Láng Zsolt: Bestiárium Transylvaniæ – A föld állatai

A kortárs erdélyi magyar prózairodalom kiemelkedő alkotója, Láng Zsolt – a klasszikus kulturális mintázatnak megfelelően – négy kötetben írta meg erdélyi „bestiáriumát”, melynek befejező kötete A föld állatai címet viseli. A mai élő magyar irodalom ragyogó gyöngyszemének főszereplője egy kamaszodó kislány, ám a rendszerváltás előtti Románia történetét és mindennapjait az emberek körül éldegélő különböző állatok „emberszabású” szemszögéből ismerhetjük meg. A Ceauşescu-rezsim végnapjainak megfelelően az állatok túlnyomórészt a föld alatt élnek, még azok is, melyeknek eredetileg nem ott a helyük – mint a ló; az iratokat falatozó „patkányember” pedig egyenesen a Securitate pincebunkerében lakik. A könyv mégsem olvasható allegorikusan, Orwell Állatfarmjának mintájára – ehelyett inkább a humanizmus ház körüli állatokhoz való viszonyát problematizálja.

A szerző ebből a regényéből olvasott föl a Belső közlés négy és fél évvel ezelőtti adásában, amikor a Klubrádió adománygyűjtő hetéhez kapcsolódóan az összes műsorunk valamilyen állatokhoz kapcsolódó témával foglalkozott. A honlapon mától a Ló és a Patkány történetének egy-egy részletét hallgathatják meg, a fenti hivatkozásra kattintva ugyanakkor több más állattal is megismerkedhetnek. A link alatt Szegő János beszélgetését is meghallgathatják az íróval, a hamarosan következő őszi túlélési gyakorlat hétfő estéjén pedig ismét különleges adással jelentkezik a Belső közlés.

A fölolvasott első részletből pedig egy terjedelmi okok miatt kimaradt szép részt külön itt is meghallgatnak:

A részleteket a hangsávok melletti lejátszás gombra kattintva lehet meghallgatni.

A Lóról szóló részlet eredeti írott változatát ide kattintva olvashatják el, a Patkány részletét pedig itt találják:

Láng Zsolt: Bestiárium Transylvaniæ IV. – A föld állatai / Patkány

Az újközpont alatti atombiztos óvóhelyet november végén feltöltötték iraki jakhúskonzervvel, valamint nigériai szójaliszttel. Irakban nem esznek jakhúst, Nigériában nem ismerik a szójababot, ám egy reggel az iraiak, nigériaiak arra ébredtek, hogy jakok, illetőleg szójaültetvények lepik el országukat. Mindez a szocialista fegyverkereskedelem árukapcsolásával magyarázható. A kalasnyikovokhoz egy-egy kiszuperált jaktehén járt árcsatoltan, a kínai aknákhoz egy-egy zsák szójabab.

A kékszőrű, amióta népes családját is felfalta, búskomorságba esett, amit egyedül az evés tudott enyhíteni. Óriásira dagadt testét átpréselte a bunker szellőzőjáratain, kirágta az éléskamra téglafalát, és módszeresen nekilátott. Az egyik vasszekrény alatt kínai meséskönyvre bukkant, kikotorta, és néha belerágott, hogy a keserű szójaliszt és a karalábé ízű jakhús között elnyomja az utóízeket. Furcsa kép tűnt elé az egyik lapról. Különös lényt ábrázolt: félig nő, félig patkány. Mintha magára ismert volna. Hiszen ő máris hasonlatos efféle patkányemberhez. Elhájasodott, félig kopasz feje semmiféle patkányjelleget nem mutat, alaktalan testéről nem is beszélve. Meg kell találnia ezt a káprázatos, embertestű patkánynőt, az ő igazi párját. Ha felfalja a bunkerpince összes jakkonzervét és szójalisztjét, készen áll arra, hogy kitörjön a föld alól, és győztes bajnokként megálljon az emberek előtt.

(...) A kékszőrű, miközben a szójalisztet nyalogatta bajuszáról, újabb képre meredt. Ezen az élethűen megrajzolt képen frakkba öltözött patkány, farkát elegánsan a karjára akasztva, bájosan mosolygó, kezében pezsgőspoharat tartó, tetőtől talpig valóságos embernőnek udvarol.

– Miért is ne? – futott át a kékszőrű hatalmasra hízott fejében a gondolat, miért is ne lehetne nekem igazi embernőm.

(...) A kékszőrű újra belefúrta pofáját a szójalisztbe. Mint tudható, a szója szerkezete hasonlít az ösztradiolhoz, ehhez az igen erős hormonhoz, ezért könnyen kapcsolódni tud az ösztrogénreceptorokhoz, a nemi vágy kinetikus generátorához. Lihegve bámulta a képet az udvarló patkányemberről, sőt, egyre inkább a patkányember imádatának tárgya kötötte le receptorait.

(...) A kékszőrű magába tömte a könyv utolsó lapját is. Rágni, nyelni, emészteni. Senki nem fog emlékezni, ki volt, mi volt, és arra sem, hogyan kapálózott a fogak között, hogyan próbált az állkapcsok szorításából menekülni, sőt, hogyan igyekezett a gyomorba hullva valami kis emészthetetlen anyagot kipréselni magából. Mindent elfelejtenek. Nem vitás, hatalmas lesz, mert a hatalom kötőanyaga a felejtés.

(Címlapi kép: Banksy patkányos graffitije, San Francisco/Flickr.com)