Későn se, soha – Szénási Sándor jegyzete

Szabó István nem veszi át a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját, nyilván nem függetlenül attól a levéltől, amit Schmidt Mária írt Kásler emberminiszternek, Fekete államtitkárnak,és Káel filmbiztosnak abbeli reményét hangoztatva, hogy az Egyesület eláll az ötlettől, belátván, hogy kommunista ügynökök magasztalása és mentegetése nem fér bele az Orbán-kormány értékrendjébe.

Hogy abban az értékrendben amúgy mi minden elfér, most nem bontjuk ki, nincs annyi időnk.

A lényeg, hogy a Filmakadémia nem tántorult el az díjazástól, ami, – ha a történet mögött nem a rendező méltósága érdekében hozott megegyezés áll –, figyelemre méltó mozzanat, nem túloznánk el, de mégiscsak a differenciálni tudás képességét árulja el, azt a felismerést, hogy az életmű és az élet nem ugyanaz, egy ragyogó életmű nem polírozza fényesre az alkotó tetteit, viszont az életben elkövetett bűnök sem minősítik az életművet. Ez ilyen zavaros, mit tegyünk.

Szabó István a gesztus dacára mégis visszalépett. Nyilván haragszik, sértett, hiszen már tizennégy éve annak, hogy az Élet és Irodalom leleplezte az ügynökmúltját, ami a munkadossziéja szerint hat évet jelentett, és 48 jelentést művésztársairól, arról nem is beszélve, hogy 1963, a dosszié lezárása óta ötvenhét év telt el, tele nagyszerű filmekkel, a legtöbb csupa fájdalmas ( ön)vizsgálat az árulásról, a lelkiismeret harcairól, az ember helykereséseiről.

Mit akarnak még tőle? Mit kéne mondania arról a 19 éves fiúról, aki mindenképpen el akarta végezni a filmfőiskolát, és akinek a diplomáért talán árulással kellett fizetnie.

Talán, mondjuk mi, hiszen 2006-ban ugyan előadott a beszervezéséről egy önérzetes mesét, de igazából sem akkor, sem most nem tisztázta a nyilvánosság előtt a múltját. Hurcolja a sebét, a sérelmét, és a végső lehetőségét is elveszíti a bocsánatkérés tisztító szertartásának, hiszen azok közül, akikről jelentett, csak egyetlen egy ember él még, és ha ő is elmegy, csak a szégyen marad.

Meg a kiszolgáltatottság. Illyés Gyula, aki a Puszták népével nem fért bele az Orbán-kormány értékrendjébe, a NAT-ba konkrétan, ezt írta: „ A legtöbbször mégis ők gyötörtek, A magánszorgalmú kutyák!” Ez a kutyafajta pedig azt ugatja:” vért, vért, vagy megveszek”. Nem hagyja abba soha, nem hagyja el azt a koncot sem, amivé Szabó változtatta magát.

Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2020. február 26-ai, szerda adásában hangzott el.