Csehy Zoltán: Színek könyve
27/02/2022 19:08
| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió
A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Csehy Zoltán Buzérvörös, karmazsin és Húsokker című verseit hallgathatják meg a Színek könyvéből a szerző előadásában.
Az 1973-ban született felvidéki költő, Csehy Zoltán nem csupán költő, hanem jelentős irodalomtudós és műfordító is: fordított ókori római erotikus verseket éppen úgy, mint ahogy elkészítette a magyar nyelvű LMBTQ-irodalom eddigi legteljesebb monográfiáját, Szodoma és környéke címmel. Belső közlés című irodalmi műsorunkban mégis elsősorban költészete kapcsán láttuk vendégül öt évvel ezelőtt.
A műsorban Szegő Jánossal beszélgetett, és ebben az adásban olvasta föl – több másik mellett – azt a két versét is, amelyet mától itt, a Klubrádió honlapján is meghallgathatnak. A Színek könyve című ciklusába tartozó Húsokker, illetve Buzérvörös, karmazsin című versei is a sok területen otthonosan mozgó szerző formaérzékéről, műveltségéről, fantáziájáról, valamint – a (nem éppen minden jelentőség nélküli módon) nem az erkölcsi ítélkezésben, hanem a realitás széles spektrumának feltérképezésében gyökerező – felelősségtudatáról tanúskodnak.
A verseket a hangsávok lejátszás gombjaira kattintva lehet meghallgatni.
A versek eredeti, írott változata:
Buzérvörös, karmazsin
A buzérvörösért menj vissza a Horthy-korszakba:
a tüzérség fegyvernemi jelzése ilyen
vitéz Hager Ottó tábornoki köpenyén,
melyre kétoldalt tizenegy karéjú tölgylevelet
hímeztek aranysodrattal, és koronás arany gombocskával.
Tüzérbuzér. Buzértüzér. Perverz paronomasia?
A buzérvöröst a közhiedelemmel ellentétben nem Tormay
Cécile találta ki, bár biztosan lett volna hozzá kedve.
Nem is D’annunzio vagy Debussy, akik meg
annyi örömet sem tartottak maguknál. Azt a keveset is,
amit mégis, Sebestyén közös, buzérvörös vérében fedezték fel.
Hogy érhetett annyit 1945-ben Gróf Batthyány Margit
és Hans-Joachim Oldenburg
pisztolyának feketéje a virágvasárnapján merő szórakozásból
agyonlőtt kétszáz meztelen férfi levetett sárgája ellen?
A testből kirobbantott vörös rózsák szirmai
könnyebben enyésznek, egyszerűen szétfolynak
a történelem féregjárataiban (artériában?).
És mért hencegett úgy pár nap múlva a felgyújtott
rohonci kastély sárgás feketéje,
a vörös hadsereg megérkezésekor?
A túlhergelt színek kényszerű találkozása
tömegsírhoz vezet. Aztán a tömegsír fölött
mégis kiújul a svájci pásztorjáték. A háború után
Gróf Batthány Margit kilovagol
ezer holdas erdőbirtokára. Anyanyelve a vadászat,
alapszíne a terepszín. Vad vére a tölgylevélen,
mielőtt Jupiterig kapaszkodhatna benne a lélek.
Míg kopója levizel egy bokrot,
csak úgy szórakozásból
bekiált a tömegsírba: „hogy vagytok,
agyonlőtt férfiak, érzitek-e már a
körülmetélt gyökerek
szorítását? Valaki szedje össze a golyókat,
a töltényeket a fémről lerohadt
testek közül és fűzzön világszép
nyakláncot hófehér nyakamra”
Gróf Batthány Margit, most meghalsz,
szól egy hang, szinte gyengéden, mintha gyerekszobából,
a te színed a szar trágya-termékenysége,
a te szagod a halál oxigénje.
Itt fogsz meggebedni a festőbuzérok
mezején, itt nyom agyon tulajdon éltető
démonod ujja, mint egy ámuldozó karmazsintetűt.
Húsokker
A firenzei kereskedő, Francesco del Giocondo
ötgyermekes (és ráadásul) erényes felesége, jelenleg
modell, hetek óta órákat tölt egy karosszékben és folyamatosan fecseg.
Mint egy udvari madrigálé, nem rozsdáll
megnövesztett szája: magánörömében gusztustalanul
harsány színek lubickolnak. A száj megfesthetetlensége,
az öszvérsegg-mosoly reménytelensége
különösen irritáló. Egy igazi arc mindenre készen áll.
Akárcsak Francesco selymei. A mester hosszú
haját tömködi a fülébe: fülzsírba fagyna a csönd.
Egy percre feltűnnek Provence okker sziklái,
a vargánya okkere. Dr. Lillian Schwartz okker
mosolya: de hisz a Gioconda a Mester maga! Önarckép.
A folytonos fecsegés, a fülzsírba gyűrt haj
mása, titkos üzenet a reneszánsz vonzalmi körön,
a Jarman-univerzumon belül. A Mester
mint Nő. De attól még itt fecseg a selyemkereskedő
felesége a karosszékben, szava úgy árad,
mint egy bűvész torkából az összecsomózott selyemkendők,
a kép pedig nem készül,
a száj ficánkol, nő és szűkül, ernyed és feszül. A másnapi
ülésre nem jött a modell, egy fiút küldött. „Asszonyom
megfázott....”. „Ülj le”, szólt a mester. A vászon
hipp-hopp megkapja az okker szájat, és
a kép, Lisa del Giocondo mása szinte mosolyogni kezd.
A fiú felkacag, majd áhítattal nézi.
Azon már meg sem lepődik, hogy
a Mester búcsúzóul szájon csókolja.
