?
Mivel hatalmas volt a füst és a korom, gyakorlatilag csak egy-két méterre láttunk. Azt sem tudtuk, mi van amögött. Annyit tudtunk, hogy van két 110 emeletes torony, ami körülbelül 65 ezer négyzetméternyi területen helyezkedik el és azt, hogy 50 ezer ember dolgozik az ikertornyokban, nem beszélve a turistákról. Ehhez képest mi izzó vas- és fémszerkezeteket, roncsokat láttunk magunk körül és tüzet. Nem volt megfelelő eszközünk sem. Így kiabálni kezdtünk, megszólítani a romok között szorulókat, és füleltünk, milyen irányba kutassunk. Az épület kártyavárként omlott össze, egyik emelet lecsúszott a másikra, egyik a másik után, pillanatok alatt. Irodák lettek porrá egy szempillantás alatt.
Ön a Capitoliumban részt vett a kongresszusi meghallgatáson is akkor. Mit mondana ma, ha megint elmenne a törvényhozásba?
Ha ott lennék ma? … Nézze, egy borzalmas terrorista cselekmény volt. Ma is sok ehhez hasonlót megélünk. Akkor hónapokon át jártam a világot, a Külügyminisztérium felkérésére előadásokat tartottam arról, mi és hogyan történt. Amiből én is, mások is sokat tanultak: az az akkor megvalósuló nemzeti összefogás volt. Nem volt halott a nemzet, a hamvából, mint a főnix, életre kelt. Egy emberként dolgoztuk fel, ami történt és segítettünk, akin tudtunk. Emlékszem, fiatalok, iskolások jöttek oda hozzánk, hogy megköszönjék a munkánkat. És akkor hirtelen sokan elkezdtek önkénteskedni. Pedig a körülmények olyanok voltak, mint amit Dante Poklában. Az önkéntesek sátrat vertek, aztán hoztak ennivalót, cipőt, amit szükségesnek láttak. Nehéz napok voltak, mert ha a kutya ugatott, mentünk a megjelölt helyre. Vödörrel a kezünkben. Kiástuk, amit találtunk, a hamvakat, illetve, az elégett test maradványait. Ilyenkor az emberek szalutáltak, amíg vittük a „halottasházig” a vödröt. Tisztában voltak azzal, mit találtunk. Szóval, ha visszamennék ma a capitoliumi meghallgatásra, akkor azt mondanám, hé emberek, elvesztettük egymást. Teremtsük meg újra azt az egységet, azt az önzetlenséget, ami akkor volt, legyünk olyanok, mint akkor. Öleljük át egymást, és nem számít, ki hova tartozik. Rettenetes ma a megosztottság, a széthúzás, pedig a klímaváltozástól kezdve sok kérdésben egyetértésre lenne szükségünk.
Egyébként letisztult önben, miért és hogyan történhetett ez meg Amerikával húsz évvel ezelőtt?
Ami történt velünk ott és akkor, annak alapvető oka az emberek kiábrándultsága lehetett a szabad kapitalizmusból. Hogy rossz úton indultunk el. A World Trade Center ennek volt a szimbóluma. De a bigott vallásosság is oka volt. A terrorizmus pedig még jobban fáj, ha a szíveden keresztül üt. New York és a többi megtámadott épület mind Amerika jelképei. De nyilván bizonyos dolgokat nekünk sem kellett volna megtenni
Mire gondol?
Egy olyan nagy nemzet, mint mi vagyunk, folyamatos nyomás alatt áll, hogy oldjon meg bizonyos dolgokat, legyen az háború, vagy adott kormányok támogatása, amikor egyenes tartásról, becsületről van szó. Nyilván ez érdekütközés is valahol.
Ön önkénteskedik veteránokat segítve, akik Irakból, Afganisztánból érkeznek haza. Hogyan segít nekik?
Háborúban sérült katonákkal foglalkozom, akiknek az életét ugyan megmentette a golyóálló mellény, de elveszítették végtagjukat. Gyakran mind a négyet. S olyan fiatalokról beszélünk, akiknek igazából most kezdődne el az életük. A Walter Reed katonai kórházba járunk hozzájuk, és igyekszünk segíteni lelkileg is feldolgozni számukra a drámát, de megpróbáljuk őket a sportokba is visszavezetni speciális kerekes székekkel, eszközökkel. Mert a sport adhatja nekik vissza az önbizalmat. Nagyon jó érzés, amikor eltöltesz velük egy hétvégét, és felszabadultabbnak látod őket. Gyakran külföldre is visszük őket, így jutottam el velük Budapestre és Kiskunfélegyházára is. Kismaratont szerveztek nekünk 7-8 éve talán, és nagyon hálás vagyok ezért a magyaroknak. Kedvenc helyem ez a városka. Vittem nekik egy méretes darabot az egykori Világkereskedelmi Központból emlékül.
Fiatalokhoz is jár előadni arról, milyen út vezethet a boldogsághoz
Mielőtt tűzoltónak álltam, tanárként dolgoztam. Ismerem a gyerekeket, milyen nehéz befogadni egy világot, amit nem ők teremtettek. Megtalálni benne a helyüket. Önkénteskedtem, mert írtam is egy rövid könyvet arról, mi szerintem az az öt dolog, ami segít a boldogság megtalálásában. Az interneten is elolvasható. Beszélek nekik a Ground Zeróról, ami rögtön más megvilágításba helyezi az életüket. Börtönökbe is járok, ott is előadásokat tartok. A feleségemmel pedig havonta egyszer hajléktalanoknak osztunk New Yorkban ételt, ilyenkor hajnali 4-kor kelünk, megpakoljuk az autót és megyünk. Ausztráliában egy olyan konferencián adtam elő a boldogságelméletemet, ahol a 37 fellépő egyike a dalai láma volt, a másik mondjuk Jane Goodall. Akkor leszűrtem magamban, mi volt a közös mindannyiunk előadásában. Nem tudod megérezni és megérteni az igazán mély fájdalmat és határtalan örömöt, ha nem segítesz az embereken a magad módján és eszközeivel. 72 év után ezt mondhatom
Helyes döntés volt Afganisztánból kivonulni?
Helyes döntés volt, még akkor is, ha én Afganisztánban veszítettem el az unokaöcsémet, akinek a könyvemet szenteltem. Vérünket ontottuk ott, és kincseinket hagytuk ott. Kiderült, hiába próbálkoznak a nagyhatalmak, egy olyan törzsi rendszerről van szó, amit nem igazán l ehet megváltoztatni. Azt kívántam, bárcsak kivonultunk volna akkor, amikor levadásztuk Oszama bin Ladent. Másrészről inkább nagy testvérei legyünk egy-egy nemzetnek, mint a rend őrei. Azt hiszem, változtatni kell a korábbi politikánkon. Országunk megosztottsága is erre int.
Mit szól ahhoz, hogy az elkövetőknek még mindig nem zárult le a pere? Ott vannak Guantanamón.
Nehéz kérdés, de mindenképpen nagy hiba volt 19 éven át ott tartani őket. Remélem, Biden elnök ezt is meg fogja oldani. 13 millió dollárba kerül évente egy guantanamói fogoly tartása. Már csak ezért is, mert azt a pénzt jobb helyre kellene tenni. S az ítéletre morális szempontból is szükség lenne mindannyiunk számára
Az FBI-iratokat hamarosan feloldhatják a titkosítás alól.
Igen, elindult ez folyamat, hallottam a napokban, de ez hosszú lesz. A dokumentumokból még én sem láttam egyet sem. De épp itt lenne az ideje, hogy megtudjuk, mi történt. Biztos lesznek meglepetések, de ezeken is túl kell egyszer esni. Azt mondják, a demokrácia ismérve a művelt és tájékozott választó.
A beszélgetést a cikk elején a lejátszóra kattintva hallgathatja meg!
2021. szeptember 11., szombat 15.45
riporter: Csernyánszky Judit
