Jocó bácsi: A státusztörvény kiprovokálta, amit meg kellett volna már tennem, élvezem a szabadabb életet

Balatoni József, vagyis Jocó bácsi íz esztendőt töltött történelem és erkölcstan oktatóként, valamint osztályfőnökként. Most is tanárnak vallja magát, azt mondja, mindig az volt és lesz is. Nem akarja és nem is tudja elengedni ezt a szerepet. A jelenlegi osztályának sem fogja teljesen elengedni a kezét, ott lesz mellettük, ha szükségük van rá, ahogy az előző osztályait is mindig nyomon követi.

Egyre kevésbé takargatja az érzéseit. Szerinte, akik felvállalják az érzéseiket azok sokkal erősebbek, mint akik titkolják. Soha nem akart más lenni a munkája során sem, mint a magánéletben. Azt sem tagadja, hogy a közoktattást ért változások miatt tavasszal mély depresszióba esett, tudta, hogy lépnie kell. Bár már áprilisban elöntötte, hogy elhagyja a tanári pályát, szándékosan nem beszélt erről senkinek. Mire júliusban Novák Katalin aláírta a státusztörvényt, ő már túl volt a gyászidőszakon és felszabadult.

A Holt költők társaságát egyszer látta kamaszként, és eszébe sem jutott, hogy összehasonlítsa magát John Keating tanár úrral. Rajongói azonban elkezdték, a film alapján kapitánynak hívni. Ma már nem ágál ez ellen, látja a párhuzamot a film és az élete között. A menedzsere, aki a legjobb barátja is egyben, azt kérdezte tőle azokban a tavaszi hónapokban, amikor gyötrődött, mit tegyen, hogy el tudja-e képzelni, hogy úgy ér véget a film, hogy a tanár úr nem megy el. Természetesen nem tudta elképzelni, és ez megerősítette, hogy az ő filmje sem folytatódhat úgy, hogy marad.

Köztudottan nagy színház rajongó, a tapsrend után néha felkerül a színpadra, de sokat ül a nézőtéren is. Több interjúban is beszélt róla, hogy mindig is voltak színpadi ambíciói, azonban a Színművészeti Egyetem felvételijére gyávaságból nem ment el. Aztán az élet újra összehozta a színházzal, nagyon jól érzi magát a közönség előtt, és a készítésben is szeret részt venni. Most Szirtes Tamás rendező felkérésére a Madách Színházban, a Six című musical kommunikációjában segédkezik és tartalmakat gyárt. Hatalmas ajándéknak tartja, hogy nyolc órát ülhet a neves rendező mellett, és nézheti, ahogy alkot.

Bár most a színház került központi helyre az életében, emellett lesznek pedagógiai előadásai is, számos helyen tanít és edukációs podcastokat gyárt. A változások ráébresztették, hogy nem akar pusztán egyfajta struktúrában dolgozni, nagyon élvezi ezt a szabadabb létet. Hálás a tíz éves munkásságáért, amiért most folyamatosan érkeznek hozzá a lehetőségek. A tanítás, mivel a személyisége része, mindig is megmarad, annyi a különbség, hogy most nem egy helyre megy oktatni, hanem bárhova, ahol erre lehetőséget kap. A státusztörvény kiprovokálta, hogy megtegye, amit meg kellett tennie, enélkül lehet, hogy soha nem tette volna meg ezt a lépést.

A teljes beszélgetést meghallgathatják a cikk elején elhelyezett lejátszóra kattintva, vagy megnézhetik YouTube-csatornánkon.