Háy János: Darabokban

A lakosság körében egyik legolvasottabb írót, Háy Jánost elsősorban regényeiről ismerik. A szerző azonban, aki egyébként legutóbb a Kovátsműhely adásában szerepelt a Klubrádió műsorán, többek között költő is, és számos verseskötetet is megjelentetett. A Belső közlés vendégeként több mint hét évvel ezelőtt ezek közül olvasott föl egyet a Marton Évával folytatott beszélgetése és az általa kedvelt zenék megmutatása közben.

A mától itt, a Klubrádió honlapján is meghallgatható vers a poposabb közönséget a Kispál és a Borz dalára vagy az elvontabbakat akár Cseh Tamás és Bereményi Géza szerzeményére is emlékeztetheti, Háy verse ugyanakkor kevésbé öncélú szimbolikával, konkrétabban ad számot a középkorú férfi hétköznapi életérzésének elvesztett egységéről, darabokra hasadtságáról.

A verset a fenti hangsáv melletti lejátszás gombra kattintva hallgathatják meg. Címlapi kép: Wikimedia Commons / Stekovics Gáspár

A vers eredeti, írott változata:

Darabokban

 

Kivesznek belőlem,
mert kellek.
Szükség van rá,
hogy működjön
a megfelelő helyen
egy ember.

Kivesznek belőlem.
Apa, férj, szerető,
alkalmazott, aki
feladatokat old meg,
munkás, aki termel,
amíg anya él,
gyermek.

Kivesznek,
szétválogatnak,
ahogy a disznót
kellett.
Szervekereskedők
a hátsó szobában
a részeimmel
seftelnek.

Egy vagyok abban,
aki vagyok, de
nekik nem az
az egy kell.
Egy vese elég,
epe mire való,
csak a hús
megkeseredne.
Fél tüdő nem kell.

Egy vagyok,
de nekik elég
a negyed egy,
a fél egy.
Ha elpusztul
a másik fele,
a fél lesz az egy,
ha elpusztul
három negyed,
a negyed lesz az egy.

Hol a szíve,
kiabálnak, mert
az mindenkinek
kellett,
puszta kézzel
matatnak
vért kavarva
a mellkas
belsejében.

Hol van, kiabálnak,
hová lett,
melyiktek vitte el.
Körbenéznek.
Nincs, sehol nincsen.
S látják, hogy
már nem élek.
Hiányzik belőlem
valami, vagy
hatott a méreg.

Kisomfordálnak
a konyhába
véres kézzel.
A maradékot
be kellett volna,
de nem dobták,
már nem érdekelte őket,
a szemétbe.