Kötelező táncok – A szalonoktól az utcákig
20/05/2023 06:06
| Szerző: Timár Ágnes/Klubrádió
Az 1848-as forradalom divatra gyakorolt hatásától a break megszületéséig vezetett a Galaxis kalauz ezen a héten. Útközben azt is kiderítettük, hogy mi is valójában a célja évszázadok óta a társasági összejöveteleknek.
Az előző héten tánctörténelemmel foglalkoztunk. Azt vizsgáltuk, hogyan alakult ki a ma ismert színpadi tánc a reneszánsztól. A 227. epizódban innen folytattuk, azzal a különbséggel, hogy a művészeti ág hobbi vonala került középpontba, és nem a professzionális változat.
A műsor elején Fónagy Zoltánnal többek között arról beszélgettünk, hogy milyen változásokon ment keresztül a közösségi tánc a 19. században.
A történész elmondta, a 19. század elején még jobbára francia négyest, illetve az úgynevezett kontra táncokat járták a bálozók; vagyis sorban álltak egymással a párok, és egy koreográfia alapján táncoltak együtt. Majd megjelentek a páros táncok is, mint például a keringő.
Fónagy Zoltán hozzátette, ebben az évszázadban kezdenek hódítani a nemzeti táncok is, amelyeket az országok szívesen átvesznek egymástól. A valcert a németektől kapta Európa, a csárdás pedig természetesen magyar adomány volt. A történész szerint, a 19. század volt a társastáncok aranykora. Azért is, mert a koreográfiák leegyszerűsödtek, így az is részt vehetett a táncesteken, akit nem táncmester oktatott gyerekkorától. Vagyis a közép- és alsóosztály is elkezdett bálozni, mint az arisztokraták.
Ahogy a nemzeti táncok előre törték az 1830-as években, megjelent az egész kulturális életben – így még a divatban is – a szuverenitás vágya. Kékfestő báli ruhákban, díszmagyar öltözékekben ropták a táncos mulatságokon a felsőosztály tagjai. Ez az érzés, és annak kifejezése a forradalomhoz közeledve egyre inkább felerősödött, emelte ki Fónagy Zoltán.
Mindeközben a bálok viszonylagos demokratizálódása is megtörtént, hiszen megjelentek a nyilvános, belépőjegyes táncmulatságok, ahova bárki bemehetett, de jellemzően továbbra is a saját társadalmi osztályába tartozókkal vegyült. Eközben a zárkörű ünnepségek sem szűntek meg, tette hozzá a történész, amelyek közül a legelegánsabbak természetesen az arisztokrácia rendezvényei voltak.
Magyarországon 1840 körül jelentek meg a nyilvános bálokra előre nyomtatott táncrendek, amelyekbe a fiatalemberek beírhatták a nevüket az egyes táncokhoz. Fónagy Zoltán hozzátette, hogy teljes szabadságot azonban ezek a rendezvények sem nyújtottak az ismerkedni vágyó fiataloknak, mert a protokollt érdemes volt betartani. Ha például egy férfi többször táncolt ugyanazzal a hölggyel, akkor a társaság már feltételezte a „szándékot”. Ugyanakkor egy minőségi bálon a szervezők arról is gondoskodtak, hogy egy lány se áruljon petrezselymet.
A folytatásban Papp Tímea koreográfus hasonlította össze a profik és az amatőrök tánchoz való hozzáállását. Ő maga 3 éves korától táncol, és nem tudja elképzelni, hogy egyszer szabad akaratából hagyná abba. Elmondta, több olyan történetet ismer, hogy valakinek sérülés, családi okok miatt, vagy mert kiderült, hogy mégsem annyira tehetséges, abba kellett hagyni a táncot. Vannak, akik ilyenkor teljesen szakítanak a korábbi életükkel, de a többségük valamilyen tánchoz, színházhoz közeli munkát vállal.
Papp Tímea továbbá beszélt a koreográfusi és a tánctanári munkáról is. Elmondta, egy tőről fakadnak, de különböző feladatot látnak el. Aki jó táncos, még nem biztos, hogy jó tanár lesz. Arról nem is szólva, tette hozzá, hogy szükséges a tanári végzettség is, hogy valaki átadhassa a tudását.
A műsort a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Címlapi kép: Fortepan
2023.05.17., szerda 15:00
Szerkesztő/műsorvezető: Timár Ágnes
